KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt nyomozhatnak Jakab Péter ellen

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt indíthat nyomozást Jakab Péter ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – állítja a Mediaworks Hírcentrumra hivatkozva a kormánypárti Magyar Nemzet.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője közölte, a BRFK-ra helyezték át azt a feljelentést, amit még Tényi István tett meg az ügyben.

Ő azt követően fordult a hatósághoz, hogy a Magyar Nemzet egy korábbi cikkében azt állította, hogy Jakab körülbelül 80 millió forintot igyekezett kivenni a Jobbik pártkasszájából néhány nappal azelőtt, hogy leváltották frakcióvezetői posztjáról. Úgy tudni, a pénz kiszervezéséből egyébként végül nem lett semmi, mivel a Jobbik frakciója megakadályozta, mégpedig úgy, hogy visszatartotta azt a keretet, amelyből Jakab havonta visszaad a frakciónak.

Mandiner

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor: Magyarországon a konzervatívok szabadon beszélhetnek

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük