KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Hun Tv: Ha baj van, csak magadra számíthatsz – fejlesztik haderejüket a lengyelek (Aktuálpolitikai Kerekasztal 2017. május 24-31.)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

https://internetfigyelo.files.wordpress.com/2016/08/kerekasztal.jpg?w=680

2017. május 24.

·         Manchester! Újra arat a félelem és a rettegés, a 22 halálos áldozattal, és számos súlyos sebesülttel járó támadás rövid időn belül, már a második terrortámadás brit földön. Az öngyilkos elkövető is megvan, Salman Abedi Líbiából menekült család második generációs, már itt született gyermeke. A sajnálatos egyéni tragédiákon túl, mindenképpen elemeznünk kell a helyzetet, ugyanis korábban már sokszor hívtuk fel a figyelmet arra a figyelemre méltó tényre, hogy ezek a merényletek szinte kiszámítható, forgatókönyvszerű rendszerességgel folytatódnak egész Európában, és a merényletek elkövetésének körülményei, valamint  maguk az elkövetők is bizonyos szempontból azonosságokat mutatnak. Mindezen kívül azért egy dolgot le kell szögeznünk, miszerint ezek a merényletek pontosan az iszlám ellenes érzületek felkorbácsolására alkalmasak, tehát tegyük fel a régi, jól bevált kérdést, ugyan ki(k)nek a politikai érdekeit szolgálják ezek a – kizárólag a védtelen civil, jelen esetben még gyermek áldozatokat is követelő –  terrorista jegyeket mutató merényletek?   

·         Orbán: „Megtesszük amit Brüsszel vár.”  Hogyan is kell most ezt értenünk?  A Magyar miniszterelnök úgy tűnik, mint már annyiszor ezúttal is a kettősbeszéd és a „nem az a fontos,hogy mit mondok, hanem amit cselekszem.” taktikáját alkalmazta ezúttal a bevándorlók kvóta szerinti brüsszeli kényszerbefogadási utasítását illetően is! Jól ismerjük már ezt az orbáni taktikát, hiszen, emlékszünk ; „Ameddig én leszek itt a miniszterelnök, senki idegen nem juthat magyar földhöz!” Vagy; „senkit nem hagyunk az út szélén.”  Nos a „dicsőséges népszavazás” eredményeit gátlástalanul politikai előnyök szerzésére fordítva, a deklarált célt, mármint az ország megmentését a bevándorlóktól – már nem tartja annyira fontosnak, hiszen megállapítható, hogy semmiféle olyan külső, vagy belső kényszerítő erő, vagy körülmény nem merült fel, arra vonatkozóan, hogy idézem, „elmegyünk a falig, ám ha nem marad más, megtesszük amit Brüsszel vár.” A Magyarország  ellen bevetni  próbált elhíresült 7.-cikkely valójában semmiféle veszélyt nem jelent, és ezen kívül is a közép európai országok , így Csehország és főleg Lengyelország elkötelezett támogatására is bízvást számíthatunk! Ennél fogva, csak arra gondolhatunk, hogy az egész „hadviselés, és mentő akció a brüsszeli bürokraták ellen, nem más mint ócska színjáték, szemfényvesztés, amit a hazai megtévesztett becsapott szavazók előtt játszott el. Arról már ne is beszéljünk, hogy az ominózus népszavazási kérdőíven, mily ravasz megtévesztő szöveg volt olvasható, amely tulajdonképpen a bevándorlással kapcsolatos döntést a parlamentre illetve az azt irányító kormánytöbbségre bízza!

·         Egyre kevésbé tudják elkendőzni a markánsan körvonalazódó céljaikat, a klientúra és oligarcha építés mellett, az országot teljes mértékben alávetni a cionista irányítású brüsszeli vízfejnek és annak minden,  a Nemzetünk végleges felszámolását elősegítő utasításait szolgaian végrehajtva, de közben ravaszul imitálva a nagy ellenállót, aki az országért szembeszáll „magával az ördöggel” is. Ideje lenne felébredni a sajnálatosan átvert, megvezetett Fidesz  tábornak is!

Ez is érdekelheti:  Ukrajna hirtelen kilépett a fekete-tengeri megállapodásból

·         Az un. „Hamis hír” kategóriában is hamarosan drámai változtatásokat vezet be az irányító háttérhatalom, ugyanis a számukra kellemetlen, leleplező, híreket információkat egyszerű parancsszóval, törvénnyel büntetéssel tökéletesen kicenzúrázzák a társadalmi kapcsolatok minden szintjéről és formájából.

·         Tump megindult! Első világpolitikai kiruccanásának kezdő állomása Rijad  ahol is a Vahabita szaúdi királyság vendégszeretetét élvezve örömében táncra is perdült, – kardtáncra. A látogatás nem zárult eredmény nélkül, hiszen páratlanul nagy összegű, több mint 380 milliárd dolláros fegyverüzletet kötött a Trump család. Miután a táncban kifáradt az elnök urat, a következő programokon a diplomáciában egészen szokatlan módon felesége, lánya, és Jared Kushner  a veje képviselte. A szaúdi találkozónak, a fegyverüzlet mellett volt egy másik, talán még az előbbinél is jelentősebb vonatkozása méghozzá, az  Arab Iszlám, Amerikai Csúcsértekezlet. Itt is, közel 60 ország volt jelen, csakúgy  a Kínaiak megrendezte egy héttel korábban megtartott csúcson, a „selyemút” projekten, amely 65 ország részvételével zajlott. Nem nehéz észrevenni, hogy Trump mind Európában, mind az Arab világban egy – egy hűbéres, a kontinentális államok egyesült ügyeinek előmozdítását szolgáló föderációt próbál – (saját mintájára) – sebtében összehozni a cionista érdekek és katonai szövetségek előmozdítása érdekében. Emiatt merült fel teljes komolysággal, egy  „Arab NATO” – szervezet  létrehozásának szükségessége!?  Itt is a cionista érdekek tolakodnak előre, azaz Izrael diktál, ugyanis Irán és Szíria számukra a véglegesen megsemmisítendő ellenfél, és Trump már a választási időszakban is nyilvánvalóvá tette, hogy teljes mellszélességgel támogatja ezt a vonalat.  Az elnöki út innen a Vatikánba vezet, ahol Ferenc pápával tartanak megbeszélést, ahonnan a NATO- csúcstalálkozó a következő állomás, ahol a tagokat nagyobb erőfeszítésre próbálja sarkallni Trump, és kilátásba helyezte a tagországok védelmének esetleges megszüntetését, ha „nem nyúlnak mélyebben a zsebükbe.”  Valóban vissza akarna vonulni az elnök úr a „világ csendőre „ – szerepkörből?  Az ukrajnai, 150-milliós katonai támogatás forszírozása, a már említett „Arab NATO” tervének felvetése, a Balti államok, Lengyelország, felfegyverzése, a balkánon új, Oroszország ellen felállított rakéta-támaszpontok sorának létrehozása úgy tűnik nem teljesen ebbe az irányba mutatnak.

·         A G8-találkozó a következő jelentős állomás, ahol Oroszország nélkül, de vélhetően döntően Oroszországról folyik a diskurzus. Ez a politikai képződmény az utolsó években ostoba módon belterjessé vált, és az alkotó országok nem ismerik fel a világban végbemenő, és immár kényszerítő erővel megjelenő gazdasági, és politikai változások súlyát és irányát.  

·         A Lengyel kormánynál nagy meglepetésre, igen jelentős katonastratégiai váltás körvonalazódik. Anton Macierewicz védelmi miniszter szerint a  lengyel hadsereg készen kell, hogy álljon arra,hogy elrettentő erőt tudjon alkalmazni bármely agresszor ellen, anélkül, hogy a szövetséges országok haderejére támaszkodna. Ezért a lengyel fegyveres erők létszámát százezerről, negyed millióra bővítenék. Ugyanígy jelentős fejlesztésen esik majd át a műszaki és technikai háttér is. Úgy tűnik a lengyelek végre levonták az elmúlt háborúk egyértelmű tanulságát, ha baj van csak magadra számíthatsz! Örömteli lenne, ha ezt a nem haszontalan elgondolást a hazai politikai irányító körök is magukévá tennék.

Ez is érdekelheti:  Erőszakossá vált a „külföldi ügynökökről” szóló törvény elleni tiltakozás Grúziában (videó)


2017. május 31.

Az adásban résztvevő beszélgető társak; Balatoni István, Győrey Attila, Boda Róbert 

·         Putyin meglepetésre látogatást tett a frissen megválasztott Emanuelle Macron Francia Köztársasági elnöknél. Ez a váratlan diplomáciai aktus, –  (ismerve a francia elnök korábbi kijelentéseit, és szolgai hasonulását az EU. – liberális vezetéséhez és annak  irányadó Orosz – ellenes politikájához) – meglehetősen váratlan,  elgondolkodtató, és számos kérdés felvetésére okot adható esemény.

·         A Lengyel miniszterelnök asszony Beata Szydlo a manchesteri terrortámadást követően meglehetősen nyers, szókimondó támadást indított az Európai Unió vezetői ellen! ”Nem fogunk részt venni a brüsszeli elit őrültségében!” – mennydörögte.                 A népet akarjuk támogatni és nem a politikai elitet. „ Hová tartasz Európa?” – tette fel a kérdést. „ Ne térdepeljetek, álljatok talpra ebből a letargiából!”  Mindannyiunk számára követendő karakán állásfoglalás és útmutatás egy bátor asszony részéről!

·         Az EU. megkezdte a migránsok letelepítését Kelet Európában. Lettország migrációs hivatala pl. bejelentette, hogy a nekik kiosztott migráns kvóta 60%-át már be is fogadták. Miközben Dél Európa az EU.- segítségével, úgy Nyugat Európa a humanitárius segítségnyújtás leple alatt próbál megszabadulni a migránsoktól. Ami viszont a lényeg ebben a kérdésben, hogy Olaszország, és Görögország, tárt kapukkal fogadja őket, és csalárd módon, azonnal „átpasszolják” a roppant gyenge érdekérvényesítő képességgel rendelkező Kelet Európai országokba.

·         A hazai uralkodó elit politikája egyre inkább átlátszóvá válik,  egyre kevésbé tudják elkendőzni a markánsan körvonalazódó céljaikat, a klientúra és oligarcha építés mellett, az országot teljes mértékben alávetni a cionista irányítású brüsszeli vízfejnek és annak minden, a Nemzetünk végleges felszámolását elősegítő utasításait szolgaian végrehajtva, de közben ravaszul imitálva a nagy ellenállót, aki az országért szembeszáll „magával az ördöggel” is. Ideje lenne felébredni a sajnálatosan átvert, megvezetett Fidesz  tábornak is!  A Jobbik bérunió – terve is nagyon hamisan hangzik, és  inkább szavazatszerző háttérszándékok motiválhatják a benyújtott kezdeményezést, hiszen ennek a megvalósítása, esélytelen lenne, de a Fidesz kialakította összeszerelő üzemekre alapuló hazai torz  foglalkoztatási szerkezetet is konzerválná.

·         Az un. „Hamis hír” kategóriában is hamarosan drámai változtatásokat vezet be az irányító háttérhatalom, ugyanis a számukra kellemetlen, leleplező, híreket információkat egyszerű parancsszóval, törvénnyel büntetéssel tökéletesen kicenzúrázzák a társadalmi kapcsolatok minden szintjéről és formájából.

·         A pályázati pénzek hazai „lenyúlása” immár olyan szemérmetlen rutinszerűséggel történik ami azt a tényt egyértelműsíti, hogy a korrupció, már olyan mélyen fertőzte meg a társadalmat, hogy semmiféle egészséges immunreakció nincs és nem is várható a jelenlegi helyzet alapján. A Fidesz tökéletes technikával kebelezte be, és állította a saját szolgálatába a médiát, amelynek következtében olyan „politikai marketinget” – azaz a semmiből olyan virtuális valóságot hozott létre a naponta a képernyők elé ülő és híradót néző polgártársak számára, amelyből egy kellemes élhető világot „hozott létre”. Amely világban  pozitív eredményeket, elérendő, és elérhető szimpatikus célokat tudott kitűzni, szinte minden réteg és korosztály számára.  Mindezekkel csak egy a baj, hogy nem igazak! Sem a mostani helyzete az országnak nem olyan kedvező, ahogy a kormány sugallja, sem a jövő nem olyan rózsás ahogy lefestik számunkra! Egyáltalán nem  olyan! A szájbarágós, ismétlések végtelen sorát alkalmazó, un. sulykoló technika, pedig egyre inkább undorító cinikus és egyenesen visszataszító lett.

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor: Utoljára '88-ban a kommunisták akartak így elhallgattatni!

·         Hallva a hírt, hogy az UNIÓ – hamarosan beszünteti a támogatások elérhetőségét, magyarán (szerintük) már nincs szükség a kohéziós támogatásokra, vagyis a gyengébben fejlett (vajon miért is?)  országok felzárkóztatására, ezért ideje lenne számot vetnünk, mit is nyertünk mi az Európai Unióhoz való csatlakozásunkkal? Az országhatárunkat le kellett bontani, ki kellett nyitnunk a karvalytőke szabad áramlása, (és, az ország  belső struktúrájának gátlástalan lerombolása előtt!) A kereskedelmünket teljes mértékben kiszolgáltattuk a multi-nagykereskedelmi hálózatoknak, amelyek a kollaboráns hazai vezetés közreműködésével, az ország belső termelési hálózatát, kereskedelmi struktúráját tökéletesen és véglegesen felszámolta illetve ellehetetlenítette. Meg kellett szüntetnünk a határainkon felállított vám intézményeket, ettől kezdve elestünk a nagyon jelentős vámbevételektől és az ellenőrizetlen minőségű, kártékony áruk dömping-szerű beáramlását vagyunk kénytelenek elszenvedni. Az országunk termőföld-kincsét a miniszterelnök fogadkozása ellenére nyilvánvaló módon játsszák át az idegeneknek! A pályázati rendszerek csak az idegen nagytőkés csoportok érdekei szerinti fejlesztéseket tették lehetővé. A hazai munkaerő oly alacsony jövedelem-sávba lett kényszerítve, hogy csak vegetálni képes vagy még azt sem, és akinek még van ereje, Nyugat Európában kénytelen munkáért könyörögni. Mindezek tetejébe, a jórész idegen bankok  számára lehetővé tették a gyanútlan, és tudatosan elszegényített polgárok un. „devizahitel csalás„ –  általi kifosztását, otthonaik csalárd elvételét, és mindezt szintén hathatós állami segédlettel!

·         Pár évtized elmúltával érdemes elővennünk újra Susan Georg   Luganoi tanulmányát, és összehasonlítanunk az azóta eltelt idő eseményeit és változásait, a változások irányát és sebességét, a korszakalkotó igazságokat kimondó alapműben foglaltakkal. Nézzük hát újra, hogy  „Mi befolyásolja a jövőt?”

HUN TV – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

 

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük