KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Horvát elnök: Senki nem szólt nekem, hogy háborúban állunk

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Zoran Milanovic horvát elnök csütörtökön a német külügyminiszter kijelentését kommentálva – miszerint Európa háborút vív Oroszország ellen – azt mondta, hogy ez számára egy új hír, majd nagyobb szerencsét kívánt Németországnak, mint ahogy az a II. világháborúban történt.

Horvátországnak „semmiképpen sem szabad katonailag segítenie” Ukrajnát – mondta Milanovic Splitben, majd feltette a kérdést:

  Azt akarjátok, hogy belépjünk a háborúba?

Milanovic az ukrajnai konfliktusról szólva emlékeztette az újságírókat arra, hogy bírálták, amiért pusztán a kijevi védelmi miniszter szavait idézte akkor, amikor azt mondta, a jelenlegi konfliktus „proxyháború” a NATO és Oroszország között.

„Most a német külügyminiszter azt mondja , egységesnek kell lennünk, mert idézem, háborúban állunk Oroszországgal. Ezt én nem tudtam”

mondta Milanovic.

„Lehet, hogy Németország háborúban áll Oroszországgal, de sok szerencsét, talán ezúttal jobb lesz, mint 70 évvel ezelőtt.”

A horvát elnök megdöbbent, amikor  ezt a kijelentést a német Zöldek vezetőjétől – amely párt korábban pacifista politikát folytatott – és nem Olaf Scholz kancellártól hallotta.

 

Kiemelt kép: Zoran Milanovic, Horvátország elnöke. © Getty Images / Bernd von Jutrczenka

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Német külügyminiszter: Az uniós országok háborút folytatnak Oroszország ellen

Ez is érdekelheti:  NATO vezéri cím: holland és román verseny - nekünk egyik sem igazán jó

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük