KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Hitel, rablás

Aki szegény, az a legszegényebb’, ha meg hitelt is vesz fel, aláírja a szegénységi nyilatkozatot, szinte az egész életére vállalt rabszolgaságot. Ebből kimászni aligha tud, mert manapság a rablás fogalmával azonos, törvényes a rablás, amit egyes pénzintézetek művelnek. Sok a szegény ember, sokan vannak, akik lépre mennek: önként hajtják fejüket a járomba, hogy aztán nyögjék a könnyelműségük következményeit. Mert a szegény embert könnyű rávenni a pillanatnyi jóra, hogy aztán élete végéig a bankok rabszolgája legyen.

Érthető a kicsit jobb életre való vágyakozás, hogy az embert ne csak a szegénység sanyargassa minduntalan. Ugyanakkor a megtakarításokért már annyit sem fizetnek kamatként lassan, hogy legalább a pénzénél maradjon a megtakarító – ilyen világot élünk! Az állam nem tud mit tenni, mert a bankok törvényesen járnak el, és annyit számítanak fel hitelkamatnak, amennyit akarnak. 10 % feletti már a THM, vagyis a ténylegesen kifizetett kamat, és ezt reklámozni is lehet, mert vannak pénzintézetek, amelyek e fölött is számolnak. A 25 százaléknál is magasabb THM is reklámozható, és úgy látszik, ezzel a mértékkel is megél a pénzintézet, hiszen virágzik az üzlet.

Ez már pofátlanság: a rablásnál is rosszabb, hülyét csinálnak az olyan emberből, aki lépre megy. Szabad versenyes kapitalizmus, tudjuk ezt jól. Ezt vártuk annyira, ezért imádkoztunk annyit, hogy „jöjjön el a te országod”!

Most megkapta a nép, amit akart. A szemérmetlen bankok, pénzintézetek csak a piac törvényei szerint cselekszenek, ha van rá kereslet, hadd menjen. Néhányan majd felakasztják magukat, vagy kriminalizálódnak – úgy kell nekik! Majd elkapják, ha a szegénység a bűnre viszi, ma meg kötelet vesz, az is pénzbe kerül. Felnőttek, azt csinálnak, amit akarnak. Itt már nem véd meg senki, szabad vagy, szabadon vethetsz véget az életednek, a banknak akkor is megéri, mert nem minden ügyfél csinálja ezt. A többség rabszolga lesz, élete végéig. Kinek jó ez?

A banknak, természetesen, hiszen a pénz fial, és nagyon termékeny a tőke. De, hol a határ? Sehol. A pénz az úr, az ügyfél a szolga, ez a világ rendje. Mégis, tényleg nincs határa az emberek kizsákmányolásának? Nincs! Ez a kapitalizmus, a finánctőke uralma, ez megy már évezredek óta. Amióta pénz van, nem sokkal utána megszületett a finánctőke, az ember szolgaságba döntésének eszköze. Mert az ember mindig esendő volt, ma is az, és az lesz a jövőben is.

Bezzeg, a kommunizmusban nem lehetett ilyen csinálni! Akkor egy bank volt, az OTP, a jótépé. Nem volt ilyen eset, az biztos! Igaz, semmiféle eset sem volt. Nem véletlen teremtődött a pióca. Kedves, jóindulatú piócát már ki látott? Volt már egy félresikeredett kísérlet a piócák ellen. Emberek millióinak életébe került, szörnyeteg halállal. Jobb, ha vannak piócák. Igaz ennek sokszor kötél a vége. Önkéntes alapon. Szabadon választott kötél gyakorlat.

Handabanda az egész világ. Moralizálás. Legalább moralizáljunk, ha morál nincs is. Vagy raboljunk.
Egyre megy.

Erdélyi JánosNemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

7 thoughts on “Hitel, rablás

  1. Tiszteletem, már ne haragudj Erdélyi János ez tiszta letargia amit írsz – lebénít továbbra is bégjogba köt – de kösz, felhívtad figyelmem egy régi versemre – illetve üzenetre az égből és ide idézem javítottan már!
    javított:
    HANDA-BANDA-ÁMÍTA-KAMUKA!
    Őrlődnek a magok a malom kerekei között,
    2010.május 19-re lisztre finomodva.
    Szép tiszta fehér Magyar kenyérnek való.
    Magyar lesz e a pék aki ezt kisüti? Nekem.
    Megszületett a törvény, írásba foglalva,
    Egy a Magyar határokat áthidalva!
    Most már megfogjuk egymás kezét,
    Soha-soha de most már soha nem elengedve.
    Ha megint HANDÁZZOL és BANDÁZOL,
    Hamar rájövünk, hogy ámítasz, és elaltatsz,
    KAMUKOZOLSZ neked véged mind örökül.
    Mert összefogva küldünk a bitóra vég, érvényesül.
    Összejövünk még egyszer sokan százszorosan,
    a parlament körül, nem széledünk szét,
    Hanem a parlamentbe bemegyünk.
    A hatalmat tőletek végérvényesen elvesszük.
    Akár hiszed akár nem – ez így fog történni.
    Hát jól vigyázz, a nép hatalmát SZOLGÁLD!
    Alázattal és szerénységgel légy szolga,
    Mert a magyar még gondolatban sem ártana.
    Ha így teszel országunk újból, felvirágzik,
    És virulni fog, virulni fog sok-sokmillió ember.
    Ha hazáját is visszaadod, A BOLDOGSÁG
    Repdesik a Kárpát-medencében…
    Amikor a Kárpát-medencében ez honol,
    Felsóhajt minden fájó szív, és nyugalomba vonul.
    Nem lesz több áskálódás háborúra való uszítás,
    Mert a megbékélés együtt érzést szül.
    De addig, de addig állandóan, míg el nem jön,
    Minden áldott nap mondani – harcolni köl.
    s eljön az a nap, amikor a Magyarok szent koronáját,
    Végérvényesen vissza a helyére tesszük!
    Nem az fog számítani, hogy minek hívod,
    Királyság, köztársaság, ha nem az eszme, ami összeköt.
    A hatalom legyen a MAGYAR ESZME:
    Békesség, hit, szeretet – tudásharmónia e földön.
    kelt: Bázakerettye, 2010. május, 20-án. 12.00-órakor.
    Szeretettel:
    id. Kiss László
    YYYYYY
    LETARGIA= mert nem magyar szó, görög – magyarul ez esetben:
    1. kimerülés vagy fáradság következtében kialakuló közöny, teljes érdektelenség a külvilággal szemben 2. az akarat – és cselekvőképesség hiánya: közömbösség, érdektelenség minden iránt 3. fájdalmas kiábrándulás, levertség ….” bizony – bizony –
    inkább a versem motiváljon – soha ne add fel mert a magyar a mag népe azaz a tudás népe – meg stb. légy büszke rá – hatalmas erő lakozik bennünk és ezért félnek tőlünk!
    tisztelettel id. Kiss László
    2016, május 18-én

  2. ” attól,hogy vannak sz.. emberek,még nem a világ sz..r !! Ami az,azt mind emberek(?) hozzák létre. Anyagiakért ! Remélhetőleg kiokosodtak a Magyar Emberek is a devizahitelből(?) és a bankokból, akinek esze van,SOHA többet nem vesz fel tőlük semmit. A Magyarok,mint megannyiszor, most is áldozatok lettek. Lépre csalták Őket, kedvező ajánlattal, aztán kiforgatták Őket mindenükből. Aztán ezt jogilag is hitelesítették(?). Pedig a szándék a bankok részéről már előre tudatos volt.
    Ezt pedig CSALÁSNAK hívják!! ” aki mást,haszonszerzés céljából, tévedésbe ejt,tart,vagy kárt okoz, csalást követett el. Jogászok ?
    ” a nyakkendős bűnözőktől ments meg Uram,minket!

  3. Igazat adok a szerzőnek, régen vaklóban nem volt ilyen. De az adósság szempontjából közömbös. Ha egy ország úgy mond hitelt vesz fel (d minek is vettünk volna fel, ez külön tanulmány lenne?), akkor mindegy hány bankja van. D a kérdés még is érinti a jövő pénzügyi rendszerét. Ha ugyanis csak egy bank van, az is államé (másé nem is lehet), akkor a pénzügyi rendszer végül is a választók kezében van, ha a rendszer demokratikus. Ha az állam kezében vannak a termelő eszközök is, megvalósulhat a kamatmentes kölcsön a vállalkozások számára, sőt, még azt is felválthatja a vissza nem térítendő támogatás. A dolog mögött egy egyszerű k húzódik, az állam kinyomtatja a pénzt, majd saját termelő eszközeit képező vállalatoknak, vállalkozásoknak oda adja, hogy azt a melósnak fizessék ki munkabérként. A pénz hiánya ebben a rendszerben ismeretlen fogalom. Ebben a rendszerben a banknak nincsenek veszteségei, mert maga is állami intézmény, és nem profitra játszik. De nyeresége még is megvan az ügyfelek pénzügyleteinek költségei miatt. Ha pörög a gazdaság.

  4. Valaki hozzáértő vezesse már le esetekre bontva, mikor, kik és milyen feltételekkel vettek fel hiteleket az ország eladósításában. Meg milyen kamatfeltételekkel alakult ki az a mai 75 % adósságszolgálat?
    Hiszen még az adatok is titkosak lehetnek, nemhogy a megoldások.
    Az állam, mivel nem élő és létező személy, se nem tartozhat, se nem követelhet senki nevében. Mindenkor az emberek vannak a háttérben. Az állam kezében nem lehetnek még termelőeszközök sem. Azokat is mind emberek készítették.
    Ezeket az adósság adatokat nevekkel göngyölítse le ide a NIF-re valaki, tanulságul.

    1. Kedves T. István!
      Az olajügyeket 80 évre titkosították (és mennyi haláleset történt ebben az ügyben), az államadósság meg még titkosabb.
      Romek úr felvázolt egy lehetséges teóriát, ami kb. sejthető.
      Aki hozzáértő és tudja mi történt az nem áll szóba az emberekkel, vagy nem mer. Mi pedig kapirgálhatunk a szemétben, mire nagy sokára morzsákként összerakjuk az igazságot. Az is biztos, ha közel járunk az igazsághoz feldobnak a netre egy manipulatív dokumentumot, ami bevisz az erdőbe. Szóval ne várjon gyors eredményt.
      Intő jel lehet, ha elkezdenek hullani a bankárok, mint a devizahitelesek, talán akkor valaki meggyónja a bűnöket. Addig meg keressük a vezért, aki mellé felsorakozunk.

      1. Hát az biztos, hogy egy igazi Herkules nélkül már semmi esély sincs. Aki lehetne férfi és nő is.
        De én még rosszabbtól tartok, már Herkulesek sem léteznek! Azokat is megvették kilóra.

    2. Személy szerint nekem annyi kötelezettségem van az államnak nevezett zsidó-parazita szervezet által felvett hitelekkel kapcsolatban amennyit kaptam belőle,azaz nulla.
      H.B.
      “Tűrhetetlen, hogy egyes népek pénzügyeit a „kiválasztott nép” tagjai irányítsák. Minden nemzetnek joga és kötelessége, hogy saját jóléte érdekében ezt szabályozza. Ennek megfelelően az eljövendő hungarista államban a Kárpát-Duna Nagyhaza népeinek érdeke lesz az első, és nem Izrael fiaié!”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük