KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Hun Tv: Aktuálpolitikai kerekasztal (2017. február 22.)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

https://internetfigyelo.files.wordpress.com/2016/08/kerekasztal.jpg?w=680

Az adásban résztvevő beszélgető társak;  Lantos László, Győrey Attila, Boda Róbert

·         Érdekes újabb fejlemények a momentum & olimpia rendezés ügyben. A ballib. pártocskák, lényegük szerint újra hitszegő módon tőrt döftek a Nemzet hátába, mivel a korábbi, az olimpiára való jelentkezés idején vallott konszenzust természetesen felrúgva, teljes politikai aktivista –táborukat ráállították a momentum szavazatgyűjtési igyekezetét megsegíteni, így sikeredett némi eredményt elérni, az amúgy tökéletesen lebutított budapesti szavazóbázisuk segítségével. Így mivel a konszenzus szertefoszlott, a z olimpia rendezési esélyeink is hasonlóképpen köddé váltak, pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közepes méretű városokra szabott reformja az Agenda 2200 – most először a budapesti olimpia gazdasági rentabilitását is lehetővé tette volna.  Köszönjük momentum, köszönjük szdsz., hogy mint már annyiszor, most is elgáncsoltatok  egy,  a Magyar Nemzet felemelkedését szolgáló lehetőséget.

·         Bill Gates a nagy kedvencünk, korunk valódi „humanistája” emberpusztító laborkísérletei úgy tűnik „eredménnyel” járhattak, mivel kijelentette, hogy „Információik szerint”, a nemzetközi terroristák, olyan vírusfertőzéseket terveznek elindítani, amelyek soha nem látott méretű járványokat szabadíthatnak az emberiségre, és akár 30 millió ember is áldozatául eshet ezeknek. Csak azt nem közölte, hogy vajon mi okból tennének ilyesmit a „terroristák” mit érhetnének el efféle cselekedetekkel? Az ő és társai szándékait viszont jól ismerjük, hiszen nemzetközi előadásain rendre kiáll a népességcsökkentés pl. „védőoltásokkal” történő szabályozásáért.

·         Már az amerikaiak is Soros György letartóztatását, vagy kitiltását követelik az országból! Tehát a magyar származású milliomos esetleg már a háttérhatalom számára is kellemetlenné kezd válni? Vagy csak Donald Tramp elnök szeretné kifejezni „nagyrabecsülését” az őt ért számtalan Soros szervezte támadás miatt?  Érdekes kérdés lesz majd látni, hogy az erőviszonyok hogyan alakulnak kettőjük „csatáját” illetően.

Ez is érdekelheti:  Moszkva nem enged biztonsági követeléseiből – A terrortámadás ötletgazdái után nyomoznak

Méltatlan liberális támadások érték Donald Tramp elnököt két nappal ezelőtti kijelentése miatt, mikor többek között felhívta a figyelmet a Svédországban tapasztalható, migránsok okozta válsághelyzetre. A liberális ihletésű világsajtó „egy emberként” hülyézte le Trampot, hogy rémeket, lát, vagy félreértett valamit, hiszen Svédországban minden rendben van, sőt még javultak is a bűnözési statisztikai mutatók. Csak fél napot kellett várni, és a valóság gyökeresen rácáfolt „liberálisék” hazugság-tirádáira, ugyanis Stockholm, és Malmö utcái tűzbe és vérbe borultak a migránsok jóvoltából, már a rendőrség mellett a fegyveres erőket is be kellett vetni, lőparancsot is kiadtak, az autók és boltok lángban álltak, az emberek életveszélyben menekültek oltalmat keresve. Tehát Tramp elnök szavahihetősége mégsem annyira megkérdőjelezhető, mint a liberális sajtóé.

·         A kommunizmus ideológiájának okafogyottá válása után, ugyanazok akik kiszolgálói voltak ennek a mérgező állameszmének, laza fordulattal álltak az élére és szervezték, alakították az utolsó évtizedek súlyos mételyét a hazug liberalista világszemléleti módszert, amellyel a fejlett európai un. jóléti államokat sikerült megfertőzniük, és a védekezésre képtelen állapotba hozták  ezen nemzetek „immunrendszerét”. Az eredmény teljesen egyértelműen, világosan látható, hiszen a liberális mintaállamnak tekinthető Svédország már úgy tűnik menthetetlenül elveszett, hiszen valami olyasmi alakul most ott amit nehéz szavakba foglalni.

·         Franciaországon belül is polgárháborús események sokasága zajlik, szintén az idegen kultúrájú  bevándorlók, és az (egyelőre még) többségi társadalom között. Marine Le Pen esélyei a közelgő elnökválasztásra egyre növekszenek, és nem túlzás azon vélekedés  sem, hogy a szavazatok 24 százalékával ő lehet Franciaország első elnök asszonya! Azt is kifejti, hogy az „Euro nem pénznem, hanem politikai fegyver, méghozzá a Németek kezében.” Úgy vélekedik, hogy az Uniónak gyökeresen meg kell változnia, vissza kell adnia Franciaország teljes önállóságát, vagy fel fog bomlani. A másik régi-új javaslat a többsebességes Európa sem járható út immár, tehát ha nem történik az irányításban hamarosan valami gyökeres változás, felbomlás egyre nagyobb realitássá válik.

Ez is érdekelheti:  140-re emelkedett a Moszkva melletti terrortámadás halálos áldozatainak száma

HUN TV – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Hun Tv: Aktuálpolitikai kerekasztal (2017. február 22.)

  1. Nantes-ben valóságos háború volt a „rendkívül toleráns és demokratikus” liberális csőcselék miatt. Az RT, ha valakinek szerencséje volt ráhangolni, élőben mutatta az utcai harcot. A francia 24 TV, azt hiszem ez a neve, nem foglalkozott túl sokat,( sőt! ) az eseménnyel. Le Pen a mai eredmények szerint az első kört 28%-al vezeti. A Daily Maverick Liberté, égalité, brutalité? címmel a rendőrőket hibáztatja inkább, Németországban Merkel hadat üzent az oroszok által működtetett angol nyelvű média ellen, mondván hogy hamis híreket közöl,. Magyarországot élesen támadtak tegnap a sajtószabadság és a jogállamiság hiánya miatt az EU bizottsági meghallgatásán, és persze a Soros által pénzelt magyar civilek segítségével, pedig Németország az, ahol sztálini sajtócenzúra van. Amerikában mérhetetlen felháborodást váltott ki, hogy Trump kiutasította a MSM „hivatalos” média tudósítóit, CNN és társai, a sajtótájékoztatójáról. Nagyon örültem, hogy ez történt!
    Nem vagyok túl derülátó azonban, mert a tömegek közömbössége még mindig túl erős, és a kényelem a fontosabb, mint a kiállás a közös érdekekért, egy jobb Európáért, Világért. Bár a „Mindenki” című film gyerekeinek a példáját követnék az emberek – de itt olvastam egy cikket a UPC-ről, hogy milyen nehézségekbe ütközött az cikk írója, kíváncsi lennék, hogy hányan mondták vissza a TV előfizetést a bevezetett TV2 és RTL díjazás miatt, egy ilyen egyszerű dologban sem lépnek fel a saját érdekükben. pedig, ha tömegesen tiltakoztak volna az előfizetők, ma a UPC hajlongana az emberek előtt és nem fordítva lenne. Sajnos nem várhatjuk, hogy a liberális pusztítás ellen összefognának a polgárok, Merkel megnyeri majd a választást, talán meggyengül, de akkor is erős lesz még ahhoz, hogy megölje Európát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük