Makoldi Sándor (1945-2017) festőművészként közeledett a néprajzhoz, melyben felismerte a magyarság ősi hagyatékát. A népművészet kifejezési formái izgatták magyar festőként, főiskolai tanárként, diplomás néprajzosként. Ugyanis a népművészet őrizte meg leginkább a nemzet karakterét, közösségi formáját (közérthetőségét), képírásba tömörített egyetemes mondanivalóját.
A mai Magyarországtól félig elcsatolt Gömör vármegyében találkozott az egyik legősibb bútordarabunk, az ácsolt ládák továbbélésével a XX. századig. A már elfeledett (padlásokra, kamrák mélyére száműzött) egykor itt, a Felvidéken a legdíszesebb kelengyés ládák jelei elkápráztatták. Mint kiderült, az országosan elterjedt bútordarabok legősibb, geometrikus (elvont) jeleinek értelmezésével eddig alig foglalkozott a szakma.
Mivel tudta alkotóként, hogy e jelek nem lehetnek csak üres díszek, meg akarta érteni, hogy miért kerültek főleg a kelengyés ládákra, amit az emberi élet csúcspontján, a házasságkötés ünnepén mutattak meg. A szakrális alkalom szülte fontos tartalmaikat analógiák segítségével fejtette fel, más ácsolt tárgyak (bútorok) hasonló jeleivel együtt a koporsók és bölcsők esetében is, az emberi élet nagy fordulópontjaihoz kötődően.
Szevasztok!
Természetesen jó hallani és olvasni a történteket – nem is ezzel van a baj – a baj azzal van, hogy saját pénzünkkel adófizetők pénzévéle lesz kártalanítva és nem azzal az idegen fajzat – pénzével aki neki a sérelmeket okozta – – én is így vagyok – ÜGYEIMMEL! de, hogy mikor lesz belőle eredmény számomra . most még megmondani leírni nem tudom- de biztosan, hogy lesz – előbb vagy utóbb.
becsülettel – tisztességgel a tisztességeseknek e szerrel – a tettel:
id. Kiss László
Lévai Attilának ismeretlenül kívánok nagyon jó egészséget! Szégyen, hogy itt azokat verték, akik hazájukat védve, átlátva a szitán tettek is valamit, nemcsak a szájuk járt.
Anna