Hirdetés

„Humanitárius” újragyarmatosítás – Szíria a célkeresztben

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Amíg a fősodor média továbbra is triviális hazugságáradattal árasztja el a tömegeket, a háttérhatalom, tervei előrehaladtával, egyre arcátlanabbul közli valódi céljait. Amíg az előbbi arab forradalomról, Líbia felszabadításáról beszél, utóbbi kijelenti, hogy ez egyszerűen az övék. Szíriában a pénzhatalom új stratégiát követ, amely ellen a rezsim nehezen tud védekezni. Szíria elestével pedig Irán egyedül maradna és nem sokáig bírná a rá nehezedő nyomást, hacsak a BRIC államok stratégiája nem lesz határozottabb.

A pénzhatalom tekintélyes lapja, a Financial Times, augusztus végén egy vezércikkben számolt be arról, hogy a Council on Foreign Relations (Külkapcsolatok Tanácsa: a háttérhatalom talán legfontosabb intézménye) elnöke,  Richard Haass, kijelentette, hogy Líbia földjének most csizmákra van szüksége”, értsd a NATO további jelenlétére. Haas azt is beismeri, hogy a civilek védelmének érvével bekövetkező NATO beavatkozás valójában politikai beavatkozás volt, azzal a céllal, hogy egy nyugatbarát rezsimet segítsen hatalomra… A The Economist ( A Financial Times mellett a háttérhatalom legfontosabb szócsöve) legújabb száma idézi a Nicolas Sárközy, francia elnök, és a brit miniszterelnök, Cameron, által „Líbia barátai” címmel szeptember elsején megrendezett párizsi találkozón egy magas-rangú (nem néven nevezett) brit hivatalnok kijelentését; A NATO részvétele a líbiai felkelésben azt jelenti, hogy az ország mostantól a miénk. A párizsi ünnepélyre hivatalos volt Kína és Oroszország is. Utóbbi elismerte Líbia átmeneti kormányát, Kína viszont még nem, de kijelentette, hogy jó kapcsolatokat kíván vele ápolni.

A zsákmány feletti civakodás már a konferencia előtt elkezdődött. Mivel Franciaország a NATO akciók egyharmadát indította, igényt tarthat a líbiai olaj egyharmadára, hangzott el a francia televízióban. A párizsi lap, Libération, közzétett egy még áprilisból származó titkos levelet, miszerint   az „Átmeneti Tanács” a „teljes” és „tartós” támogatásért Franciaországnak a líbiai olaj 35 százalékát ígérte oda. A háborúban nem résztvevő Németország, illetve a csekély részesedét vállaló Olaszország és az USA már aggódnak piaci részesedésükért, talán ezért is a prominens képviselet a párizsi konferencián – Rómát és Berlint a kormányfő, Washingtont Clinton asszony képviselte.

A líbiai francia és brit szerepvállalás megértéséhez nem árt emlékeztetni a két ország között a múlt év november 2-án megkötött védelmi és biztonsági paktumra. Ez többek között a két ország repülőgéphordozó anyahajóinak a közös használatáról rendelkezik, egy tízezer fős közös beavatkozási hadsereg felállításáról és „az atomrakéták területén történő példátlan, új együttműködésről”, ahogy a Guardian aznap megírta. A megállapodások részét képezte egy közös katonai gyakorlat „Southern Mistral” (Déli szél) név alatt. A feltételezett képlet szerint egy Franciaországtól délre eső államban, Southland-ban (Délországban) egy különösen autoritér rezsim van hatalmon, amely nem felel meg „Franciaország nemzeti érdekeinek”. Az eddigi diktátor visszalép és átadja fiának a hatalmat. Délország politikája ettől fogva még agresszívebbé válik, amely Franciaországra is hatással van. Emez Nagy-Britannia támogatásával úgy dönt, hogy demonstrálja elszántságát az ellenféllel szemben. Az UNO határozata fedezetével légi támadásokat indít Délország ellen. Tervezett időpont: március 21-25. A valóság gyorsabb volt. Franciaország és Nagy-Britannia az USA támogatásával már március 19-én megtámadták Líbiát. A líbiai elit egy jelentős részének az átállása a nyugati oldalra – az iraki példát követve – hatalmas megvesztegetések eredménye volt, mint ahogy a jórészt az Al-Kaida soraiból származó felkelők megnyerése is.

Miközben a nyugati kormányfők az első falatot még le sem nyelték, már a következőt készítették elő. Sárközy már két nappal a párizsi konferencia előtt kijelentette; „a szíriai hatalom hamisan hiszi, hogy védve van saját népe ellen. Szíria elnöke jóvátehetetlent követett el. Franciaország és partnerei mindent megtesznek, amit törvényesen lehet, hogy a szíriai nép vágya a szabadság és a demokrácia iránt teljesüljön”. Ugyanez alkalommal Sárközy kifejezte elismerését a fiatal tüntetők iránt; „Ezek az emberek, ezek a fiatalok megmutatták, hogy léteznek egyetemes értékek, és a demokrácia az egyik legfontosabb ezek között”.

A francia elnök kitért az Iránnal kapcsolatos nukleáris válságra és kijelentette, hogy lehetséges egy megelőző támadás Irán atomerőművei ellen, ha Irán nem hajlandó terveit e területen feladni. (Mint már több cikkben említettük, Irán eljárása e területen semmiben sem volt törvénytelen, mint ahogy a Nemzetközi Atomenergia Intézet is többször megállapította.) Ez azonban egy „komoly válsághoz” vezethetne, ismerte be Sárközy. Ezért egyelőre a szankciókat kell megerősíteni. Mert „Irán nem akar rendesen tárgyalni. Irán új provokációktól sem riad vissza. Ezzel a kihívással szemben a nemzetközi közösségnek egy hihető választ kell adni, amit meg is tud tenni, ha összetart és még keményebb szankciókat hoz”.

Sárközy szavai nem maradtak hatás nélkül, mert Brüsszel röviddel később Szíria ellen súlyos embargót léptetett érvénybe. Márpedig Európa vásárolja meg Szíria olajexportjának 95 százalékát. Brüsszel a szíriai rezsim és Irán további jelentős számú képviselője ellen is szankciókat hozott.

Az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov élesen elítélte az EU embargóját. Szíria ugyanakkor fogadta az orosz külügyminiszterhelyettest Mihail Bogdanovot, aki Asszad elnököt az orosz kormány eltökélt szándékáról biztosította, hogy támogassa az országot. Lavrov külügyminiszter a BRICS országok nevében szólalt fel, megállapítván, hogy egy Líbia típusú szcenáriót nem engednek meg még egyszer. „Az is megengedhetetlen, hogy a szíriai ellenzéket arra ösztönzik, hogy ne folytasson párbeszédet… Az UNO Biztonsági Tanácsa nem tűri határozatainak ilyen véghez vitelét” (mint Líbiában). Lavrov szerint „az UNO Biztonsági Tanácsa követelje, hogy Szíriában vessenek véget az erőszaknak és párbeszédet folytassanak”.

A Nyugat az általa támogatott „narancsos” politika részleges kudarca után még ravaszabb (és erőszakosabb) eszközökhöz folyamodott. A líbiai háborút már nem is nevezte háborúnak, hanem a „responsibility to protect” (oltalmazási felelősség) jelszava alatt belföldi zsoldosokkal és mindenféle szedett-vedett csapatokkal valósította meg újragyarmatosítási céljait. Szíriában hasonló módon próbál egy nyugati bábkormányt hatalomba juttatni. A távolabbi cél Irán végső elszigetelése és lerohanása. Ha a BRICS országok (és mások) ellenállása nem lesz elég határozott, a világ valóban válságok és háborúk martalékává válhat.

Vajta Dénes

(Nemzeti InternetFigyelő)

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás