KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Hun Tv: Aktuálpolitikai kerekasztal (2016 szeptember 28.)

https://internetfigyelo.files.wordpress.com/2016/08/kerekasztal.jpg?w=680

Akik az alábbi témákról beszélgetnek: Győrey Attila,  Dr Horkovics János, Vesztergám Miklós, Boda Róbert

A Szentkorona állameszme megvalósítása lehet csak a végső célunk! Nagy a veszély, hogy megpróbálják újra félrevinni,az egyedül lehetséges Magyar utat. A beszélgetéseink célja, hogy a világban fősodratunak mondott források hazugságait és elhallgatásait megpróbáljuk a valóság tiszta fényénél megvizsgálni, és lehetőségeink szerint a „helyükre tenni”. A referendum és a Fidesz hátsó szándékai… a nem szavazattal, nem azt érik el a szavazók amit remélnek.

Miért pont Magyarországra akarják visszatoloncolni az összes, Nyugat-Európában  feleslegesnek ítélt bevándorlót?  Már az IMF-is károsnak ítéli Európa számára a migrációt.

A Nemzeti érdekek képviselete, még nyomokban sem fedezhető fel a hatalom részéről, ezért is a Szentkorona jogrend az egyedüli követendő példa, Hazánk, és Európa számára. Kimondhatjuk, hogy a világ legnagyobb háborús bűneit elkövető országa az U.S.A. A világpolitika háttérbeli irányítóinak gátlástalan és manipulatív tevékenysége következtében, a félelem és a rettegés világméretűvé vált. Ez is volt a cél. A Nemzet immunrendszerét újra fel kell támasztani! Hiszen Soros már Szomáliában szervezi a”menekültek” újabb millióit. 300 000 € lefizetésével, bárki, akár a világ legkeresettebb bűnözője is Magyar állampolgárságot vehet magának! A pénzt, (mivel kölcsön – kötvény) később vissza is kapja. Az aberráció, a morál teljes megsemmisülése, a dekadencia tobzódása, a „halál kultúrája” ami egyre erősebben jelentkezik, mindenképpen tisztulási folyamatot kell, hogy elindítson, akár egykor a hanyatló Rómában, vagy később a weimári köztársaságban. A REND végül mindig visszaáll!

HUN TV – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Halálos fenyegetést kapott Geert Wilders

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük