KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

HUNGARO koncert az Újszínházban – Az egyedien magyar hangzásvilág

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Nemzeti InternetFigyelő oldalain már több alkalommal is hallgathatták Olvasóink azokat a felvételeket, melyek egy teljesen új zenei hangzásvilágot és tartalmi közlésformát jelenít meg a hallgatóságnak. Talán azt is mondhatjuk, ez egy teljesen új zenei stílus, mely egy egyedi eszköz a magyarság helyzetének és a világ realitásának bemutatására.

Hungaro

HUNGARO zenekart egyre többen felfedezték már, támogatást biztosítva megjelenítésükhöz. Olyan személyiségek álltak a zenekar mellé, mint például Bogár László, aki a HUNGARO Vakelit 2020 versek, dalok kiadványának előszavát írta és Dörner György, aki az Újszínház ügyvezető igazgatója.

A HUNGARO zenekarral az érdeklődők már nem csupán az interneten és kiadványaikon keresztül találkozhatnak, hanem személyesen is. A sajátosan magyar, de egyben szatirikus megszólalással bíró együttes egyre több helyen lép fel az ország több szegletében, bővülő közönségének legnagyobb megelégedésére.

Legközelebb január 13-án este 19 óra 30-kor az Újszínház Bubik István Stúdiószínpadán. A zenekar vendége és az est házigazdája Dörner György.

Az előadás nagy valószínűséggel kuriózum lesz, mint ahogyan a HUNGARO zenekar maga is az. Akik érdeklődnek az újdonságok, egyfajta új magyar zenei hangzás kifejezésmód iránt, azoknak egy különleges élményt nyújt majd ez a fellépés.

Jegyeket az interneten is lehet rendelni itt: klikk.

 

Mindenkinek tartalmas és üdítő kikapcsolódást kívánunk a HUNGARO zenekarral!

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Egy kis ízelítő:

 

[youtube=http://youtu.be/Zk8oQvl0_Fk]

 

Kapcsolódó:

 

HUNGARO – Suttogó Versek 1: A Közgazdász

Egy kis zene a valóságról – Hungaro: A pénzfolyó

Mert én magyar vagyok, ha te nem volnál az, az legyen a te bajod

Rovarok és Pénz

Hazugsággal nem lehet május 1-ét ünnepelni – A valóságot pedig gyűlöli a polelit

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “HUNGARO koncert az Újszínházban – Az egyedien magyar hangzásvilág

  1. „egyedien magyar hangzásvilág”

    Kissé barokkos megfogalmazása ez a hallgathatatlan szarnak. Szerintem ember nem létezik, aki három percnél tovább bírná hallgatni a fentebbi videó alatt szóló „zenét”. Guantanamon valami hasonlóval vallathatták a foglyokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük