Hogy is vagyunk mi ezekkel a szövetségeseinkkel?

Felszaladó szemöldökkel olvasom, ahogy – egyébként kitűnő – külügyminiszterünk az azonnali tűzszünet és béketárgyalások mellett kardoskodik. Értem én ennek az okait. A folytatódó, kilátástalan háború csakugyan kétségbeejtő távlatokat nyit az európai és hazai gazdaság előtt.

Nem tudunk és nem is akarunk szabadulni napjaink Szent Szövetségének (a liberálfasizmusnak) a két külpolitikai alappillérétől: a minket, önállóságunkat gúzsba kötő NATO-tól és Európai Uniótól. Közvéleményünk túlnyomó része is úgy van ezzel, mint a régi dalban: „Ha megversz is, imádlak én  / te drága rossz, apacslegény. / Csak üss meg, de tekints reám / tiéd a hű apacs leány”.

Így vannak ezzel vezető politikusaink is. Akik két tábora csak abban különbözik, hogy az egyik szőröstül-bőröstül odaadna mindent, odaadna minket. Míg a másik táborban azért van önérzet, illetve ügyelnek arra, hogy a leendő háttéralkukhoz azért maradjanak a kezükben ütőkártyák.

Pedig ezek éppen olyan, a vesztünket okozó átkos szövetségesek, amilyennek a hitleri Németország bizonyult a Don-kanyarban, kiváltképpen pedig 1944. március 19-én. Előbb-utóbb azért erről is el kell majd gondolkoznunk.

A NATO-ban és az EU-ban a külső gyámkodás olyan, amilyet a Varsói Szerződésben és a KGST-ben el sem tudtunk képzelni. Ki is tört volna a parasztgyalázat, ha Moszkvában megengedték volna maguknak mindazt, amit ma Brüsszelben (és, persze, a liberálfasizmus többi központjában) ma megengednek maguknak. A „szövetségesi hűség”, a „szolidaritás” kötelez.

Ezek a bénító kötelékek nem engedték azt észrevennünk, hogy Kijev és nyugati gyámjai hogyan fúrták és obstruálták, nyolc hosszú éven keresztül, a Minszk-2 néven ismert békés megoldást. Moszkva, Putyin kitette a lelkét a békés rendezés érdekében. De csak csúfot űztek belőle, sorozatosan belerúgtak.

Miért? 2013 végére, mire Ukrajnát, úgy tűnt, sikerült becserkészniük (de főleg az után, hogy a dolog veszni látszott) A NYUGAT FRONTÁLIS TÁMADÁST INDÍTOTT AZ ÚTJÁBAN ÁLLÓ PUTYINI OROSZORSZÁG ELLEN. Ez volt a Donbassz elleni ukrán agresszió, amely 2014 április vége, május eleje óta tart, AZ OTTANI ENGEDETLEN CIVIL LAKOSSÁG ELLEN INDÍTOTT NÉPIRTÓ HÁBORÚ FORMÁJÁBAN. Mikor aztán az Unió gyakorlatilag hadat üzent Oroszországnak, amelyet előzőleg már mindenhonnan kiközösítettek, Moszkvának már nem maradt más választása. Most van szó arról, hogy hogy ukrajnai hadjáratukat esetleg, immár nyíltan, háborúnak fogják nevezni. (kiem. – szerk.) Ettől, eddig, azért ódzkodtak mert eddig is tudták, ami MOST KIDERÜLT: UKRAJNA TERÜLETÉN, kijevi bábrezsimjük oldalán, A LIBERÁLFASISZTA VILÁG VÍV HÁBORÚT OROSZORSZÁG ELLEN.

A liberálfasizmus mindent egy lapra tett föl. Hogy is lehetne akkor azt várni tőlük, hogy éppen most (remélt győzelmük küszöbén) legyenek hajlandók békejobbot nyújtani szétzúzni kívánt ellenségüknek? Főleg, hogy az elmúlt nyolc évben EZERSZER BEBIZONYÍTOTTÁK: az első adandó alkalommal FELRÚGNAK MINDEN OLYAN MEGÁLLAPODÁST, AMI NEM SZOLGÁLJA AZ ÉRDEKEIKET. Kijelentették továbbá: OROSZORSZÁG GYŐZELME A NATO VERESÉGE LENNE. Márpedig Oroszország győzelme az lenne, HA TÁRGYALÁSRA TUDNÁ KÉNYSZERÍTENI a mostanra megtébolyult EGYESÜLT ÁLLAMOKAT.

Csikós Sándor

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)