KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Hollik István: a dollárbaloldalt és a véleményüket is megvették 4 milliárd forintért

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint A dollárbaloldalt és a véleményüket is megvették 4 milliárd forintért. A Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában kiemelte: továbbra sem tudni biztosan, hogy honnan érkezett ez a pénz.

Hollik István szerint a dollárbaloldal pártjait és véleményüket is megvették négymilliárd forintért, ezért ők azt fogják tenni, amit a támogatóik elvárnak tőlük. Így már érthető, hogy a dollárbaloldal miért szankció- és háborúpárti, és miért támadja a többi között Magyarország újraiparosításának tervét – vélekedett a kormánypárti politikus. Hollik István hangsúlyozta: azt továbbra sem tudni biztosan, hogy ez a pénz honnan jött.

Felidézte: az egész ügyletet szervező Korányi Dávid, az Action for Democracy nevű szervezet vezetője, Karácsony Gergely főpolgármester (volt) tanácsadója részt vett egy müncheni konferencián, amelyen Soros György fia is jelen volt, és néhány nappal később meg is érkezett az első utalás.

„Ez gyanús, de teljes biztonsággal még mindig nem tudjuk, hogy honnan érkezett a 4 milliárd forint”

– mondta a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója, hozzátéve:

a baloldal végig hallgatott az ügyről, amit pedig mégis mondtak róla, arról kiderült, hogy hazugság.

Kiderült, hogy nem mikroadományokról volt szó, hanem felmerült, hogy egyetlenegy „makroadományozó” van, Soros György – jelentette ki.

Hollik István emlékeztetett arra is, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és felesége, Dobrev Klára is azt nyilatkozta korábban, hogy hozzájuk biztosan nem érkezett ebből a pénzből. Azóta pedig kiderült, hogy a Gyurcsány Ferenc egyik képviselőjelöltjének cége is kapott több millió forintot, méghozzá kampányesemények szervezésére. Egyúttal arra szólította fel Gyurcsány Ferencet, a baloldal valódi vezetőjét, hogy adjon választ arra, honnan jött a pénz.

Hollik István kérdésre válaszolva azt mondta: Brüsszel és a nemzetközi baloldal

„ott hallgatja agyon ezt az ügyet, ahol tudja”.

A kormánypárti politikus szerint Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselő azon állítása, miszerint „a magyar kormány szervei, a titkosszolgálatok az oroszoknak szivárogtatnak”, beleillik abba a sorba, hogy mindenfajta jogalap és bizonyíték nélkül „hihetetlenül sértő és minden alapot nélkülöző” vádakat fogalmaznak meg Magyarországgal szemben.

Ez is érdekelheti:  A DatAdat által pénzelt cég segíthette Magyar Péter rendezvényét

Hollik István egy másik felvetésre jelezte, hogy

a dollárbaloldal ügyében a titkosszolgálati vizsgálat még nem zárult le, valamint több más állami szerv is vizsgálódik.

Úgy vélte, hogy ha be is bizonyosodnak a vádak, akkor sem lesz semmilyen következménye annak a baloldalon, ahogy az elmúlt 20 évben semminek – köztük Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének – sem volt következménye.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük