KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Hun Tv: Aktuálpolitikai kerekasztal (2017. március 1.)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

https://internetfigyelo.files.wordpress.com/2016/08/kerekasztal.jpg?w=680

Az adásban résztvevő beszélgető társak;  Szendi Lajos, Győrey Attila, Boda Róbert 

·         Donald Tramp elnök, látnivalóan, szinte lépésről,lépésre próbálja követni nagy elődje Ronald Reagan elnök cselekedeteit, többek között a fegyverkezésre fordított összeg jelentős megemelését jelentette be. Pedig köztudottan az Egyesült Államok egymaga jelentősen nagyobb összeget fordít fegyverkezésre,mint a világ többi állama együttvéve. Egyébiránt nem az ő stílusa a meredek helyzetekből való távolmaradás, hiszen a vele szemben rendkívül ellenséges médiával vívott harcban sem válogat az eszközökben.

·         Az olimpia feladása mára ténnyé szomorodott, de felmerülhet a kérdés az egész folyamaton utólag végignézve, hogy talán nem újra egy szégyenletes színjátéknak lehettünk e tanúi, és a hatalom csak újra figyelem elterelésnek használta a témát, és az első negatív megnyilvánulás hatására azonnal „ejtette” a „Nemzeti összefogás” gondolatát, újra mint már oly sokszor, cserbenhagyva a magyar érdekeket. Vegyük észre, hogy ebben az országban állandósult a negatív indulatok szítása és alap érzületté vált a rossz közhangulat, amelyet folyamatosan manipulatív eszközökkel szítanak az abban érdekelt körök.  

·         Elkezdődik az UNIO „belháborúja”? Négy európai kormány parlamentje, a Német, az Olasz, a Francia, és a luxemburgi, vasárnap nyílt levelet tett közzé, és kezdeményezik az európai nemzetállamok felszámolását! Úgy vélik, hogy a Brexit után gyorsan kell cselekedni, megelőzendő a további esetleges kilépéseket. A kérdés csak az, hogy „erővel”, illetve „Parancsszóval” befolyásolhatóak e,  a mostanra nyilvánvaló repedések, és az eróziós folyamatok kiterjedése?  Az is kérdés lehet, hogy a visegrádi csoport kemény ellenállása mennyire hatásos a liberális Brüsszel gátlástalan központosító törekvései ellenében? Világosan látszik a különböző háttérhatalmi csoportosulások küzdelme a „függöny mögött”, ami végül is a régóta tervezgetett un. világkormány megalapítását tűzte ki célul.

Vizsgáljuk meg az úgynevezett „demokrácia alapú”  állam-alkulatok működését, különösképpen hazánkban, ahol a démosz tulajdonképpen a legkevésbé tud beleszólni az országában zajló folyamatok irányításába. Ennek nyilvánvaló oka, a demokráciának egy „aprócska” szóval, – a képviseleti demokráciával – bővített kiegészítése, amely szinte fosztó képzőként működik, gondoljunk csak analóg módon az egykori „népi” demokráciák –kifejezésre.  Ha kiterjesztjük az érdek érvényesítés hatókörét, az Európai Unión belüli hazai lehetőségekre, akkor újra csak az előbb említett falakba ütközünk, tehát szinte semmilyen mód nincs az országunk valódi érdekeinek bármilyen szintű érvényesítésére. Nemzet fogalom is érdekes kérdés, miért gondolják manapság, hogy csak demokráciában, mint államforma képzelhető el az ország jövője. Ugyanakkor szívesen költöznek a vállalkozó kedvű honfitársaink különféle királyságokba, nem gondolva arra, hogy vajon ott miért kellemesebb ,biztonságosabb, jobb minőségű az életlehetőség?

Ez is érdekelheti:  Krasznogorszki merénylet: Tucatnyi sokkoló videó járta be a világot, megteltek a véradó helyek is (videó 18+)

·         Beszéljünk kicsit az egyházakról, a Bibliáról, az Ószövetségről, ebben Ézsiás próféta 63:2 megnyilatkozásáról, vagy Mózes 20:10, és 23:10 amely rettenetes szavakat tartalmaznak, hiszen  a zsidóság istenének vallott Jahve, a más népekkel szemben szörnyűséges tettekre biztatta a zsidókat. Az ószövetség lapjait ha lefelé fordítanánk és megráznánk, „csöpögne, folyna belőle a vér”!  Ilyen nézőpontból vizsgálva az un. antiszemitizmus fogalmát, felfedezhetjük, hogy ez tulajdonképpen egy pozitív jelző, hiszen az antiszemita elhatárolódik azoktól a szemitáktól akik ilyen gyilkos, vérszomjas istent tekintenek magukénak, és cselekedeteikben követendő példát látnak benne.

·         Sajnos a katolikus egyház utolsó évtizedei nagyon jelentős negatív változásokat hoztak. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy a sok évszázados küzdelem, amelyet  a keresztény egyház a  „Sátánnal” folytatott, sajnos vesztésre áll. Már 1962-ben XXIII. János Pápa kinyilatkoztatta, hogy a „Sátán füstje behatolt a Vatikán falainak a repedésein keresztül. A helyzet odáig romlott, hogy XVI. Benedek Pápa erőszakos lemondatása után Ferenc következhetett, amely tény egyértelműsítheti  a csata elvesztését!

HUN TV – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük