Hogyan lettem a médiában konzervatív létemre „árpádsávos-szocialista jelölt”?

Márki-Zaj Péter írása Hódmezővásárhelyről érkezett, s arról szól, hogy miként látja az egykori Fidesz szavazó a helyzetet ma, a hibrid háborút vívó hazai belpolitikában. 

Bene Gábor

Hogyan lettem a médiában konzervatív létemre “árpádsávos-szocialista jelölt”?

Még el sem dőlt, hogy indulok-e jelöltként a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson, máris letámadott a kormányhoz köthető média. Amit az első híradás még címében kérdőjellel közölt, a másodikban kijelentéssé vált, a harmadik pedig általam támadta a pártokat, a pártok által engem. Mivel a hatalom felvásárolta és bezáratta a független hírforrások többségét, esély sincs arra, hogy széles körben elmondhassam a történetemet – de szerencsére még szabad az internet, valamint Vásárhely elég kicsi ahhoz, hogy mindenki ismerjen valakit, aki személyesen is ismer – hibáimmal, gyarlóságaimmal, de mégiscsak engem, és nem egy rémet, akit rólam mintáz majd az agit-prop…

Édesanyám családja generációk óta közmegbecsülésnek örvend a hódmezővásárhelyi reformátusok körében, presbiter nagyapám fiatal gazdákat oktatott igazgatóként a Kutasi úti mezőgazdasági szakiskolában, míg a kommunisták le nem váltották. Édesapám révén mi katolikusok lettünk, a rendszerváltás előtt is templomba jártunk, hét gyermekemmel most is minden vasárnap ott vagyunk a Szent István templomban, ahol a kedves testvérek az egyházközség világi elnökének is megválasztottak (a belvárosi plébánián ezt a posztot a talpig becsületes Almási István úr töltötte be). Bár tudásszomjból 5 évet Kanadában és az Egyesült Államokban töltöttem, fontosnak tartottam, hogy gyermekeim magyarok legyenek, ezért még a legnagyobb 14 éves kora előtt hazaköltöztünk, és boldogan találtunk otthonra ismét Hódmezővásárhelyen.

Életutamból nyilván egyértelmű, de megerősítem: a rendszerváltás óta minden választáson jobboldali, keresztény pártokra adtam szavazatomat. Aktívan követtem a politikát külföldi tartózkodásom alatt is, és bár egyik párttal sem tudtam teljesen azonosulni, 2002-ben még aktívan kampányoltam is a Fidesz mellett. Azok közé tartozom, akik 2010-ben reménykedve várták Orbán Viktor kormányzását – még a kétharmadtól sem féltem. Az adóváltozások éppen a hozzám hasonlóan nagycsaládosoknak és átlagnál magasabb jövedelműeknek kedveztek, és a Fidesz számos intézkedésével egyet is értettem, elszomorodva és csalódottan tapasztaltam, hogy a korlátlan hatalom nemcsak stabil kormányzást hozott, hanem korlátlan korrupciót és a Rákosi-korszak óta ismeretlen megfélemlítést is. Konzervatív, keresztény emberként amit elítélek az egyik kormány működésében, nem hagyhatom szó nélkül egy másikéban sem, akár bal- akár jobboldalról van szó. Hitünk hetedik parancsa alól nem ment fel senkit, hogy mások is loptak. Az ellenzék jogaiért akkor is kiállok, ha sokmindenben nem értek velük egyet. Míg 2010 előtt én félelem nélkül szólalhattam fel a Fidesz mellett, ma azt látom, hogy barátaim nem merik megosztani Facebook-írásaimat; korábban Fideszre szavazó édesanyák féltik gyermeküket, ha az nyilvánosan kimondja véleményét; a helyi hatalmasságok ellenfelei nem kapnak állást lakóhelyükön (köztük volt fideszesek sem), újra listázzák az embereket és a párt dönti el, ki kap földet, trafikot, állást…

Amikor már az ellenzéki pártok választási indulását is igyekeztek megakadályozni, sokéves visszautasítás után úgy döntöttem, hogy elfogadom polgártársaim bíztatását és közszereplést vállalok – vállaltam, hogy amennyiben a vásárhelyi ellenzékiek támogatnak, függetlenként leszek a városért aggódó vásárhelyiek jelöltje – a megfélemlített fideszeseké is. Bár ez a döntés még nem született meg, máris gyökerestül felfordult az életem:
– két nappal döntésem után váratlanul megszűnt a munkaviszonyom, egy multinacionális cég helyi leányvállalatánál. Nem tudom, volt-e összefüggés a két esemény között: egyik oldalon valóban volt egy stíluskülönbség köztem és a főnököm között, másrészt viszont a döntést semmilyen írásos vagy szóbeli figyelmeztetés, vita nem előzte meg, utódlásom nem volt biztosított, és bár főnököm költségvetési okokra hivatkozott, nem olyannak ismertem meg, aki egy hétgyermekes családapát utcára tenne egy héttel karácsony előtt…
– pénteken feleségem kapott egy baráti figyelmeztetést, hogy az ÁNTSZ-nek kiadták, hogy szülészeti vállalkozását alaposan ellenőrizze… Egy másik híradás szerint pénteken városi közgyűlés volt, aminek a végén Lázár miniszter úr magához hívatta a helyi kórházigazgatót és zárt ajtók mögött beszéltek. Kérdéses, hogy van-e összefüggés a két esemény között? Félünk a hatalom bosszújától, de reményt ad, hogy a Fideszben is vannak jó emberek, van lelkiismeretük, nem teljesítenek akármilyen utasítást, hiszen ezzel később nekik kell együtt élni ebben a városban, vagy ha kényszerből meg is teszik, legalább figyelmeztetnek bennünket.
– végezetül pénteken annak ellenére rámzúdult a kormánypárti agitációs és propagandagépezet, hogy indulásom még egyáltalán nem eldöntött tény: az első a vasarhely24.hu volt, aki kérésem ellenére cikket jelentetett meg, viszont legalább az én szavaimat nem torzította el. Kérdőjellel a címben már ők elkezdték összemosni mögöttem a Jobbikot és a szocialistákat, amit azután a többi média már tényként adott tovább, egyszerre kiáltva ki jobbikosnak és szocialistának – miközben határozottan visszautasítottam a pártpolitikát. Szombaton az M1 helyesbítést ajánlott, de mint az ide hamarosan felcsatolt felvételekből bárki láthatja, azt ők is gondosan kivágták válaszaimból, hogy én függetlenként a kiábrándult fideszesek képviseletében is szeretnék fellépni. Nyilván azt is nehéz lenne megmagyarázni, hogy egy katolikus keresztény nagycsaládos hogyan ábrándulhatott ki a “nemzetmentő” kormány működéséből – ezért ezeket a részleteket is elhallgatták. Nem csoda, ha misék után magyarázkodnom kell ismerőseimnek…

Szeretném tehát minden kedves ismerősömet megnyugtatni, hogy bár valóban közszereplésre adtam fejemet, értékrendem nem változott. A hatalom leleményességét bizonyítja az is, hogy engem a pártokkal igyekeznek lejáratni, a pártokat pedig egymással. Amíg az elégedetlenek egymást marják, amíg a csalódottak egymást az elnyomásnál és a korrupciónál is nagyobb fenyegetésnek tartják, addig egyesével sorban felszámolható az ellenzék, megszüntethető a sajtószabadság, emigrálásra kényszeríthető akárhány család, miközben a magyar állami földvagyon, a műemlék kastélyok, a gázvezetékek és az erőművek, valamint a Nemzeti Bank pénzállománya is sorra “elveszíti közpénz jellegét”…
Az elmúlt két hét erősen megviselt, lefogytam és rengeteget imádkoztam. Életem legnehezebb döntésének meghozatala előtt a családomnak adtam a végső szót: remélem, hogy csak a magam bőrét viszem a vásárra, de sajnos sokak szerint az ő lehetőségeik is beszűkülhetnek. Ahogy a többi fiatal is, akikkel ebben a két hétben beszéltem, saját gyermekeim is lelkesen bátorítottak, hiszen az ő jövőjükért kell változtatni azon, ami az elmaradt rendszerváltás óta megy ebben az országban. Egyikük József Attilát idézte:
“ Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.”

Csak a nyolcéves Palika nem értette, hogy miért lehetne nekünk ebből bármi bajunk. Az esti ima után megpróbáltam elmagyarázni neki, mit is vállaltam:
“Tudod, ez olyan, mint amikor az osztályban van egy nagyobb, rossz gyerek, aki sorra veri a kisebbeket és elveszi az uzsonnájukat. Ha csak az egyik vagy egy másik tiltakozik, rendre megveri őket. Most Apa ki fog állni és elmondja, hogy ez nem helyes. Lehet, hogy megvernek. De az is lehet, hogy a kicsik most végre mind felállnak, és együtt elzavarják a rossz gyereket.”

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)