Ilyen van? Tényleg?– avagy Kipukkan végre a kontinentális kisgömböc? –
Itt mindenki meghülyült?! Ezek teljesen lököttek?! Elmentek otthonról?! Lóg a mestergerenda? (A lógva maradt néhány deszka túl enyhe lett volna, majd meglátják!) Elgurult a gyógyszerük? (Morpheus meg azon morfondírozik közben, vajon a piros vagy a kék pirula gurult-e be a fotöj alá?)
Ilyenek és ehhez hasonlók jutottak eszembe, amikor elolvastam az MTI hírét és azon gondolkodtam, milyen címet is adjak ennek a rövid kis szösszenetnek, végül az lett belőle, ami. Sok képtelenebbnél képtelenebb helyzetet láttunk megképződni eddig is a nagyságos és fényességes Európai Porta kapcsán, de ami most történt, arra bizony nehéz szavakat találni. Mondaná az ember, hogy bicskanyitogató, de lassan már ez a fogalom is annyira elcsépelt lesz, mint „kollégája”, az összeesküvés-elmélet, melyről Borhidi profnak köszönhetően tudjuk, hogy nem elmélet, hanem már maga a gyakorlat.
Íme:
Svájc egyre rasszistább
Svájcban sokasodnak a rasszizmus és az idegengyűlölet megnyilvánulásai, állapította meg szerdán közzétett részletes jelentésében az Európa Tanács emberi jogi biztosa.
Thomas Hammarberg februárban tett négynapos svájci látogatása után felszólította az alpesi ország hatóságait az erőteljesebb fellépésre a diszkriminációval szemben. Tapasztalatait és ajánlásait Didier Burkhalter svájci külügyminiszternek címzett levélben összegezte.
(…)
Az emberi jogi biztos ismételten kételyeinek adott hangot az olyan népi kezdeményezésekkel szemben, mint a minaretek építésének tilalma vagy a kitoloncolási eljárás. Ezek felvetik az emberi jogi normákkal való összeegyeztethetőség mélyreható kérdését.
Forrás: MTI
Hát itt tényleg nehéz szavakat találni.
Rohantam is mindjárt a kredenchez, ottan tartózkodik minálunk a Reader Digest nagy képes világatlasza, ütöm is fel rögvest az Ázsia címszónál, keresem is Svájcot, de annak a baga úristennek nem találom. Mondok magamnak, csak nem lehetek ennyire hülye, hát mecseteket meg minareteket hol máshol építenének, mint Ázsiában, az iszlám világában?! De nem, csak nem kerül elő Ázsia egyik térképén sem ez a fránya Svájc. Mentő ötletként jutott eszembe, hogy iskolai tanulmányaimról őrzött halvány emlékképeim között dereng olyasmi, hogy Svájc nem is Ázsiában, hanem Európában fekszik. Odalapozok az atlaszban és tényleg!
Csak most esik le a tantusz, hogy nem én, hanem ők hülyültek meg.
(Gyengébbek és fiatalabbak kedvéért! Tantusz: az államszocializmus idején a vezetékes telefon utcai fülkéiben a híváskezdeményezéshez elengedhetetlen ún. telefonérme, melyről az idők múltával terjedt el a fenti mondás az urbánus szubkultúra egyik retorikai gyöngyszemeként a városi ember interperszonális kommunikációja során.)
Na szóval. Tényleg nem én őrültem meg, csupán a teljesen félreértelmezett és kórosan túlburjánzott (neo)liberalizmus, valamint a felülről ránk erőltetett polkorrekt létezés újbeszél változatának kiötlői és végrehajtói csináltak bohózatot az európai létezésből. Olyan bohózatot, amely átcsapott tragikomédiába, s talán éppen ezért, senkinek sincs kedve nevetni rajta, annál inkább sírni.
Tetszenek érteni? Európai hivatalos szerv Európában aggódik a mecsetek európai építése ellen szóló tilalom miatt.
Ez kábé olyan, mint Kazinczy idejében a zsiráf. Első ránézésre aszondaná a józan paraszti ésszel megáldott ember, hogy mán pedig ilyen állat nincsen, ‘oszt kiderül, hogy mégis van!
Most elegánsan lépjünk túl azon, hogy mi a rossebet is keresgél egy nem uniós tagállamban az Európa Tanács. Biztos van valami kétoldalú megállapodás, hogy időről időre azért odamondogathatnak valamit a helvéteknek. Rendben van.
Arra se pazaroljuk a drága időt és energiát, amit az emberi jogi biztos aggasztó tendenciának minősített, nevezetesen
„a külföldiek ellen irányuló agresszív, sértő jelszavakat tartalmazó, nyugtalanító politikai kampányok”.
Ezt a kérdéskört ugyanis a svájci külügyminiszter válaszlevelében már megválaszolta, méghozzá imígyen:
A kormány az ilyen esetekben nyilvános állásfoglalást tesz közzé. Arra is ügyelnie kell azonban – mutatott rá –, nehogy túlságosan gátolja a demokratikus vitát, ami a döntéshozatali folyamat fontos összetevője.
Ez a momentum csak azért fontos, mert a svájciak többsége népszavazáson támogatta az új minaretek építésének tilalmát 2009. november 29-én.
Akarva-akaratlanul is, de egyfajta déja vú érzés fogja el az embert. Hajder és az osztrákok esetére emlékeztet. Tudják arra, amikor a nagyságos és fényességes Európai Porta nem tetszésének adott hangot, hogy legitim választások során nem olyan politikai erő került hatalomra, amely élvezi a komisszárok által dirigált, az egykori Szovjetuniót sok tekintetben lepipáló föderáció szimpátiáját. Mindössze annyi a különbség, hogy akkor egy ún. teljes jogú európai uniós tagállamot cseszegettek, ezúttal pedig egy unión kívüli országnak fejezték ki rosszallásukat.
A városi szóhasználat egy másik gyöngyszemeként, a svájciak helyében erre mondanák azt mifelénk az urbánus szubkultúra mélységes mély bugyraiba empirikus tapasztalatszerzés céljából alámerítkező szociológus-hallgatók köreiben a dús képzeletű nép egyszerű gyermekei a megképződött szituáció megfelelő retorikai érzékeltetése végett, hogy „Ki nem szarja le?”
Ami Svájcot illeti, van azért jó hír is!
A női egyenjogúság, valamint a nők elleni erőszakkal szemben folytatott küzdelem terén viszont Svájc figyelemre méltó előrehaladást ért el az elmúlt 20 évben – mutatott rá Hammarberg. Az emberi jogi biztos sürgette átfogó diszkriminációellenes törvény kidolgozását minden egyes kantonban, továbbá egy emberi jogi kérdésekkel foglalkozó ombudsmani tisztség létrehozását.
Forrás: MTI
No, mármost az ilyen és ehhez hasonló esetekben, ha egyáltalán életben akarunk maradni ebben az összedőlni látszó, összedőlni azonban esze ágában sem akaró sátáni neoliberális berendezkedésben, fel kell kötnünk a magyar textilt. Cizelláltabb lelki világú olvasóim kedvéért, a gatyát! Egy keresztény Európával persze könnyebben menne, de hát ki van adva ukázba, hogy be van tiltva! Mármint a kereszténység!
Már megint milyen érdekes kettősség, nem igaz? Az USA 2001. szeptember 11-e óta meghirdette a War on terrort, melyért a hivatalos média közlései által nagyrészt az iszlám, élén az Al-Kaidával a fő felelős, az USA egyik legfőbb partnere, az EU pedig, ha nem is Európa kellős közepén, hanem egy köpésnyire onnan – gazdasági térképeken miniszterelnökök olvasatában csupán „tartománynyi” távolságban – a minaretépítések népszavazáson a nép által szentesített tilalma ellen emeli fel a szavát az egyik legfőbb, leghivatalosabb központi szerv.
A nemjóját! Itten bizony keményen megbicsaklott valami, ezt kendteknek is muszáj lesz mögérezni!
És itt bújik meg az ördög, mint már annyiszor, most is a részletekben! Ez a valódi megtestesült káosz maga. Ez volt a cél. „A föld fog sarkából kidőlni” – danolták egykor oly szorgalmatosan Bandita Cohn baloldali eszmetársai. Egyáltalán nem örömmel, de jelentem: kidőlt! Most mán végképp nincs fogózkodó, kapaszkodó az egyszerű ember számára, megsemmisítik az összes viszonyítási pontot. Először a régmúlt idők homályába vesző, a kontinenssel szinte kéz a kézben együtt járó kereszténységet vették el az emberektől immáron hivatalos formában, törvénnyel „szentesítve”, most pedig egy tőlük teljesen idegen és szokatlan multikulturális katyvasz keretében több egyéb más mellett a befogadás teljesen rosszul és tévesen értelmezett részeként, a vendégjog ismeretének teljes hiányában próbálnak ráerőltetni az európai népekre olyasvalamit, ami nem nekik készült.
Már az a mód, ahogyan eltüntették, semmissé tették az európai műveltségnek, vallási alapnak számító kereszténységet, önmagában is mindennél beszédesebb, ha tetszik, önmagáért beszél. Egyszerűen levették a napirendről, elhallgatják, nem beszélnek róla a jog mindenkire kötelező érvényű hivatalos irataiban, még említés szintjén sem. Egyelőre még csak nem szabad, a későbbiekben valószínűleg már nem is lehet majd beszélni róla. Ha pedig felszólalásra jelentkezik egy ország, még akkor is, ha a nagyságos és fényességes Európai Portán kívülről teszi ezt, mondván ezt akarja náluk a nép, először csak ejnye-bejnye, némi kis dorgálás jut neki osztályrészül, később valószínűleg már be is keményítenek.
Most érti meg igazán az ember, mire is ez a boldog-boldogtalant tárt karokkal váró, a bővítést mindinkább szorgalmazó Európai Unió. Telhetetlen hatalomvágyuk következtében, amolyan kontinentális kisgömböc módjára, ha nem is a világot, de Európát akarják teljes egészében bekebelezni. Mindenre és mindenkire rá akarják tenni a kezüket. A jó hír az, hogy nem csak Svájc képében, de Olaszország, Lengyelország, s talán valamennyire ide sorolhatjuk mi magunkat is, egyszerre több kiskondás is készülődik már amúgy szalonnázás céljára tartott bugylibicskájával, hogy kipukkassza ezt a sajátos képződményt, mielőtt túl nagyra nőne.
Talán még az abszurd humor jeles hazai képviselője a L’art pour l’art Társulat sem tud ekkora hülyeséget ilyen rövid idő alatt prezentálni a tisztelt publikum számára, mint az Európa Tanács. A baj ott kezdődik, hogy ezen bizony senkinek sincs kedve röhögni, mi több, még egy árva mosolyt sem csal az arcunkra, inkább a kétségbeesés keserű könnyeit.
Kétségbeesünk, mert rájövünk, hogy megint, immáron nem tudom hányadszorra, becsaptak bennünket, hazudtak nekünk. A beígért táltos csikó helyett csak egy kehes gebével szúrták ki a szemünket. Egész idáig nem is voltunk kétségbeesve, mert ha más nem is, de mi magyarok tudjuk igazán, parazsat kell adni a kehes gebének (modern szóhasználattal értsd: begyújtani a motorokat vagy rakétákat) és egyből átváltozik az egeket meghódító táltos paripává (vele rögtön pariba kerülnénk a többiekkel), csakhogy a valóvilágban hamar kiderült, nem csal a szemünk, ez tényleg nem más, mint egy kehes gebe, ami a büdös életben nemhogy felszállni nem fog, de az első falat parázstól gyakorlatilag szénné is égett.
Kétségbeesünk, mert nem értjük, hogyan fajulhattak idáig a dolgok? Kétségbeesünk, mert megint, mint már oly sokszor, azt tapasztaljuk, hogy gyakorlatilag semmilyen ráhatással nem bírunk az események alakulására. Mások döntenek másokkal rólunk, a megkérdezésünk nélkül.
Mindeközben svájci barátaink, az osztrák sógorokhoz hasonlóan, elérték azt a pontot (ánglius szakterminológia: the point of no return, azaz a pont, ahonnan már nincs visszatérés), ahol kimerítették a szépirodalom és a publicisztika kimeríthetetlennek tűnő eszköztárát, magyarán az összes tökük tele lett az egésszel. Írhattam volna, pusztán csak annyit, hogy elegük lett, de higgyék el nekem, az urbánus frazeológia imént idézett gyöngyszeme kívánkozik ide, mert bárminemű egyéb semleges szó használatba vétele nem érzékelteti kellőképpen a helyzet súlyosságát.
Ismételten felhívom mindenki figyelmét, hogy előző értekezésem alanyaihoz, „sógorékhoz” hasonlóan, ezúttal is egy kifejezetten jómódú ország, ha lehet még kifejezettebben demokratikus, a népi demokráciát rendszeresen népszavazásokon és referendumokon gyakorló és azokon megedződött polgárai juttatták kifejezésre a fennálló rendszerrel való elégedetlenségüket és szemben állási szándékukat!
Ezek bizony intő jelek mindannyiunk számára! Még akkoris, ha nem minden esetben a magasztos elvek és eszmék képezik a fel- és megszólalási szándék alapját, hanem pusztán az önös anyagi érdekekben beálló sérelmek, azaz csökken a profit. Van, akit a pénztárcáján keresztül lehet rábírni arra, hogy kiálljon az érdekeiért, ami történetesen egybeesik valamennyiünk érdekével. Mammon világában ez is egyfajta működő alternatívát jelenhet. Nem mondom, hogy a cél szentesíti az eszközt, de olykor kifejezetten jól jöhet.
Tetszenek érteni? Európai hivatalos szerv Európában aggódik a minaretek európai építése ellen szóló tilalom miatt.
Írnám azt, hogy asszem ez már tényleg a vég, de jónéhányszor bebizonyosodott, á dehogy. Kicsit olyan ez, mint a családtagok és a kizárólag mesterségesen életben tartott, öntudatlan hozzátartozó esete. Baromi nehéz rászánni magunkat arra, hogy végre lekapcsolják a gépet. Főképpen akkor, ha mi is részesülünk a villanyért kifizetett számla értékéből.
Mi mást is tanácsolhatna a nép egyszerű gyermeke a gyakorló idiotizmus láttán?
„Akinek hangja van ORDÍTSON, mire tartogatja”
(Király László: Dózsa 1514)
Isten áldja Magyarországot!
1 öntudatos pécsi polgár
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Nemzeti InternetFigyelő
1 öntudatos pécsi polgár-nak
Írod fellengzős-nyegle stílusban, hogy ez a cikked egy „szösszenet”. Sajnos ez a cikked, írtál te gyakran egészen jókat is, egy marhasághalmaz.
Megkérdezhettél volna, tájékozódásod kedvéért, néhány svájcban élő magyart, hogy mi is a helyzet. De te nem tetted. Inkább félretájékoztatod az olvasóidat, hisz a morfondírozáshoz nem kell erőt feszítened.
Én megmondom neked, hogy egyetlen minarettet, mecsetet sem láttam Svájcban. Híreket hallottam, hogy szeretnének építeni. de ezt az építkezési törvények kitünően szabályozzák. Például nem tudsz egy házsoron, ahol mind cserepes háztetejű házak vannak, egy lapostetejű házat felépíteni, amig minden szomszéd azt nem engedélyezi. Egy nagy bevásárló központot sem tudsz felépíteni, amig az összes szomszéd bele nem egyezett. Ezért nincs semmilyen kirívó mecset, minarett. Lehetséges, hogy van valahol, de 26 év alatt nem ötlött szemembe sehol.
Nők szavazati joga: Persze azt sem tudtad, hogy a 2 Appenzell kantonban a 90-es évek elején a nőknek nem volt még szavazati joguk?! Tényleg szégyen volt Svájc számára!
A legerősebb párt az SVP, amelyik tényleg szélső jobboldali párt. De nem afirmatív módon, mint a „bakkancsos-gárdás”-nak nevezett JOBBIK, hanem osonó tornacipős módon, a tettek mezején. Uuslaender ruus! Külföldiek ki! -szlogennel tele van firkálva egész Svájc, amióta az SVP elkezdte ezt a propagandát. A postaládánkban gyakran találunk, főleg a 90-es évek elején, ilyen felhívásokat, melyeket az SVP szignált. Ugyanakkor a főgurújuk Christoph Blocher egy bevándorló német unokája. (S érdekes, a gyerekeinek csak zsidó keresztneveket adott (pl. Rachel)). A gyárja, az EMS, tele van külföldivel nagyobb arányban, mint amennyire szabadna legyen.
A másik meg az, hogy senki sem kényszerítette a svájciakat, hogy beengedjenek ekkora számban muzulmán törököt. Kellett az iparnak az olcsó munkaerő. S ha már itt vannak, akkor vegyük komolyan az emberi jogokat és tiszteljük az emberiség egyik legnagyobb vívmányát a vallásszabadságot. A zsidók kisebb számban vannak itt, de nemcsak rengeteg zsinagógájuk van, külön temetőjük, hanem még külön gimnáziumjuk, külön öregek otthona, stb. Mindezeket a muzulmánoknak nem engedik meg. És a zsidók itt is megtették azt, hogy lassan egy környezetbe szívárogva kialakították a zsidó negyedet és -habár az autópálya ezen keresztül vezetett- péntek este leengedik a sorompót és szombaton egész nap le van engedve. Ez a kettős mérce erősen zavarja a muzulmánokat! Ez a kettős mérce alakítja ki az extrémista imámok köré a mind nagyobb tömegeket.
A többi hamis morfondírozásodra időhiány miatt nem térek ki. Javasolom a Szerkesztőségnek, hogy ezt az alultájékozatlanságban bővelkedő cikket vonják vissza!
1 öntudatos pécsi polgár-nak
Írod fellengzős-nyegle stílusban, hogy ez a cikked egy „szösszenet”. Sajnos ez a cikked, írtál te gyakran egészen jókat is, egy marhasághalmaz.
Megkérdezhettél volna, tájékozódásod kedvéért, néhány svájcban élő magyart, hogy mi is a helyzet. De te nem tetted. Inkább félretájékoztatod az olvasóidat, hisz a morfondírozáshoz nem kell erőt feszítened.
Én megmondom neked, hogy egyetlen minarettet, mecsetet sem láttam Svájcban. Híreket hallottam, hogy szeretnének építeni. de ezt az építkezési törvények kitünően szabályozzák. Például nem tudsz egy házsoron, ahol mind cserepes háztetejű házak vannak, egy lapostetejű házat felépíteni, amig minden szomszéd azt nem engedélyezi. Egy nagy bevásárló központot sem tudsz felépíteni, amig az összes szomszéd bele nem egyezett. Ezért nincs semmilyen kirívó mecset, minarett. Lehetséges, hogy van valahol, de 26 év alatt nem ötlött szemembe sehol.
Nők szavazati joga: Persze azt sem tudtad, hogy a 2 Appenzell kantonban a 90-es évek elején a nőknek nem volt még szavazati joguk?! Tényleg szégyen volt Svájc számára!
A legerősebb párt az SVP, amelyik tényleg szélső jobboldali párt. De nem afirmatív módon, mint a „bakkancsos-gárdás”-nak nevezett JOBBIK, hanem osonó tornacipős módon, a tettek mezején. Uuslaender ruus! Külföldiek ki! -szlogennel tele van firkálva egész Svájc, amióta az SVP elkezdte ezt a propagandát. A postaládánkban gyakran találunk, főleg a 90-es évek elején, ilyen felhívásokat, melyeket az SVP szignált. Ugyanakkor a főgurújuk Christoph Blocher egy bevándorló német unokája. (S érdekes, a gyerekeinek csak zsidó keresztneveket adott (pl. Rachel)). A gyárja, az EMS, tele van külföldivel nagyobb arányban, mint amennyire szabadna legyen.
A másik meg az, hogy senki sem kényszerítette a svájciakat, hogy beengedjenek ekkora számban muzulmán törököt. Kellett az iparnak az olcsó munkaerő. S ha már itt vannak, akkor vegyük komolyan az emberi jogokat és tiszteljük az emberiség egyik legnagyobb vívmányát a vallásszabadságot. A zsidók kisebb számban vannak itt, de nemcsak rengeteg zsinagógájuk van, külön temetőjük, hanem még külön gimnáziumjuk, külön öregek otthona, stb. Mindezeket a muzulmánoknak nem engedik meg. És a zsidók itt is megtették azt, hogy lassan egy környezetbe szívárogva kialakították a zsidó negyedet és -habár az autópálya ezen keresztül vezetett- péntek este leengedik a sorompót és szombaton egész nap le van engedve. Ez a kettős mérce erősen zavarja a muzulmánokat! Ez a kettős mérce alakítja ki az extrémista imámok köré a mind nagyobb tömegeket.
A svájciak most éppen tömegesen hozzák be a németeket, különösen a keletnémeteket. Ott hírdetnek az űjságokban. Keresik a buszsoföröket, villamosvezetőket, stb. Most érkezett egy Székelyudvarhelyi magyar, aki teherautó sofőrként szeretne itt elhelyezkedni. de a svájciak nem ismerik el az ő sofőr könyvét. A keletnémetét igen. Tehát most is megkerülik az EU által előírt szabad személyi mozgás szerződést és ilyen módon diszkriminálják, most éppen, a székely honfitársunkat! A németek tömeges bevándorlása ahhoz vezetett, hogy nincs elég lakás. Az árak felugrottak a megfizethetetlenség zónájába. A 3 szobás lakásunkért 1820.- frankot fizetünk. A régi lakásunkat el kellett hagyjuk mondva-csinált renoválás miatt. Nem kaptunk lakást sehol pedig 116 lakást látogattunk meg és pályáztunk meg. Mégis mit gondolsz miért? megmondom: a külföldi ellenesség már az egekbe ordít! A munkanélküliek 82%-a külföldi. A 18% pedig olyen svájci, mint én!
Abban sem vagy tájékozódva, hogy miért is kérhetik számon az EU-tól bizonyos EU-s törvények előírások betartását.
Azért, mert Svájc minden szerződést aláírt az EU-val, csak a nép a belépést leszavazta! De attól minden pontja a szerződésnek betartandó. És talán azt se tudod, hogy a minarett népszavazás után a svájci kormány mennyit kellett járja Brüsszelt, s az emberjogi bíróság megsemmisítette a népszavazást, mint „Völkerrechtswidrig” (fordítom: Nép jog ellenes). A pártok delegációi is kanosszát jártak Brüsszelben emiatt. Itt a média agyonhallgatta ezt, mert ez nem egy magyar internáci média!
A többi hamis morfondírozásodra időhiány miatt nem térek ki. Javasolom a Szerkesztőségnek, hogy ezt az alultájékozatlanságban bővelkedő cikket vonják vissza!
Tisztelt Dr. Ing. Sebestyén István!
Kérem, ha van kedve, olvassa el még egyszer figyelmesen a cikket, abban ugyanis szó sem esik arról, hogy ki látott és ki nem mecseteket vagy minaretek Svájcban. Csupán a nagyságos és fényességes Európai Porta által diktált viselkedésnorma és minta az, ami kiakasztott, ennek a véleményemnek bátorkodtam hangot adni. Jómagam értetlenül állok az előtt a jelenség előtt, hogy mi a rossebet is keresnének Svájcban minaretek és mecsetek, no pláne, hogy a rossebbe van az, ha valaki ez ellen fel meri emelni a szavát, azt még le is torkollják! Amennyiben ez viszont Önnél verte ki a biztosítékot, ám legyen, ahogy Kis bácsi mondani szokta, ugorgyon egyet! Tudja, az embernek néha vannak gyengébb napjai is, nem lehet mindig 100%-on vagy afölött teljesíteni, néha be-becsúszik egy-egy gyengébb alkotás is. Így jártunk. Emiatt azonban ne veszítse el a jó kedvét! Természetesen senki nem hibátlan, magam is számos fogyatékossággal rendelkezem, de ennek felvállalom összes ódiumát, az ember már csak ilyen. De talán még jobb, ha Ön svájci, vagy vannak svájci ismerősei, a szerkesztőség nevében kérem Önt, ne mulasszon el autentikus forrásból tájékoztatni bennünket a tényvalóságról!
Tisztelettel:
1 öntudatos pécsi polgár
uraim a sok talány közül ezért sem akar svájc „eu” tag lenni. éethető ugye?
Köszönöm a megértő választ. De tényleg nincs időm most. ****-i egyetemen lesz előadásom és el vagyok maradva a munkámmal. Leírtam a fontosabb dolgokat!
Svájc 3200 milliárd eurónak megfelelő fekete pénzt kezel. (Saját beismerés! A valóságban ennél valószínű sokkal többet. Magyarország meg 100 milliárd miatt térdre rogyott. Gondoljunk az arányokra.) Elhatalmasodott az országon az orgazda szellem, a kopasztás. Ez a való igaz.
Drága Uraim! Ha az indiánok közé megyek és ott azt mondják járjak velük indián táncot, akkor én választhatok! Vagy táncolok, vagy fogom a cuccomat és haza megyek! Tehát miből következik az, hogy egy ország teljes őslakosságának kell alkalmazkodni a néhány tucathoz! Akinek nem tetszik, hogy idegenként alkalmazkodnia kell /nem illem kérdése/ az menjen haza!
Erdélyi Viktor, te megérdemelnéd, hogy „emberként” a majmok bolygóján élj. Jó nagy ketrecbe zárva, hogy -alacsonyabb intelligencia szinted miatt- ne érzékelhesd a ketrec korlátait! S ha mégis érzékelnéd, akkor panaszkodhatnál, hogy vegyenek „ember számba”, kezeljenek „emberként”.
Ezt a sorsot kívánom neked, hátha akkor megjönne az eszed és elgondolkodnál azon mit is jelent a neosclavagism.
1 öntudatos pécsi polgárnak
Tájékoztatás ezen a portálon is megjelent.
Itt a link:
http://internetfigyelo.wordpress.com/2011/02/19/parhuzamok-a-svajci-es-a-magyar-helyzet-kozott/
Svájcba özönlik be a német most. S mindez kiváltója csak egy: A kapitalizmus doktrinája a nyereség maximálás. A svájciak lesznek az első áldozatai. Tényleg senki sem kényszeríti őket, hogy tízezrével hozzák be a németeket évente. És a régi úszlendereket kiszorítsák. A régieknek nem adnak sem munkát, de ujabban sem munkanélküli segélyt, sem szociális támogatást. A Jugoszlávia szétesése után első dolguk volt, hogy egy jugoszlávnak se küldtek haza több nyugdíjat, mivel az újonnan létrejött országokkal nincs kétoldali szerződés. Az olaszokkal is ezt megcselekedték, de Berlusconi, amikor már 851 millióra rúgott a ki nem fizetett nyugdíjak összege, akkor rájuk mordult. Ekkor a svájciak bevetették a körmönfont ügyvédjeiket, akik 50% ellenében elintézték a nyugdíj folyósítást.
Írjak még ezekről a szégyenteljes dolgokról?
Tetszene ez egy nemzeti érzelmű magyarnak, ha -vegyük Görögország esetét- folynak az utcákon a véres tüntetések a megszorítások miatt és közben 200 milliárd euró kimenekült Görögországból a svájci bankokba. Ha Görögországnak lennék már rég hadat üzentem volna! Szégyen és gyalázat ez az Európai Unió és a közepén lévő ország a pénzmosó Svájc. Befogják a főguruk a pofájukat mert mindenkinek van itt egy kicsi mocskos pénze! Ameddig ez létezik addig ne is reméljünk semmi jót!
Köszönetet kell mondanom dr. Ing. Sebestyén Istvánnak a hozzászólásáért, ui. azt olvasván emelkedtek fel a tudatalattimból Szentgyörgyi Albert időtlen időknek előtte olvasott és rég elfeledett szavai (szabadon idézve): „Csodálatos dolog, hogy távol lévő emberek drót nélkül beszélni tudnak egymással. Ennél csak az csodálatosabb, hogy még drót segítségével is tudnak. A legcsodálatosabb azonban az, hogy az emberek képesek egymással beszélni és egymást a beszéd segítségével megérteni.” Dr. Ing. Sebestyén hozzászólása tudatosította bennem igazán Szentgyörgyi megállapításának az igazságát, azt, hogy milyen ritka és csodálatos dolog, ha két ember olykor a szavakból is megérti egymást.
Tisztelt Sebestyén Úr, kérem, vegyen erőt magán és olvassa el még egyszer, de most már figyelmesen, az 1 öntudatos pécsi polgár írását. Az ugyanis arról szól, hogy a „népfelség”-e, vagy az „EU felség”-e a demokrácia lényege. Mármint a „direkte Demokratie”-jé, ahogy azt Svájcban szeretik emlegetni..
Ami a nemzetközi szerződések betartását illeti: hallott Ön valaha is arról, hogy az USA egyszer is betartotta volna pl.az általa aláírt Genfi Egyezményeket? Én ugyanis csak a folyamatos megszegésükről hallottam. Sajnos, a képmutató és álszent behemóton ezt nem tudjuk számon kérni. De legalább ne legyünk annyira primitívek, hogy kis nemzetként mi kérjük számon, ha egy másik kis nemzet igyekszik kibújni az ellenérdekelt nagyhatalom által rá kényszerített béklyókból. Bocsásson meg, de röhögnöm kell azt olvasva, hogy a népakarat „völkerrechstwiedrig”. Ez a megállapítás annak az idült és súlyos dementiának a biztos kórisméje, amelyben szenved az elvénült „nagy Európa”. Ahol a népszavazás nem írja felül a kormányok által aláírt szerződéseket, az nem demokrácia. Az EU pedig, mint Bukowsky, az Oxfordban tanító orosz disszidens megállapította, az új Szovjetunió. Lehet, hogy ezt „nyugaton” még nem tudják, de ez legfeljebb azt jelenti, hogy – mint mindig – most is el vannak maradva egy brossúrával. Van még mit tanulniuk és megtapasztalniuk. Remélem, a saját bőrükön fogják még érezni, hogy milyen az élet egy Szovjetunióban. A változatosság kedvéért, most egy globálkapitalista Szovjetunióban.
Tisztelt Dohán Mihály! A svájciak, mármint a svájci kormány, ebben az ügyben annyira meg lett szégyenítva, hogy elkezdtek arról motyogni, hogy a kezdeményezéseket mielőtt kiírnák, meg kell alkotmányjogilag vizsgálni. Ha megfelel az alkotmánynak, akkor el lehet kezdeni gyüjteni az aláírásokat. Eddig ezt nem kellett és fű-fa, értsd bármilyen társadalmi szervezet, vagy magán személy elkezdhetett aláírást gyüjteni. Ez itt nemzeti sport. És kérem olvassa el Ön is figyelmesen az én hozzászólásomat: a svájci direktdemokráciát tartják a lefejlettebb demokráciának. De a demokrácia fejlődésével párhúzamosan fejlődnek az azt megerőszakolni, kijátszani akaró erők is. Svájcban ennek vagyunk a szemtanúi. A régi, tiszteletre méltó Svájc csak nyomokban létezik már. Ilyen volt nemrég az államelnöknő (Bundespraesidentin) hétvégi tévé beszéde, melyben azokra gondolt, akiknek otthon ágyban fekvő beteget kell gondozniuk. Kérte a munkaadókat, hogy legyenek tekintettel az ilyen személyekre, mivel ezekre sokkal nagyobb teher nehezedik, szükségük van a munkahelyükre, a pénzre, mivel a gondozáshoz többlet kiadások is járulnak. Ez a régi Svájcnak egy megvillanása volt! Az új Svájc megnyílvánulása pl. a Vörös Kereszt azon próbálkozása, hogy a keresztet, mint a Vörös Kereszt logoját vegyék ki és tegyenek helyébe valami mást. Ugyanez a Vörös Kereszt segít Dél Amerikában a Japán Követséget elfoglaló „terroristák” kivégzésében, mivel beviszik a „terrositáknak” és foglyaiknak az élelmet, és egy gitárt, benne a rejtett mikrofonnal. Ennek sgítségével tudták meg a „terroristák” programját, mikor melyik teremben tartózkodnak, és tervezték meg a likvidálásukat az angol kormányszervek segítségével.
De vegyük Kennedy elnököt, akit hiába próbálnak, nemrég megjelent könyvben is, mocskolni, a piedesztálról letaszítani. Ott voltak az antirasszizmus törvények és ennek ellenére a színesbőrűeket nem engedték be az egyetemekre. Kennedy ezt mondta: „Vegyük komolyan magunkat!” -és kirendelte a hadsereget az egyetemekre, hogy bevonulhassanak az azt megérdemlő fekete és más színű diákok az egyetemre.
Mert mi lenne, ha a nép, évtízedes gyűlölet kampányok után, elkezd mindenféle „Völkerrechtswiedrige” népszavazásokat tartani és a témáját megszavazni?
-Az első lépcső a pogromok felé!
Az Európai Egyesült Államok létre fog jönni, mert geostratégiai kényszerpálya. Nekem csak az fáj, hogy a magyarság ebben nem írányítottan, hanem nyakló nélkül van belehajszolva. Mivel 60 éve képtelenek vagyunk érzelmeiben vagy genetikailag magyar kormányokat felállítani. A magyar nemzettudat csak nyomokban létezve az EEÁ-ban végérvényesen felszívódunk! Egy ezen a portálon írogató zsidószármazású, de erdélyiként nem magyargyülölő, mondogatja: „A népeknek is van születésük és haláluk. A magyarság haldoklik és nincs a jobbulásra kilátás!”
Megdöbbentő nem?
De vissza Svájcra. Írtam ezt is, de kihangsúlyozom: Svájcot a kapitalizmus maximája fogja végérvényesen feloldani a nagy EEÁ-ban: a nyereség maximálása! E miatt hírdetnek a svájci cégek Keletnémetországban, s hozzák be nyakló nélkül a keletnémet munkaerőt. A CVP (Keresztény Nép Párt) elnöke mondja tévé interjúban a cselekvési programot: „Most elbocsátjuk a jugoszláv polgártársainkat és alkalmazzuk a német bevándorlókat, mivel ezek fiatalok, dinamikusak, jól képzettek és hozzánk kulturálisan közel állnak!” (idézet emlékezetből). Amikor párt elnök ilyeneket megenged magának, akkor az bizony súlyos átgondolatlanságról árulkodik. Hisz a „Jugoszlávok” itt vannak a hetvenes évektől és be vannak mind polgárosodva. Ez a „program” százezres munkanélküliséget fog a szociális hálóba dobni. De felkészülnek erre is, csak itt már kezd kilógni a „náci” lóláb. Minden eszközzel megtagadják, hogy a szociális juttatások megengedjék neked, mint újsvájcinak, hogy itt maradhass. Ha maradsz, nyomás a híd alá! Igy aztán a villamos takarító szerb is azon gondolkodik, hogy a még el nem készült házába Szerbiába menjen haza, mert itt már nem tud létezni. Lényege az egésznek: a nagyon rafináltan elrejtett neosclavagism tetten érhető!
Semmi olyan politikai folyamatnak nem vagyok híve, amely visszafelé vezeti Európa népeit!
A svájciaknak meg van a joguk a védekezésre, de első sorban ezt a prevencióval kellene kezdeni: nem hozom be az újabb százezreket, amikor itt vannak még a régi százezrek! Mivel a régi százezreket ki kell rugnom a munkahelyekről és valahogy el is kellene tartsam őket! Ma már nem lehet pogromokkal elkergetni milliós tömegeket!
A svájci társadalom kezdett hasonlítani a gazdag olajországok arab társadalmára: bármilyen alulképzett ő a fönök. A rajzoló az igazgató, mert „echte” svájci, és az ETH doktora a müszaki igazgató. Tehát alanyi alapon a svájcinak van mindig munkája, míg a külföldinek csak akkor, ha van elég megrendelés. Minden területen a neosclavagism tetten érhető!
A társadalmi dezintegráció újabb lépcsőfokot ért el, mivel a második generációs emigráns gyerekeket/fiatalokat/felnötteket is elkülönítették. A pártok alakítottak SECONDOS párt-egyesületeket. Ma már a második generációs gyerekeinket csak secondos-nak nevezik.
A fiam informatikus fizetéssel már rég itthagyta ezt az országot: hazaköltözött Erdélybe. Onnan meg nemrég Magyarországra! Nem akart itt megvetett új-rabszolga lenni. Magyarországon meg kínlódik és reménykedik, hogy hamarosan jobban fog menni. És ha a magyar gazdaság továbbra is így müködik, akkor nemcsak az utca széle lesz Svájcban tele magyar kurvákkal, hanem egész Nyugateurópa. Pontosan ezt kellene megakadályozni, hogy az EU-ban, később az EEÁ-ban, ne jöhessen létre az új rabszolgaság, ne essen szét Európa gazdag és szegény országokra, kizsákmányolókra és kizsákmányoltakra, rabszolgatartókra és újrabszolgákra! De az e felé vezető jelenségeket idejében észre kellene venni és intézkedni ellenük! Ezek ellen csak igazi, nem magyar típusú, földalatti baloldal harcol. A földalatti jobboldal pedig a nemzetállamok féknélküli, durva beolvasztása ellen harcol. A kettő együtt adja majd ki az igazi Európát! Amennyiben tevékenységük intenzítása elér egy olyan fokot, amelynek egyáltalán hatása van ezekre a nagy tehetetlenségi erővel nyomuló geopolitikai folyamatokra!