„Humanitárius segély” Líbiának vagy harc az olajért

A nyugati fősodor-média a Gaddafi rezsimet erősen egyoldalúan festi le, amelyet brutalitása és népelnyomó jellege miatt egy „humanitárius segély” keretében el kell távolítani. Líbiát fekvése (Tunézia és Egyiptom között) és nagy olajkincse stratégiailag rendkívül fontos célponttá teszik az „új világrend” urai számára.

A líbiai válság kirobbanása erősen eltért a szomszédos és már arab országok válságmenetétől is. Először is, Líbiában nem beszélhetünk olyan gazdasági válságról mint a térség más országaiban. Líbia sok tekintetben Afrika leggazdagabb országa, a legmagasabb életszínvonallal, s a legjobb szociális és egészségügyi rendszerrel. Továbbá a tüntetések jellege a kezdetektől fogva fegyveres volt, azaz eltért a térség más országainak békés megmozdulásaitól. A nyugati fősodor-média kezdettől fogva erősen eltúlozta a Gaddafi rezsim brutalitását a tüntetőkkel szemben, s már február 25-e óta tudjuk, hogy 300 nyugati szakértő segíti a fegyveres ellenállást, kiképzéssel s tanácsokkal, ha ezt a hírt nem is kötötték a nagy harangra.

Hirdetés

Nyugati politikusok között hamar teret nyert az elképzelés, hogy fegyveresen is be kell avatkozni, „megakadályozandó a még nagyobb vérontást”, amit szerintük Gaddafi biztos el fog követni. Az excentrikus politikus ellenzékével szemben bizonyára túl durván lépett fel és elsősorban saját klánja érdekeit védi, de elfogulatlan megítéléséhez nem árt visszatekinteni az ország történelmének utolsó fél századára.

1959-ben az ország névlegesen ugyan felszabadult a gyarmati sorból, de az éppen akkoriban felfedezett olajkészletek miatt a nyugati nagyhatalmak továbbra is csak egy bábkormányt engedtek működni és a haszon oroszlánrészét kivitték a koldusszegény országból. Ennek vetett véget Gaddafi 1969-ben, amikor egy katonai puccsal eltávolította a bábkirályt és a következő évben államosította a legnagyobb nyugati olajtársaságot (British Petroleum), a többire pedig sokkal magasabb adókat rótt ki. Líbia látványos fejlődésnek indult, de Gaddafi excentrikus, a terrorizmussal is paktáló politikája már a nyolcvanas években fokozódó amerikai nyomást eredményezett. Ezt eleinte sikerült az európai olajcégekkel folytatott szélesebb együttműködéssel semlegesíteni. Líbia olaj és gázexportjának 85 százaléka még ma is Európába megy, de Kína részesedése egyre nő. A líbiai olaj könnyen kinyerhető és az egyik legjobb minőségű, amely a világ készletének 3,5 százalékát alkotja, ami kb. kétszerese az amerikainak. Az amerikai olajóriások kimaradtak az üzletből, s alig várták az alkalmat, hogy lecsapjanak. A 2003-as iraki háború után Gaddafi már lényeges engedményeket kényszerült megtenni. Washington követelései megalázóak voltak. Líbia kénytelen volt elvállalni a teljes felelősséget a Lockerbie katasztrófáért, megnyitni piacát és „átalakítani”, liberalizálni” gazdaságát. Holott a hat milliós ország nem volt eladósodva – sőt 27 milliárd dollár többlete volt -, s nem szorult semmiféle takarékoskodási intézkedésekre, az IMF megkövetelte az élelmiszer és energiaár támogatások megszüntetését. Nyilvánvalóan azért, hogy a rezsim támogatottsága csökkenjen. Líbiának privatizálnia kellett 360 nagyjából jól működő állami céget. Ezrek váltak munkanélkülivé. Ennek ellenére az amerikaiak nem bíztak meg Gaddafiban. Az US Banker című újság egy 2005-ből származó beszámolója szerint „A politikai helyzet még nem egyértelmű, de Líbia gyönyörű perspektívákat nyújt a bankoknak. Ez egy érintetlen ország, ahol óriási lehetőségek vannak. Meg fog valósulni, de még egy kis időre van szükség.”

Obama elnök és Clinton külügyminiszter asszony már többször kijelentették, hogy bármilyen segélyt megadnak a líbiai ellenzéknek és nem zárnak ki semmilyen opciót, hogy a kormányváltás megvalósuljon. Ez nagyon emlékeztet a Jugoszlávia és az Irak ellen indított háborúk előtti kommunikációra. Liebermann szenátor meg is tette a hasonlatot, amelyet azzal okolt meg, hogy akkor az amerikaiaknak meg kellett akadályozniuk a bosnyákok ellen irányuló népirtást. Más politikusok azt is hozzáfűzték, hogy Amerikának el kellene ismerni egy átmeneti kormányt. Kritikus megfigyelők szerint az amerikai érdekeknek az is megfelelne, ha az ország keleti fele – ahol az olajkészletek kb. 80 százaléka koncentrálódik – elszakadna a nyugati féltől. Ennek a birtokában az USA Európa és Kína energiával való ellátását még erősebben ellenőrzése alá tudná vonni. Nem véletlen, hogy az európai politikusok kijelentései a líbiai ellenzéknek nyújtandó fegyveres „segélyről” sokkal óvatosabbak. Oroszország és Kína pedig nem szavazták meg az ENSZ Biztonsági Tanácsában a katonai beavatkozást. A humánus megoldásként sokat emlegetett repülési tilalom is komoly rombolást feltételez, mint James Mattis tábornok, az US Central Command parancsnoka beismerte: „Ez egy katonai művelet lenne – nem csak azt jelentené, hogy kijelentjük, hogy ne repüljenek. A repüléstilalmi zóna felállítása feltételezi a légvédelmi képesség lerombolását. Erről ne legyenek illúzióink.”

Vajta Dénes

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások


0 thoughts on “„Humanitárius segély” Líbiának vagy harc az olajért

  1. Líbiáért érdemes küzdenie a Nyugatnak (elit), mivel óriási felszínalatti édesvízkészlet is benyúlik a területe alá.

  2. A szomoru az, hogy a széthuzàshoz jobban értö EU-politikusok csak mellékszereplökként hajbokolnak az amerikai elképzelésekhez. Europa csuszik lefelé és ezt mindnyàjan meg fogjuk érezni, bàrhol is éljünk az EU területén. Az EU tagorszàgai mind jobban ki lesznek szolgàltatva a vilàg olajkészleteit ellenörzö amerikaiaknak!!!

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás