KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Hollik: a brüsszeli korrupciós botrány az évtized legnagyobbik korrupciós botránya

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a  brüsszeli korrupciós botrány az évtized legnagyobb korrupciós botránya, amelynek főszereplői baloldali politikusok, köztük az Európai Parlament volt szocialista alelnöke, a görög Eva Kaili.

Hollik István a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában közölte: 2010 óta, mióta Magyarországnak nemzeti kormánya van, azt hallják az európai baloldaltól, hogy az országban gond van a jogállamisággal.

A Katar-gate legalább hatvan politikust érint, többségük szocialista vagy néppárti

„Azok oktatgatnak minket”, akik az évtized legnagyobb korrupciós botrányába keveredtek bele – hangsúlyozta a kormánypárti politikus, aki egyúttal jelezte: a fejlemények után még annyira sem tudják elfogadni az európai baloldal leckéztetését, mint eddig.

Arra a kérdésre, hogy az európai baloldali képviselők kinek az érdekét képviselik, Hollik István elmondta, Brüsszel nem képes Európa érdekeit meghatározni és a szerint cselekedni. Az EU valamennyi válságot félrekezelte – közölte, példaként említve a migrációs krízist, a koronavírus-járványt és az ukrajnai háború miatti „elhibázott szankciókat”.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint vannak olyan európai baloldali képviselők, akiket a magyar „dollárbaloldalhoz” hasonlóan megvettek, és ők nem az európai emberek érdekét képviselik.

Úgy folytatta: ezek az európai képviselők a saját politikájukat – közte a bevándorlás támogatását és újabb szankciók bevezetését akarják megvalósítani. Nem érdekli őket, hogy ezek a döntések milyen hatással vannak az emberek életére – szögezte le.

Hollik István az európai politikáról szólva beszélt arról is, hogy az „internacionalista hálózat” nem tűnt el, csak átalakult, és az unió intézményrendszere köré olyan hálót font, amely ellehetetleníti, hogy az európai képviselők a valódi problémákkal foglalkozzanak.

Hozzátette: a brüsszeli korrupciós botrány következtében napvilágra került mindaz, amiről korábban csak néhányan beszéltek. „Most lehullt a lepel”, és mindenki számára láthatóvá vált, hogy ami Brüsszelben történik, az az európai érdekkel legtöbb esetben ellentétes – hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Ez is érdekelheti:  A brit vezérkar helyettes vezetője: A brit hadsereg két hónapot bírna ki Oroszország ellen

Arról, hogy elfogadták Magyarország újjáépítési tervét, ellenben néhány balliberális és zöld képviselő vereségnek tartja az eredményt, Hollik István kijelentette: Magyarország számára biztosan győzelem, mert ezek a források nem könyöradományok, hanem járnak az országnak.

Értékelése szerint 2022 az európai balliberális erőknek rossz év, erre példaként említette, hogy a magyar „dollárbaloldal csúnyán elvesztette a választást”.

Hollik István azt mondta, hogy a nemzeti konzultációt mintegy 1,5 millióan töltötték ki, és ez jelentős felhatalmazást ad a miniszterelnöknek.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük