HOGYAN KERÜLT KI A PÉNZÜGYI CSŐDBŐL NÉMETORSZÁG?


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Adolf Hitler megnyitja a Birodalmi Autópálya első szakaszát – 1935. május 19. Heinrich Hoffmann fotója

„Mi nem voltunk bolondok, hogy olyan fizető­eszközt vezessünk be, amelynek alapja az arany, amellyel nem rendelkeztünk, hanem minden kibo­csátott márkáért 1 márka értékű elvégzett munkát vagy megtermelt árut követeltünk meg… abban az időben nevettünk a bankárainkon, akik azon a néze­ten voltak, hogy a fizetőeszköz értékét az arany és az állami bank pincéjében nyugvó értékpapírok szabá­lyozzák.” – Adolf Hitler

Amikor Hitler hatalomra került, az ország teljesen és reménytelenül össze volt törve. A Versailles-i Békeszer­ződés elképesztő jóvátételi fizetési kötelezettséget rótt a német népre, amelytől azt várták, hogy megtéríti a há­ború valamennyi résztvevőjének költségeit – az összkölt­ség az országban lévő tulajdon értékének háromszorosát tette ki. A márkával űzött spekuláció a márka zuhanását okozta, kiváltva a modern idők egyik legrosszabb, neki­vadult inflációját. Az infláció csúcspontján a 100 mil­liárd márkát kitevő bankjegyekkel teli talicskáért nem le­hetett vásárolni még egy kenyércipót sem. Az ország kincstára üres volt, és sok-sok otthon és nagy földterület a bankok és a spekulánsok prédája lett. Nagyon sokan kunyhóban laktak és éheztek. Sohasem fordult elő semmi ilyesmi korábban – a nemzeti valuta teljes össze­omlása, a nép megtakarított pénzének, az üzleteknek és általában a gazdasági életnek teljes megsemmisülése. A helyzetet tovább rontotta, hogy az évtized végén be­köszöntött a nagy világgazdasági válság. Németország­nak nem volt más választása, mint az, hogy a nemzetkö­zi hitelezők kamatrabszolgaságába hajtja fejét. Meglehet azonban, hogy ez csak a látszat volt.

Hitler és a nemzetiszocialisták azonban, akik 1933.-ra hatalomra kerültek, a nemzetközi bankkartell terveit meghiúsították, mégpedig azzal, hogy kibocsátották a maguk pénzét. Ebben ők Ábrahám Lincoln-t utánozták, aki az amerikai polgárháborút a kormány által kibocsá­tott papírpénzzel konszolidálta, amelyet „dollárbank­jegynek” nevezett el.

Hitler a maga nemzeti hitelprog­ramját egy közmunkaterv elgondolásával kezdte el. A konszolidációra irányuló tervei magukba foglalták a folyók szabályozását, a középületek és magánlakások rendbetételét, az utak, hidak, csatornák és kikötői beren­dezések építését. A különféle programok tervezett költ­ségét a nemzeti valuta 1 milliárd egységében rögzítették.

Ezt követően 1 milliárd nem-inflációs váltót, amit kincs­tári munkabizonylatnak neveztek, bocsátottak ki e költ­ség ellenében. Több millió embert vontak be a munká­ba ezeknek a terveknek a keretében, és a munkásokat kincstárjegyekkel fizették. A kormány által kibocsátott pénznek nem az arany, hanem a valós érték volt az alap­ja. Ez lényegében a kormány számára kifejtett munká­nak és megtermelt árunak elismervénye volt.

Hitler ezt mondta: „Minden kibocsátott márkáért 1 márka ér­tékű elvégzett munkát vagy megtermelt árut követel­tünk meg.” Ezután a munkások ezeket a bizonylatokat más árukra és szolgáltatásokra költötték el, még több munkát teremtve még több ember részére.

A munkanélküliség gondja két éven belül megoldó­dott, és az ország újra talpra állt. Szilárd, stabil pénzzel rendelkezett, nem volt adóssága, véget ért az infláció, ugyanakkor, amikor az USA-ban és más nyugati orszá­gokban még mindig milliók voltak munka nélkül és él­tek segélyeken. Sőt, Németországnak sikerült helyreállí­tania a külkereskedelmét, noha megtagadták tőle a kül­földi hitelt és a külföld részéről gazdasági bojkottot ve­zettek be ellene. Sikerét azzal érte el, hogy barter rendszert alkalmazott: berendezéseket és árukat közvetlenül, a nemzetközi bankokat megkerülve cserélt el más országokkal. A közvetlen cserének ez a rendszere adósság és kereskedelmi deficit nélkül működött. Né­metország gazdasági kísérlete, Lincolnéhoz hasonlóan, rövid életű volt, de tartós emlékműveket hagyott utóda­ira, közöttük a híres autóutakat, a világ első kiterjedt au­tópálya-rendszerét.

Egy kis szellemes mondásban, amely összefoglalja a „dollárbankjegy” – csodának német változatát, Dr. Hjalmar Schacht-ot idézték, aki abban az időben a Né­met Központi Bank feje volt.

Egy amerikai bankár meg­jegyezte: „Dr. Schacht, jöjjön el Amerikába. Nekünk sok pénzünk van, és ez az igazi bankárság.”

Schacht így válaszolt: „Ön jöjjön el Berlinbe. Nekünk nincs pénzünk. Ez az igazi bankárság.”

Noha Hitlert a történelemkönyvek becstelennek áb­rázolják, valójában ő nagyon népszerű volt a német nép körében. Stephen Zarlenga a „The Lost Science of Money” című könyvében arra mutat rá, hogy ez azért volt, mert egy időre kiszabadította Németországot az an­gol gazdasági elméletből -, abból az elméletből, amely szerint a pénzt kölcsönözni kell egy magán bankkartell aranytartaléka ellenében és nem közvetlenül kibocsátani a kormány által.

Dr. Henry Makow kanadai kutató szerint ez lehetett a fő érv amellett, hogy Hitlert meg kellett állítani: Hit­ler kikerülte a nemzetközi bankárokat és saját pénzt te­remtett.

Makow idéz C. G. Rakovszkijnak, a szovjet bol­sevizmus egyik alapítójának, Trockij bizalmasának a ki­hallgatásából, akit Sztálin alatt, a Szovjetunióban tartott kirakatperek során, 1938-ban bíróság elé állítottak.

Rakovszkij szerint Hitler „magához vette a pénzterem­tés kiváltságát, mégpedig nemcsak annak fizikai, de pénzügyi részét is: átvette a pénzkibocsátás gépezetét és azt az állam javára működtette…El tudják képzel­ni, hogy mi következett volna…, ha ez megfertőz szá­mos országot,… ha el tudják képzelni, képzeljék el azután annak ellenforradalmi funkcióit is”.

A közgazdász Henry C. K. Liu írja Németország jelen­tős átalakulásáról:

„A nácik 1933-ban jutottak hatalomra Németor­szágban, amikor az ország gazdasági helyzete a vég­zetes háborús jóvátételi kötelezettségektől sújtva a teljes összeomlásban volt, és amikor nem volt semmi remény a külföldi beruházásokra vagy hitelekre. Mégis a Harmadik Birodalom – a hathatós hitelpo­litikára és a teljes foglalkoztatást célul kitűző köz­munkaprogramra épülő – független valutapolitikájá­nak segítségével képes volt a csődbe jutott Németor­szágot (amely meg volt fosztva tengeren túli gyarma­taitól) négy év alatt a legerősebb európai gazdasági hatalommá változtatni, még azelőtt, hogy a fegyver­kezés beruházásai megkezdődtek volna.”

A „Billions for the Bankers, Debst for the People” cí­mű (1984-es) könyvében Sheldon Emry ezt így kom­mentálta:

„Németország 1935-től kezdve adósságmentes és kamatmentes pénzt bocsátott ki, amit a mély süllye­désből világhatalommá történő elképesztően gyors felemelkedése tett lehetővé. Németország 1935-tőt 1945-ig arany és adósság nélkül finanszírozta teljes kormányzati és háborús tevékenységét. Ez magyaráz­za, hogy az egész kommunista és kapitalista világ úgy határozott, hogy megsemmisíti az Európa feletti német uralmat és visszaviszi Európát a bankárok po­koli uralma alá. A pénznek ez a történelme viszont még meg sem jelenik napjainkban az (állami) isko­lák tankönyveiben.”

Ellen Brown

Szittyakürt

2008. június

(Fordította: Tudós – Takács János)

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Kósa Lajos nem tudja, kétszáz év múlva létezni fog-e Magyarország
In memoriam Fekete Gyula
Bogár László: Számonkérés?
Close