KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Hősi halottnak nyilvánítják a megkéselt rendőrt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Épp kihallgatják a férfit, aki csütörtök este halálra késelt egy rendőrt Újbudán, Pintér Sándor belügyminiszter pedig az országos rendőrfőkapitánnyal együtt a két másik sérültet látogatja meg a kórházban, mondta a rendőrség a pénteki sajtótájékoztatóján.

A késes támadó három rendőrt szúrt meg a budapesti XI. kerületben, Újbudán csütörtök késő este, az egyik rendőr meghalt. A rendőrség szerint csütörtök este tíz után kaptak egy bejelentést, miszerint a XI. kerületi Lecke utcában egy társasházban lakó férfi be akart törni a szomszédjába. A rendőrök nagy számban vonultak ki a helyszínre, és amikor a férfit intézkedés alá vonták, az a rendőrökre támadt. Ekkor szúrt meg három rendőrt egy késsel, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr előbb egy figyelmeztető lövést adott le, majd lábon lőtte a férfit, akit így elfogtak. A lábon lőtt támadót és a három rendőrt is kórházba vitték. Egyiküknek olyan súlyos volt a sérülése, hogy a kórházban meghalt.

A tettes ellen több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és emberölési kísérlet miatt indult eljárás. Nem terrorcselekményként vizsgálják az ügyet, amit kiemelten kezelnek, mert szerintük a rendőrség és a Központi Nyomozó Főügyészség szerint aki ilyet tesz, az „kimondottan veszélyes”.

A rendőrség szóvivője, Gál Kristóf szerint vizsgálják a helyszínre kiérkező rendőrök szakszerűségét, de a jelenlegi állás szerint szakszerűen és jogszerűen jártak el, az arányosság elveinek is megfeleltek, mondta. „Ezek a rendőrök, akik intézkedtek, hősök voltak”, mert akár civil életet is menthettek az intézkedéseikkel, mondta a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozásért felelős főügyészhelyettese, Fürcht Pál.

A halott rendőrt Baumann Péternek hívták, a rendőrség szerint kilenc és fél éve szerelt fel, az utóbbi időben körzeti megbízottként dolgozott. 2021-es teljesítményét kiválóra értékelték a kollégái. „Egy szakmailag felkészült kollégát veszítettek el” a rendőrök, mondta Gál. Baumannt hősi halottnak fogják nyilvánítani.

Ez is érdekelheti:  NAÜ: Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atomfegyvert fejlesztene

A főtörzsőrmester februárban lett volna 30 éves. A rendőrségi épületeken fekete zászlóval, a szolgálati gépjárműveken gyászszalaggal tisztelegnek munkatársuk helytállása előtt.

(Vadhajtások)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük