KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Hollik: a baloldal korábban nem támogatta az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint bár a baloldal most alacsony áfát követel, korábban nem támogatta az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában azt mondta: a nagy gazdasági növekedés Európa és a világ minden más országában magas inflációval jár.

Hangsúlyozta: Magyarországon a Fidesz-KDNP-kormány megvédi a magyar embereket a nagy gazdasági növekedés által gerjesztett inflációval szemben. Ezért – folytatta – továbbra is kiállnak a rezsicsökkentés mellett és megvédik azt. Hozzátette: ezért vezetett be a kormány benzinárstopot, fagyasztotta be a jelzáloghitelek kamatait, és ezért döntött szerdán úgy, hogy hat alapvető élelmiszer esetében árstopot vezet be.

A Fidesz kommunikációs igazgatója rámutatott: a baloldal ezeket a magyar embereket védő intézkedéseket nem támogatta, sőt, a rezsicsökkentést és a benzinárstopot a miniszterelnök-jelöltjük még támadta is.

A baloldal most alacsony áfát követel, de amikor lehetőségük lett volna – hiszen a Fidesz-KDNP 2015 óta több lépésben is csökkentette az alapvető élelmiszerek áfáját -, akkor egyszer sem szavazta meg ezt a parlamentben – hangsúlyozta Hollik István.
„A teljesség igénye nélkül, nemmel szavazott Korózs Lajos, Kunhalmi Ágnes, Tóth Bertalan és Szél Bernadett is” – emelte ki.

Hollik István kiemelte: a baloldal kormányzása alatt nehéz gazdasági helyzetbe került az ország, de az akkori kabinet a magyar emberek védelmét szolgáló intézkedést nem vezetett be, sőt, újabb terheket rakott az emberek vállára. A baloldal megemelte kormányzása alatt az áfát, adót növelt, az „egekbe emelte” a rezsi árát, valamint elvette a 13. havi nyugdíjat és egyhavi bért az állami alkalmazottaktól – sorolta.

Úgy összegzett: „ha baj van, akkor a baloldalra biztosan nem lehet számítani”.

MTI

Ez is érdekelheti:  1999: Miközben a NATO bombázta Jugoszláviát, a félelem hatalmába kerítette a koszovói szerbeket

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük