KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Igazságszolgáltatás – ukrán módra

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az amit Ukrajnában – Ursulánk demokratikus mintaállamában, illetve Novák Katalin működő demokráciájában – „igazságszolgáltatásnak” neveznek, AZ VALÓJÁBAN A KÖZÉPKORI INKVIZÍCIÓ MOSTANI ÉLETRE KELÉSE. Legalábbis politikai természetű ügyekben.

Az inkvizíció esetében adott volt a KOHOLT VÁD. Valakit – ELEVE, MINDENFÉLE TÉNYFELTÁRÓ NYOMOZÁS, BIZONYÍTÉK NÉLKÜL – megvádoltak azzal, hogy boszorkány, eretnek. Elviselhetetlen kínzásoknak vetették alá – hogy a végén az áldozat számára még a máglyahalál is megváltás volt: szenvedései azzal véget értek

Az inkvizítorok mai, kijevi utódai – konkrétan az Ukrán Biztonsági Szolgálat kopói (az SZBU – a sokak által a CIA kijevi fiókszervezetének is tartott ukrán Gestapo) eleve értik a dolgukat. Ettől függetlenül azonban „anyavállalatuktól” is érkeztek hozzájuk a kihallgatásokban, kínvallatásokban jártas „szakemberek”. Egy-két szakmai fogásra meg is tanították ukrán beosztottjaikat. 

Modern korunkban, a középkori inkvizíció kiegészül A KOHOLT VÁDAKRA ÉPÜLŐ KONCEPCIÓS PEREKKEL. E PEREK CÉLJA semmiképpen sem az igazság kiderítése (inkább pont ellenkezőleg: annak lábbal tiprása, elfojtása).

De miért is kellettek, kellenek az ilyen, koholt vádakra épülő koncepciós perek? Azóta bebizonyosodott: OROSZORSZÁG olyan mérvű BEMOCSKOLÁSÁRA, AMELYEK AZ OROSZOKNAK A NEMZETKÖZI KÖZÖSSÉGBŐL TÖRTÉNŐ KIÁTKOZÁSÁT voltak hivatottak előkészíteni. Márpedig a középkorból tudjuk: AKIKET AZ EGYHÁZ KIKÖZÖSÍTETT, AZOKKAL ezt követően, az egyház (illetve korunk önjelölt ítélőszékének) áldásával, vagy éppen utasítására BÁRMIT MEG LEHETETT (MEG LEHET) TENNI.

 

AKKOR EGY KIS ELŐTÖRTÉNET

2014 áprilisában – nagyjából akkor, amikor a törvénytelen, puccsista, hatalombitorló kijevi AMERIKAI BÁBREZSIM, „Terrorellenes Művelet” címén a forrongó Donbasszban kibontakozott, a puccs ellen tiltakozó népmozgalmának KATONAI ERŐVEL TÖRTÉNŐ VÉRBE FOJTÁSÁT HATÁROZTA EL (amiből mostanra az orosz-ukrán háború lett) – az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai misszió felállításáról döntött AZ UKRAJNÁBAN ELKÖVETETT HÁBORÚS BŰNTETTEK KIVIZSGÁLÁSÁRA.

Megkérdezem mindjárt: hogy’ lehet az, hogy MÁR 2014 ÁPRILISÁBAN TUDTÁK, HOGY UKRAJNÁBAN HÁBORÚS BŰNÖKET FOGNAK ELKÖVETNI? Egy olyan TIPIKUSAN RENDŐRI AKCIÓBAN, ami, állítólag az országba beszivárgott terroristák ellen indult? Mely RENDŐRSÉGI AKCIÓBÓL A KEZDETEKTŐL FOGVA KATONAI BÜNTETŐ HADJÁRAT LETT. Holott minden civilizált ország alkotmánya (akkor még az ukrán is) TILTJA HADSEREG BEVETÉSÉT ORSZÁGON BELÜLI KONFLIKTUSOKBAN.

Ez is érdekelheti:  Ukrajna a Majdan után az iszlamista fanatikusok európai központja lett

Hogyhogy nem vonták kérdőre a kijevi kormányt, amiért, a rendőri művelet során KATONAI AKCIÓK INDULTAK A RÉGIÓ POLGÁRI LAKOSSÁGA ELLEN? Szavuk sem volt a Szlavjanszk elfoglalására indított ukrán katonai hadjárat ellen. Lakótelepek, civil létesítmények tüzérségi lövetése ellen. Az ellen, hogy szétlőtték a város vízműveit. Amikor az ivóvíztől megfosztott lakosság egy ciszternánál sorakozott föl, az ukrán tüzérség kivárta, míg már elég sokan gyűltek össze, és akkor nyitottak tüzet az emberekre. Akkor vesztette életét A HÁBORÚ ELSŐ GYERMEKÁLDOZATA, a 8 éves Polina Szladkaja.

Szavuk sem volt az ogyesszai szakszervezeti székházban 2014. május 2-án történt rémségekhez. Szavuk sem volt az egy héttel később, 2014. május 9-én Mariupolban portyázó ukránok által elkövetett vérfürdőhöz (becslések szerint 40, de lehet, hogy annál is több halott). Az EBESZ válasza: MINDKÉT FELET ÖNMÉRSÉKLETRE HÍVTÁK FEL.

És így tovább…

Az emberben kezdettől fogva élt a gyanú: ez is olyan bizottság lesz, mint Carla del Ponte főügyész asszony gyászos emlékű vizsgáló bizottsága a délszláv háború idején. Az a bizonyos, amelyik rendszerint csak a Nyugat által gyűlölt szerbeknél keresett és talált háborús bűntetteket.

Tehát, amint arról szó volt, az EBESZ 2014 áprilisában hozta létre az Ukrajnában elkövetett háborús bűntetteket feltáró és kivizsgáló missziója. Ennek vezetője KI SEM MOZDULT BÉCSBŐL, ahol az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) székhelye van. Az ő munkáját ténylegesen első helyettese, a svájci Alexander Hug látta el.

Aztán hosszú évekig semmi. Csupán 2020 végén jelent meg az első hír a misszióról, amikor a gambiai főügyész asszonyt egy brit váltotta fel. Egy brit… Nincs talán a világon ádázabb ellenségük az oroszoknak, mint a britek.

Eltelt tehát hat és fél év, és sehol semmi. Ennyire nem találtak volna maguknak munkát? Hiszen csak a Donbassz elleni ukrán terrorhadjárat első hónapjaiban az orosz Állami Nyomozati Bizottság vagy kétszáz, az ukrán hadsereg által elkövetett háborús bűntett ügyében indított büntetőeljárást. Idővel aztán a két népköztársaság főügyészsége is kezdeményezett eljárást. Egy idő után pedig már a két népi milícia szóvivőjének sem igen volt olyan rendszeres napi sajtótájékoztatója, amelynek a végén föl ne sorolták volna AZ UKRÁN HADSEREG AZNAP ELKÖVETETT HÁBORÚS BŰNTETTEIT, konkrétan felsorolva az illető ukrán egységeket, illetve a bűnös utasításokat kiadó parancsnok, illetve a végrehajtást elrendelő személyek nevét, felszólítva a nemzetközi közösséget, az illetékes nemzetközi szervezeteket a cselekvésre. MEGANNYISZOR FALRA HÁNYT BORSÓ, PUSZTÁBA KIÁLTOTT SZÓ.

Ez is érdekelheti:  Bloomberg: Az Egyesült Államok dühös Macronra

Mindez igazolta a megfigyelő gyanúját: AZ UKRAJNAI HÁBORÚS BŰNTETTEKET FELTÁRÓ MISSZIÓ FELADATA kizárólagosan AZ OROSZOK BŰNTETTEIT FELTÁRNI, KIVIZSGÁLNI, OROSZORSZÁGOT A VÁDLOTTAK PADJÁRA ÜLTETNI. Hogy kiátkozhassák.

Ám nem volt szerencséjük: az oroszok az istennek sem akartak háborús bűnöket elkövetni. Ezért nem talált magának munkát, hat és fél éven át, az állítólag az ilyen ügyeket pártatlanul kezelő és elbíráló misszió. Ezért KREÁLTAK GYORSAN KÉT ÜGYET: a még a 2014. július 17-én a Donbassz fölött lelőtt maláj utasszállító ügyét – illetve a Wagner magánhadsereg által a Donbasszban állítólag elkövetett háborús bűnök ügyét. Mivel konkrét bizonyíték egyik esetben sem volt, ezért MINDKÉT ÜGGYEL KAPCSOLATBAN, A KOHOLT VÁDAKRA ÉPÜLŐ KONCEPCIÓS KIRAKATPEREK SORÁN REMÉLTÉK VALAHOGY KICSIKARNI A „BIZONYÍTÉKOKAT”.

Ehhez pedig megfelelő (korona)tanúk kellettek. Akik – szükség esetén, kellő fizikai és szellemi „megdolgozás” után – AZT VALLOTTÁK VOLNA, AMI „BIZONYÍTOTTA” VOLNA A KOHOLT VÁDAKBAN FOGLALTAKAT. Mivel az idő sürget (illetve most már csak múlt időben: sürgetett, hiszen OROSZORSZÁGOT „BŰNEINEK” BÁRMIFÉLE BEBIZONYÍTÁSA NÉLKÜL, EGYSZERŰEN CSAK ÚGY KIÁTKOZTÁK, kitaszították a nemzetközi közösségből.)

Az egyik ügyben (a lelőtt maláj gép ügyében) 2020. március 9. óta folyik Hágában, Hollandia fővárosában, EGY HOLLAND BÍRÓSÁG pere. Melynek tárgya: „bebizonyítani”, hogy Oroszország, a Donbassz (általa támogatott) népi milíciái lőtték le az utasszállítót.

Hogy ezt miért tették volna? – erre mindmáig nem kaptunk és most már nem is fogunk választ kapni. A célt – Oroszország kiközösítését – immár elérték. INNENTŐL KEZDVE MÁR SENKIT SEM ÉRDEKEL 298, a maláj géppel lezuhant ÁLDOZAT – közöttük 106 holland állampolgár – sorsa, családjaik bánata, fájdalma.

Az inkvizíció cinikus mondása: A CÉL SZENTESÍTI AZ ESZKÖZT. Annak érdekében, hogy megszerezhessek a hágai perhez, illetve a Wagner ügyében tervezett koncepciós kirakatperhez a (korona)tanúkat, másfél év alatt – 2019 júniusa és 2020 decembere között – 5+1+33=39, kettő kivételével OROSZ ÁLLAMPOLGÁR ELRABLÁSÁVAL, egynek pedig nemzetközi körözés útján történő megszerzésével próbálkoztak. Ebből két emberrablás sikerült, három meghiúsult. 33 olyan orosz fegyveres vagyonőr Kijevbe térítését pedig – akiket azzal vádoltak, hogy a Wagner soraiban harcoltak – az ukrán Gestapo védnöke és gyámja, a CIA baltázta el.

Ez is érdekelheti:  Agyhalál – A Telex.hu olvasói röhögnek a kapcsolati erőszakon – Ez a színvonal a Telex olvasóinál – 4 ezer röhögő fej

Függőben van Alekszandr Francsetti orosz állampolgár kiadatása. Őt, hazafelé tartóban, a prágai repülőtéren vették őrizetbe, ukrán elfogatóparancs alapján. A cseh főügyészség azonban nem találta megfelelőnek a kiadatási kérelem indoklását.

Érdemes még hozzátenni: egymás munkáját hivatott erősíteni a hágai per, illetve az EBESZ misszió aktivizálása. A missziónak szüksége volt a koncepciós perekben „feltárt bizonyítékokra”. Másfelől viszont a folyamatban lévő, illetve tervezett koncepciós perekhez szükség volt a misszió tekintélyére. Ellensúlyozandó A (liberálfasizmus mákonyától még el nem bódított) KÖZVÉLEMÉNYNEK AZT AZ EGYRE ERŐSÖDŐ GYANÚJÁT, HOGY A MALÁJ GÉP LELÖVÉSE A NYUGATI TITKOSSZOLGÁLATOK MŰVE VOLT. És hogy mindezek mögött még sötétebb – döbbenetes, megrázó, hihetetlen, mindmáig elképzelhetetlen – összefüggések rejlenek Olyanok, amelyek a liberálfasizmus készülő „új világrendjét” (politikai, erkölcsi) alapjaiban rendíthetnék meg.

Csikós Sándor

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

 

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük