KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Így fogadták a Baptista Szeretetszolgálat Törökországból hazatérő csapatát

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Vasárnap reggel megérkezett a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérre a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata – a HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport az egészségügyi szakemberekkel együtt összesen 18-an, 8 keresőkutyával Törökországból -, ahol 7 embert mentettek ki a romok alól.

Az Antakyában öt napon át dolgozó csapat 2 tonna felszereléssel együtt az Isztambulból jövő járattal érkezett. A csoportot a családtagok, a kollégák és a sajtó képviselői mellett a török nagykövetség képviselői fogadták virággal, tapssal, ennivalóval.

Budapest, 2023. február 12. /Meltem Güney, Törökország budapesti nagykövetségének első tanácsosa (b2) és Feride Tosun török katonai attasé (b) köszönti Szilágyi Bélát, a Baptista Szeretetszolgálat elnökét (j) és Pavelcze László parancsnokot, veszélyhelyzet-kezelési igazgatót (j2) a szolgálat Törökországból hazatérő speciális mentőcsapatának fogadásán a Liszt Ferenc-repülőtéren 2023. február 12-én. A HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport, az egészségügyi szakemberekkel együtt összesen 18 fõ, 8 keresőkutyával a törökországi Antakyában 7 embert mentett ki a romok alól. /MTI/Lakatos Péter

Pavelcze László, a kutató-mentő csapat vezetője, a szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója elmondta, hogy hét embert sikerült kimenteniük a romok alól, akik közül kettőnek válságos volt az állapota; további 5-6 túlélőről jelzést adtak, az ő kiemelésüket más csapatok vették át.

Budapest, 2023. február 12. / Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat Törökországból hazatérő speciális mentőcsapatának vezetője, veszélyhelyzet-kezelési igazgató (k) nyilatkozik, mellette Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke (j), mögöttük a csapat többi tagja a Liszt Ferenc-repülőtéren 2023. február 12-án. /MTI/Lakatos Péter

Úgy fogalmazott, hogy a lehetőségeik elfogytak. Minimális esély a túlélők találására még maradt, hiszen lehetnek olyan épületek, amelyek úgy omlottak össze, hogy majdnem légmentesen lezártak részeket, így nem hűlt le ott teljesen a levegő. Amennyiben a betondózerekkel odafigyelve dolgoznak, nagy szerencsével előfordulhat még, hogy tudnak embereket menteni – fűzte hozzá.

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

Kiemelte a „szimatukban nem becsapható”, „dolgukat tevő” kutyák kitartását és a csapat azon tagjainak a hősies munkáját, akik a legtöbbet véstek-fúrtak-faragtak, olykor az épületek 3-4-5 szintjét is áttörték, annak a törmelékét kitermelték, vasat és betont vágtak, hogy a romok közé szorul emberek közelébe jussanak.

Arra is kitért, hogy bár a csapat szakemberei több szervezettől érkeztek, a társaság jó része 30 éve dolgozik együtt, és 1999-ben is együtt mentették az embereket az akkori törökországi földrengéskor. Hozzátette: a török emberek hozzáállása nem változott, továbbra is segítőkészek, a körülmények azonban egészen mások voltak, a romosodás jelenlegi viszonyai „mindenkit megrendítettek”.

Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke azt mondta, felemelő volt látni a csapatot együtt dolgozni azon a területen, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezete kijelölt számukra.

Budapest, 2023. február 12. / Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke (k) nyilatkozik, mellette Pavelcze László, a csapat vezetője, veszélyhelyzet-kezelési igazgató (b) és a szolgálat Törökországból hazatérő speciális mentőcsapatának többi tagja a Liszt Ferenc-repülőtéren 2023. február 12-án. /MTI/Lakatos Péter

A földrengés sok embert nagyon apró helyekre szorított be, ahol mínusz 7 fokos hidegben kellett a túlélőknek megvárniuk, míg a mentőcsapatok értük érkeznek, közben pedig naponta 4-5-6 különböző erősségű utórezgés következményeivel is számolni kellett – fejtette ki, utalva arra, hogy sajnos nem minden túlélőt lehetett ilyen körülmények között kijuttatni.

A csapat tagjai közül kiemelte egy „kereszttüzes” 19 éves kolléga teljesítményét, aki első alkalommal dolgozott valós katasztrófahelyszínen, embert próbálóan.

Budapest, 2023. február 12. / Mezõ Marcell, a Baptista Szeretetszolgálat Törökországból hazatérő speciális mentőcsapatának legfiatalabb, 19 éves tagja és Black nevű kutyája a Liszt Ferenc-repülőtéren 2023. február 12-án. /MTI/Lakatos Péter

A körülmények katasztrofálisak, nincs világítás, vízellátás, az emberek a sarkokon tüzet raknak, hogy melegedjenek és levest főznek, amiből a segítőket is megkínálják. A túlélők sátrakban és mára már üzemanyag nélkül maradt autókban alszanak, kevés a kialakított szálláshely, ahol biztonságosan túlélhetik a hideget – részletezte.

Ez is érdekelheti:  BRICS: Tények és tervek

A szeretetszolgálat elnöke beszélt arról, hogy eddig 10 millió forint segélyt juttattak el a földrengés károsultjainak, és folytatni szeretnék a programokat, legközelebb hétfőn indul egy szállítmányuk, ezúttal Szíria területére.

Magyarországról a szervezet adatai szerint 156-an utaztak Törökországba a földrengés túlélőinek kimentésére, 7 szervezet irányítása mellett.

A Református Szeretetszolgálat az MTI-t korábban arról tájékoztatta, hogy első csapata szombat este érkezett vissza Budapestre; a 6 tagú csapat mentőkutyákkal együtt február 7-én utazott ki a földrengés sújtotta területre. A szervezet második, 11 tagú csoportja továbbra is kiküldetésben van, és folyamatosan végzi a szolgálatát – írták az MTI-hez eljuttatott anyagban.

 

Kiemelt kép: Budapest, 2023. február 12.
Lángos (elöl) és Trafi, a Baptista Szeretetszolgálat Törökországból hazaérkező speciális mentőcsapatának mentőkutyái a Liszt Ferenc-repülőtéren 2023. február 12-én.
MTI/Lakatos Péter

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük