Hogy lettünk mi hirtelen nácik?

Egy hét alatt Magyarországon hirtelen megnőtt a fasiszták száma. Egy hete nem múlt el úgy nap, hogy a hírek között ne szerepeljen valami a fokozódó magyar náciveszélyről, amely nemcsak aláássa az ország tekintélyét, hanem a gazdasági fejlődést is veszélyezteti. Erről szól a fősodratú magyar sajtó, erről cikkeznek a külföldi lapok. Magyarországon nagyon súlyos a helyzet. A demokraták rettegnek, a fekete bakancsosok masíroznak…
Mi pedig csak állunk a tükör előtt a homlokunkra ütött náci bélyeget nézegetve, és azon gondolkodunk, hogy mitől lettünk mi, hazájukat szerető diákok, munkavállalók, vállalkozók és nyugdíjasok hirtelen szélsőségesek? Mitől lett hirtelen minden hatodik magyar szavazó, aki részt vett a választásokon szélsőjobboldali antiszemita?
Mielőtt valaki is túl komolyan venné a vádakat, érdemes egy pillanatra megállni és tekintetünket 2005 Lengyelországára vetni. Különös és szomorú aktualitást ad a visszanézésnek Lech Kaczynski egy hete történt tragédiája, de az ő politikai útja és sorsa azt hiszem, pontosan szemlélteti azt az álszent európai politikát, amit most mi is a saját bőrünkön tapasztalunk.
Amikor 2005-ben, a Kaczynski-fivérek vezette radikális Jog és Igazságosság párt (PiS) megnyerte a lengyel parlamenti választásokat a Nyugat ugyanilyen rágalomhadjáratot zúdított az országra és a lengyel társadalomra. A külföldi sajtó, élükön természetesen a magyar liberáltakkal hatalmas ajvékolásba kezdtek, ami még tovább erősödött akkor, amikor Lech Kaczynski a köztársasági elnökválasztást is megnyerte. Ezzel a döntéssel Lengyelország egyértelműen a radikálisok kezébe adta az ország talpraállításának lehetőségét és felelősségét, ami egyöntetűen a globalista lobbik vezette nyugati országok nemtetszését vívta ki.
A lengyelek egyik napról a másikra populisták és szélsőjobboldaliak lettek. Legalábbis a nyugati sajtó véleményformálói szerint. A radikális áttörést pedig olyan tragédiának állították be, ami mind gazdaságilag mind külpolitikailag teljesen tönkre fogja majd tenni, és el fogja szigetelni Lengyelországot. Érdemes beleolvasni az Index Frusztrált országnak frusztrált elnök című cikkébe, ami jól érzékelteti az akkori viszonyokat. [a cikkért katt a linkre]
A Kaczynski-ikrek vezette lengyel radikálisokat ugyanazokkal a jelzőkkel illeték, mint most minket. Dilettánsnak és közgazdasági tudatlanoknak nevezték őket azért, mert kimondták, hogy a liberális gazdaságpolitika negatívan hat a kevésbé tőkeerős országokban. Mert kimondták, hogy ha az állam nem avatkozik be és hagyja a multik fék nélküli terjeszkedését, akkor azzal csak a külföldi monopóliumok kialakulását érik el, hátrányba hozva ezzel a hazai vállalkozókat.
Kormányra kerülésük után, a lengyel gazdasági irányítás fő célját a fentiek szellemében határozták meg, és törekedtek arra, hogy mihamarabb kisimítsák a meglévő egyenlőtlenséget. 2006-ban visszavonták a multik adókedvezményét, csökkentették a támogatásukat, a hazai vállalkozásokat viszont támogatták. Adminisztratív eszközökkel elérték, hogy csak olyan beruházás valósuljon meg Lengyelországban, ami valódi értéket teremt, hozzájárul Lengyelország fejlődéséhez, és a megtermelt profit a határokon belül hoz létre újabb beruházást.
Természetesen ez akkor sokak szemét szúrta. A Tesco kivonult (később visszatért, elfogadva a lengyel vezetés feltételeit), a multik lázadoztak, de a lengyel vezetés kitartott a politikája mellett és mára már minden elemző egyetért abban, hogy Lengyelország az elmúlt években a Közép-Európai régió legsikeresebb gazdaságpolitikáját mutatta be. A radikális programot tavaly év végén kénytelen-kelletlen, de a globalista érdekeket képviselő Financial Times is elismerte. A brit lap ugyanis azt a megállapítást tette, hogy Lengyelország Európa messze legjobban teljesítő gazdasága, s ennek legfőbb oka, “hogy Lengyelországban sokkal nagyobb a kis- és középvállalati szektor, mint a szomszédos országokban”, ezért “kevésbé függ a külkereskedelemtől, mint kisebb szomszédai”.
De érdemes felidéznünk a Kaczynski-ikrek más törekvését is. A magát hazafias, elkötelezetten antikommunista és szociálisan érzékeny konzervatívnak definiáló párt szerint 2005-ben, Lengyelországban a demokratikus átalakulás még nem fejeződött be, mert a Harmadik Köztársaság lehetővé tette az államszocializmusból eredő kétes kapcsolatrendszerek továbbélését. Azért virágozhatott a korrupció, a fehérgalléros bűnözés és a szervezett bűnözés, mert addig nem volt meg a kellő elszántság a kommunista múlttal való leszámolásra.
Ezért programjuk fő pillérét képezte többek között a korrupció felszámolása, a rend és a biztonság megteremtése is. Határozottan kiálltak a szociális rendszer megerősítése, és a társadalom erkölcsi, keresztényi védelme mellett. Gondolkodás nélkül betiltották például a melegek felvonulását, ami szerintük „szexuálisan obszcén” és „sérti a többség vallásos érzelmeit”. De ugyanilyen elszántak voltak a bűnözés felszámolásában is. A törvényszegőkkel szembeni kíméletlen fellépést tekintették alapvetőnek. Az igazságszolgáltatás, ahogy ők fogalmaztak, legyen gyors és szigorú, hiszen a törvénynek az áldozatot és nem az elkövetőt kell megvédenie. Természetesen a liberált Nyugat ezt is fő- és megbocsáthatatlan bűnnek tartotta velük kapcsolatban.
Hatalomra kerülésekor a PiS az egész privatizációt gyanúsnak találta, meggyőződésük szerint a folyamat haszonélvezői kizárólag egykori kommunisták voltak. Felvetették, hogy minden 1989 utáni vagyongyarapodást ki kell vizsgálni. Ugyanakkor kiterjedt korrupciót sejtve kezdeményezték egy, a bankprivatizáció folyamatát vizsgáló parlamenti bizottság felállítását is.
A PiS politikájának legfontosabb programja a fentiek mellett az volt, hogy újra megteremtse a lengyel társadalom összetartóerejét, hogy a lengyelek újra egy olyan országban élhessenek, ahol a hazaszeretet és a katolikus hit hagyományain nyugvó morál az uralkodó. Ahol az emberek büszkék nemzeti történelmükre és közösen igyekeznek kiharcolni Lengyelország helyét az Európai Unió szuverén államainak sorában.
A radikálisok és az azt követő jobboldali vezetés hatására mára Lengyelország magára talált. A lengyelek a legvégsőkig védik a nemzeti érdekeket, szembe mernek szállni az EU-val és a globalista törekvésekkel, és minden dolgot úgy közelítenek meg, hogy abban mi a jó Lengyelországnak. Ma már pontosan tudják, hogy kik azok, akik az országra törtek, kik azok, akik hazudtak nekik és kik azok, akik méltóak a megbecsülésükre. Így egy-két liberált okoskodótól eltekintve nem is volt kérdés, hogy Lech Kaczynskit tegnap Krakkóban, a Wawelben helyezzék-e örök nyugalomra, ott ahol az ország királyai és legnagyobbjai nyugszanak.
Gondolom, mindenki számára látható, hogy a lengyel – magyar radikális törekvések és a nemzeti érdekek egymás mellett haladnak úgy, ahogy sok száz éve mindig is. Lengyelország tökéletes példája annak, hogy hogy kell, és hogy hogy érdemes manapság a globalista és liberált értéknélküli világban egy nemzeti érdekeken és értékeken nyugvó országot építeni.
És ezért vagyunk, ezért lettünk most mi is szélsőjobboldaliak, populisták, meg nácik. Ezért, mert ha a Lengyelország után, Magyarországon is az igazi nemzeti érdekeket képviselők jutnak meghatározó pozíciókba, akkor az további támogatást adhat az európai radikálisoknak, és így előbb-utóbb kártyavárként omolhat össze a cionisták által évek óta építgetett EUCCP.