KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Hovatartozás – avagy hányas vagy? 59-es, vagy 41-es?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Mi a demokrácia? - kérdezi a tanár A diák válasza: a demokrácia az, ahol szabadon választjuk meg a diktátorainkat

Változnak az idők. A hazai politikai paletta drasztikus átrendeződésével a kormányzásra készülő párt fő hallja kendje is be kellett, hogy lássa, az általa folyamatosan hangoztatott „egy a tábor, egy a zászló” című többször is csúfos bukást elkönyvelt szappanopera immáron végleg a múlté, itt az ideje, hogy levegyék a színlapról.

Aggodalomra azonban semmi ok – ezt szintén a nagyember jelentette ki – őrizzük meg hidegvérünket, legfőbb értékünk a demokrácia. A FIDESZ egy demokratikus politikai erő, amely a remélhetőleg mihamarabb bekövetkező kormányváltás után is garantálja, hogy egyetlen haja szála sem görbül meg senkinek.

Az elmúlt húsz esztendőre visszatekintve sokaknak hiányérzetük támad. Mintha a mai magyar valóság szembe menne Wittner Mária találó kijelentésével, miszerint „forradalmakat nem lehet megspórolni!” Úgy tűnik, mégis csak meg lehet. De legalábbis el lehet odázni ideig-óráig.

Legutóbb Vukics Ferenctől, a Magyarok Szövetsége kezdeményezőjétől hallottam egy érdekes mondatot, ami szöget ütött a fejembe. Elmondta, hogy ki mindenkivel tárgyaltak, de igazából senki sem akar gyökeres (értsd: radikális) változásokat. Az jutott eszembe, hogy az emberek általában félnek a változásoktól, a változtatásoktól. Az meg egyenesen szinte elképzelhetetlen, hogy még tegyenek is valamit azért, hogy ezek a (kedvező irányú) változások be is következzenek. Mindenkinek jó ez a megszokott, kicsikét talán elkényelmesedett „demokrácia”, ami most van. Tudják, ez az állítólagosan parlamenti.

A Törvényhozás Házában bent csücsülők szerint ez persze igazi vívmány, a lehető legjobban kell vigyáznunk rá.

Vannak azonban olyanok, akik nem osztják ezt a véleményt.

Itt van mindjárt Arisztotelész, aki a jó rendszerek közé elsősorban azokat sorolta, amelyek hierarchián alapulnak. Ilyen például a királyság. A rossz rendszerek közé sorolta a diktatúrát, de a legrosszabbnak a demokráciát minősítette, mert az véleménye szerint a csőcselék uralma!

Megvalósul ugyan az egyenlőség, de „mindenki” és nem a törvény uralkodik és ez bizony anarchiához, zsarnoksághoz vezet. Szabadosság van nem „arany középút”, mert „széthulló és laza szerkezetű a kormányzás”.

Pedig Arisztotelész ezeket a szavakat nem most, hanem ezer évekkel ezelőtt írta le. Tudott valamit a csávó, nem igaz?

Nem tudom, hogy volt-e valaha is ennél lazább szerkezetű a kormányzás, mint amilyen most? Az anarchiát megtapasztaljuk nap, mint nap. A zsarnok ugyan most látszólag visszavonulót fújt, de a rendszeren keresztül a fékezhetetlen hatalomvággyal bíró meghatározó kisebbség ma is uralkodik a többség felett.

Érdekes, hogy Platón is a csőcselék uralmának nevezte a demokráciát. Azok uralkodnak, akik a szabadságot megfelelő erények (például mértékletesség) hiányában a szélsőségességig fokozzák, s így a szabadságból szabadosság lesz. (Lásd SZDSZ, de ezt már csak én teszem hozzá:-)

„Mindenféle virágokkal telehímzett tarka mező”, mindenki szabad, de nincsenek benne kimagasló tulajdonságok! A csőcselék uralma.”

Hát, ez bizony sommás megállapítás, de sajnos tökéletesen ráillik a mai Magyarországra, s annak oly nagy becsben tartott vívmányára, a parlamenti demokráciára.

De hogy ne csak a távoli múltból példálózzunk, pattintsunk ide egy idézetet Alex Jones filminterjújából, melyet Aaron Russo filmrendezővel készített. Aaron Russo gondolatai a demokráciáról:

„– Az amerikaiak egy Mátrixban élnek. Nem igazán értik, hogy mennek a dolgok ebben az országban. Hadd hozzak egy példát, miről is van szó. Egyszerű tény, ha megkérdezel 100 embert az utcán, hogy mi Amerika kormányzati formája, 99%-uk azt fogja mondani, hogy demokrácia, hogy Amerikában állítólag demokrácia van. De ez hazugság, ez egy illúzió.

A demokrácia szó egyszer sem szerepel az Alkotmányban, sem az Alkotmány-kiegészítésekben, sem a Függetlenségi Nyilatkozatban. Az Alapító Atyák gyűlölték a demokrácia eszményét. Úgy gondolták, hogy az a létező legrosszabb kormányzási forma, és én egyetértek velük.

Ugyanis a demokráciában az emberek 51%-a irányítja a 49%-ot. Ha te ennek a 49%-nak vagy a tagja, nem vagy szabad. Amerikát alkotmányos köztársaságként alapították meg, és ebben az alkotmányos köztársaságban az emberek 99%-a nem csorbíthatja a maradék 1% jogait.

Mindenkinek vannak veleszületett jogai. Olyan istenadta jogai, melyeket senki nem vehet el tőlünk. Tökmindegy, hogy kik. Se a kormány, se a többség. Én nem vehetem el a Te jogaidat. És az Alapító Atyák ezt hagyták ránk.

De az a pszichológiai manipuláció, amit velünk tesznek, elhitette velünk, hogy demokráciában élünk és a többség irányít. Érted? És azt akarják, hogy el hidd. Mert aztán mondják, hogy ennyien ezt akarják, annyian azt akarják, amannyian meg amazt akarják. De hogy jön ez bármihez is?

–Hitlert is megválasztották.

–Igen. Hitlert is megválasztották, és mindent legálisan csinált.

–Az Alkotmányos Köztársaság volt, ahol a kisebbséget védték a többséggel szemben. Nem Benjamin Franklin volt, aki azt mondta, hogy a demokrácia arról szól, hogy két farkas és egy birka szavaz arról, hogy mi legyen a vacsora?

–Dehogynem. Aztán azt is mondta, hogy a köztársaságban a birkának lenne puskája, hogy megvédje magát. Az igazság az, hogy Amerika nem demokrácia. De ha megkérdezed a legokosabb embereket, hogy mi Amerika kormányzati formája, azt fogják mondani, hogy demokrácia. Mert kimosták az agyukat és elhitették velük. Az emberek azt hiszik, azért mentünk Irakba, azért vagyunk Irakban, hogy segítsük a demokrácia létrejöttét.

A demokrácia szó – ahogy George Bush mondja – a demokrácia maga a szabadság. Nem. Demokrácia egyenlő az Új Világrenddel. Demokrácia egyenlő rabszolgaság. A demokrácia nem a szabadság szinonimája. Pont az ellenkezője. A demokrácia a legrosszabb kormányzati forma, ami létezik. Az, ahol a többség irányít. És a kormány pontosan megmondhatja, mit csináljak, mert a többség azt akarja. Engem nem érdekel, mit akar a többség. Olyan életet akarok élni, amilyet akarok. És ha nem követek el erőszakot, nem lopok és nem csapok be másokat, hadd éljem már úgy az életem, ahogy szeretném. Ez az én döntésem. És ha sok hibát követek el, ugyanis amikor hibát követsz el, tanulsz belőle, emberileg fejlődsz. Azért vagyunk a Földön, hogy olyan jó emberekké váljunk, amilyenekké csak tudunk, hogy kibontakoztathassuk istenadta lehetőségeinket.

Érted? Nem azért vagyunk itt, hogy a kormány megmondja, hogyan éljük az életünket és mit csináljunk. Nem! Az egészséggel ugyanez a helyzet. Ha megbetegszel, adott előírások szerint kell eljárnod. Abszurd!”

Legyél egyéniség, gondolj az érdekeidre, gondolkozz kritikusan!”

Te mit gondolsz? Vajon hova tartozol? Az 51%-ba vagy a 49-be?

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük