KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Hírelemző 2014. Új Kenyér havának 4. napján

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

hírekMinden napom azzal kezdődik, hogy elolvasom a híreket, majd rendszerezem azokat, és miközben ezt teszem, egy-egy témacsoportot összevetek a két szemben álló gondolkodási mód mintával (paradigmával), a föderatívval és a konföderatívval. Most két összefüggő témacsoport a legfontosabb: Izrael és a hidegháború, így erre összpontosítok – természetesen megjegyezve más témacsoportok eseményeit is.

A nekem címzett levelek és a Facebook bejegyzések a föderatív paradigma egy-egy következményéről szóló hírt emelnek ki.

Ezen a módszeren változtatok azzal, hogy közzéteszem két témacsoport napi híreit az azokhoz fűzött – rendszerszemléletű – véleményemmel együtt.

Képességeim határán belül az ősi civilizáció iránymutatását és irányelveit közvetítettem. Ennek legfontosabb anyagai a Gondoskodó Magyarország honlapon vannak, ahol elemző és ismertető anyagok is találhatóak.

Rendszerezést ad „A nemzetstratégiától a nemzettaktika teljesítéséigc. írásom és az abban hivatkozott anyagok.

Általános paradigma-összehasonlítást tartalmaz

–    „Paradigmaváltás” c. tanulmányom,

–    „A globalizmust szolgáló Európai Unió alternatívája a Szent Korona értékrenden alapuló természetes rendszer” c. 2003-ban írt, majd az Európai Unió Alkotmányának Lisszaboni Szerződéssé válása után 2007-ben módosított tanulmány és

–    a Morvai Krisztina EP képviselőasszony felkérésére írt két tanulmányom: „Az európai konföderáció – mint Európa lehetséges jövőképe” és „Kiút a válságból – a föderatív Európai Unió átalakulása Európai Konföderációvá”.

Megpróbáltam túllépni küldetésemet, de törvényszerűen kudarcot vallottam.

Sokszor türelmetlen voltam, de Pataki Antal ráébresztett arra, hogy mit jelent Zétényi Zsolt véleménye: „Nagyon gyors vagy te nekem, Józsikám.”

Köszönöm Antinak, hogy tanítóját egy nagyon fontos dologra megtanította.

Tudomásul veszem, hogy volt osztályfőnököm, Ésik Zoli bácsi ötvenegynéhány éve elhangzott intése szerint kell élnem: „Adj időt az időnek!”

Természetesnek veszem, hogy sokan nem mernek, vagy nem akarnak tenni a rendszerváltást jelentő paradigmaváltásért, mert az túl radikális.

Egy példa: Izrael terrorakciójának megakadályozását néhány határozott diplomáciai lépést követően fegyverrel látom lehetségesnek. Online aláírásgyűjtést indítottam ennek támogatására. Néhány nappal később két online aláírásgyűjtést indítottak, kizárólag diplomáciai lépést javasolva.

Radikális javaslatomat alig 70-en támogatják, a „visszafogottabb” két javaslatot közel 2000-en.

Nagyot hibáznék, ha ez kedvemet szegné.

Éppígy hibáznék, ha feladnám az országon belüli konföderativitást (települések és társadalmi csoportok érdekérvényesítésének összehangolását) megvalósító rendszer alkalmazásának szándékát, amely előkészítéseként minden magyar településre létrehoztam egy adatbankot, amely alapján akár az őszi önkormányzati választásokon el lehet kezdeni az alulról épülő társadalomszervezési munkát.

A legutóbbi néhány nap hírei azokat a következtetéseket támasztják alá, amelyeket írásaimban korábban részleteztem.

1.  A gázai népirtás megfékezésének és az ismételt népirtásnak egyedüli módja Izrael móresre tanítása fegyverrel, mert – Lieberman egy szavát átértelmezve: „normális fejlett világ nem működhet egy terrorszervezet döntéseinek függvényében”.

 

Azonnali teendő:

–    Irán példájának követése, a Gázában – és az 1967-ben elrabolt többi területen – önvédelmi harcot folytatók felfegyverzésével, és Izrael USA általi felfegyverzésének megakadályozása,

–    Izrael fegyverrel történő rákényszerítése a terrorháború befejezésére a nemzetközi szervezetek (elsőként az EU) részéről, az aztkiváltó ok végleges megszüntetésére olyan paradigmával, amely biztosítja az államok és nemzetek társadalmi, nemzetiségi, gazdasági és védelmi érdekérvényesítések összehangolását.

 

Jövőt biztosító teendő:    

Megfékezni a Cionista Világ-gyarmatbirodalom kialakulását a konfödeartív paradigma alkalmazásával, vagy azzal, hogy az államokban az államalapító és államalkotó őshonos nemzetek gyakorolják kizárólagosan a hatalmat, valamint az élettér tulajdonlási- és a birtoklási jogát.

2.  A hidegháború mindkét pólusa igyekszik gazdasági alapot biztosítani a másik pólustól megszerzett lehetőségekkel, az emberek legalapvetőbb joga, az élethez való jog semmibevételével.

A megszerzett lehetőségek megtartásának feltételei is lényeges szempontot képeznek a gazdasági alapokat biztosító tárgyalásokon. A diktatúra jellegéből adódóan a felek most sem beszélnek nyíltan, titkos tárgyalásokat folytatnak azok mögött és azok érdekeinek semmibe vételével, akiknek a sorsáról döntenek.  

A „fölülről döntésnek” természetes következménye az államok és nemzetek érdekeinek összehangolására irányuló törekvés, aminek jelei nemcsak Ukrajnában, hanem az USA-ban, Németországban és Oroszországban is mutatkoznak, a föderatív államszerkezetet megszüntető folyamat elindulásával, aminek eredménye nyilvánvalóan a föderatív állam szétesése és/vagy konföderációvá alakulása. Ennek törvényszerű következményeként az EU-ban is elindult ugyanez a folyamat, egyelőre az európai polgárok akaratnyilvánításával, amit a bürokratikus szervezet még nem követ.

Ez is érdekelheti:  Szijjártó: a NATO retorikája a csapatok Ukrajnába küldéséről, közelebb hozza a harmadik világháború veszélyét

A föderációból konföderációvá átalakulást elősegíti a BRICS országok szövetsége, amely a pénzalapú kereskedelem értékalapú cserévé változtatását jelenti. A paradigmaváltás a liberális-kapitalista gazdasági rendszer átalakulását jelenti, ezért kemény választás előtt állnak azok a BRICS államok (Brazília, Oroszország, India és Dél-Afrika), amelyek vagy tagjai a másik pólus gazdasági alapját képező TTIP-nek (Transzatlanti kereskedelmi és befektetési partnerség), vagy kezdeményezték csatlakozásukat.

3.  Orbán Viktor politikája egy országon belül mutatja meg az átalakulás folyamatát.

Az „illiberális” fogalom értelmezésének a hiánya nem véletlen. Orbán Viktor ugyanazon dilemma előtt áll, mint azok a BRICS államok, amelyek a TTIP felé is közelednek. Úgy akarja a föderatív paradigma által kiváltott válság következményét megszüntetni, hogy az okot változatlanul hagyja.

 

Ez a politika a két világháború közötti időszak gazdaságpolitikájának restaurációja.

Ezt jelenti a magyar gazdaság „idegenektől mentesítése” úgy, hogy fenntartja a multinacionális cégek „stratégiai partnerségét”, a földbirtoklásban a nagybirtokrendszert, a kínálat-monopóliumot támogató bankrendszert, így az „illiberális” politika társadalmi hatása is ugyanaz lesz, mint 1921-től a Horthy-rendszerben volt.

Horthy Miklós meggátolta, hogy Trianon hatására a magyarság elvérezzen, az 1920-ban hozott törvények megalapozták a magyarság Géza előtti hagyományaihoz visszatérését. A következő években – elsősorban az ezeregyszáz éves társadalmi megosztottság következményeként és a megosztottság fenntartásában érdekelt csoportok hatására – letért az önmaga által kijelölt útról. Ennek következtében „másfél millió koldus országa lettünk”, „kitántorgott kétmillió hazánkfia”.

Orbán Viktor Horthy Miklóssal ellentétes tevékenységet folytatott mindaddig, amíg az általa is okozott helyzet folytathatatlanná nem vált (megismétlődött a Trianin-szindróma), majd ekkor veszi át Horthy 1921-től mutatott szerepét.

Orbán Viktor támogatta Magyarország kifosztását, közreműködött abban, hogy a négy liberális alapelvvel kiszolgáltatottá vált Hazánk.Két és fél millió koldus országa lettünk, kitántorgott közel egymillió hazánkfia. Ebben a helyzetben hirdeti meg a legyengült Horthy-politikát, ami kárainkat nem enyhíti, hanem fokozza.

Fenntartja a „kínálat által manipulált kereslet” szemléletet, de a kínálat-monopóliumot magyar állampolgárságú emberek kezébe adja, ezzel a magyar társadalom 92 %-a kiszolgáltatott marad. Nem „idegeneknek” leszünk kiszolgáltatottjai, hanem a Haza – jelenlegi állampolgársági törvény szerinti – fiainak. Óriási különbség! Vagy nem?

Azt akarom elérni az Orbán Viktorral folytatott, államszerveződési minta kialakítására szolgáló érvütköztetésen, hogy a felülről leosztó, föderális „kínálat által manipulált kereslet” és az alulról felépülő, konföderális „igények és lehetőségek összehangolása” paradigma közötti különbség mindenki számára egyértelmű legyen és érthetővé váljon mindennapjainkra életünkre gyakorolt hatása.

Mivel Miniszterelnök úr nem szorgalmazza ennek a vitának a létrejöttét, kérem azokat, akik ezzel egyetértenek, aláírásukkal támogassanak.

______________________________________________

A fentieket alátámasztó hírek:

Izrael

Izrael csak abban az esetben gondolkodik el a tűzszünetről, ha „visszatartó rendszereket” helyeznek el a Gázai-övezetből érkező támadások ellen.

Az izraeli delegáció nem vesz részt az egyiptomi Gázai-övezettel kapcsolatos tárgyalásokon – Oroszország Hangja

„A hadsereg teljes erővel tovább cselekszik, hogy végrehajtsa a hadjárat céljait, biztosítsa a nyugalom és a biztonság hosszútávra szóló visszaállítását Izrael polgárai számára, jelentős csapást mérve a terror infrastruktúrájára”

Gázai konfliktus – Izrael folytatja a harcot, amíg el nem éri célját – MTI

Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter: „normális fejlett ország nem működhet egy terrorszervezet döntéseinek függvényében” – „Meg kell gondolni az ENSZ-mandátumot. – Avigdor Liberman személyesen most először vetette fel ezt a lehetőséget

Gázai konfliktus – Liberman: a hadművelet után át kéne adni Gázát az ENSZ-nek – MTI

az izraeli hadsereg megpróbált kiszabadítani egy izraeli tisztet. Amikor azonban az elrablók nem akarták átadni, a tüzérség és a légi egységek egész kerületeket kezdtek megsemmisíteni.

Ez is érdekelheti:  Újra magyar tulajdonba kerül a Boci csoki

A „humanitárius szünet” 3 napról szólt, azonban 2 óráig sem tartott.

Több mint 180 palesztin vesztette életét egy nap alatt a Gázai-övezetben – Oroszország Hangja

Vasárnap este az izraeli hadsereg beismerte, hogy valóban lőtt egy célpontra, amely az iskola közelében volt.

több száz, izraeli légitámadások elől menedéket kereső palesztin tartózkodott. A légitámadásnak tűnő csapás élelemért sorban álló embereket talált el.

Cipi Livni igazságügyi miniszter: „még nem érték el a gázai hadjárat céljait”

ENSZ-iskolát ért találat a Gázai övezetbenhirado.hu

A halottak száma legkevesebb 1822-re nőtt.

„az Izrael meghirdette fegyvernyugvás egyoldalú, s arra szolgál, hogy elterelje a figyelmet az általa elkövetett mészárlásról. Nem bízunk ebben a tűzszünetben, és óvatosságra intjük az embereket”

az izraeliek több mint fele, 56 százaléka ellenzi a katonák kivonulását az övezetből, amit 35 százalék támogat.

Gázai konfliktus – Folytatódnak a harcok az izraeli tűzszünet előtt – MTI

 

Hidegháború

The Wall Street Journal: világszerte csorbát szenvedett a politikai és gazdasági szabadság eszméje, annak egyik következménye, hogy az Egyesült Államok visszavonult globális vezető szerepéből.

„Magyarország lassított felvételben történő átalakulása puha autoriter állammá provinciális problémának tűnhet Washington vagy Brüsszel számára Európa perifériáján, de Orbán Viktor csodálattal tekint Vlagyimir Putyinra és hozzá hasonló vágyakat dédelget”

„Orbán Viktor illiberális őszintesége figyelmeztetés, hogy a szabad piacok és a szabad társadalmak erőteljesebb védelmet igényelnek”

A cikk végül felszólítja Nyugat-Európát, hogy a gazdaság beindításával bizonyítsa be, mire képes a szabadság, valamint az amerikai elnökhöz is, hogy emeljen szót a liberális eszme védelmében.

The Washington Post: Magyarország az 1989-es forradalmakban betöltött szerepe után most ismét iránymeghatározó, az első európai ország, amely elítéli a liberális demokráciát, és elhatárolódik tőle. Olyan új rendszert vezet be, és olyan értékeket állít a középpontba, amelyekre példaként Vlagyimir Putyin Oroszországát szokták felhozni, de amelyek visszhangra találnak más országokban is

Ennek a rendszernek a legfőbb elemei a nacionalizmus, a vallás, a konzervatív társadalomszemlélet, az államkapitalizmus és kormánynak a média feletti uralma.

    Putyin sikere nagyrészt magának az orosz elnöknek és az általa vezetett országnak a sikerén fog múlni. Ha diadalmaskodik Ukrajnában, és Oroszország szomszédja végül Moszkvának fog könyörögni, akkor úgy tűnik majd, hogy Putyin győzött. De ha Ukrajna Oroszország érdekszféráján kívül is megállja a helyét, és az orosz gazdaság tovább gyengül, akkor Putyin egy globálisan elszigetelt, szibériai olajtermelő állam élén találhatja magát

Orbán-beszéd – A WSJ és a Washington Post amerikai lapok a tusnádfürdői beszédről – MTI

Financial Times: a beszéd Orbán Viktor politikai filozófiájának eddigi legmerészebb ismertetése volt, amely ellenzői szerint szembehelyezi őt az Európai Unió elveivel

La Libre Belgique: „Bármi legyen is, a dolgok felgyorsulnak Magyarországon, és senkinek nincs hatalma ahhoz, hogy megfékezze az ország erős emberének ambícióit” – a Fideszben nem hallani a miniszterelnöknek ellentmondó hangokat, az ellenzék pedig egyszerre megosztott és népszerűtlen.

Die Zeit: Orbán Viktor „befejezettnek nyilvánította országában a nyugati liberális demokráciát”, s Oroszország, Kína és Törökország „példáját akarja követni”. – „nem szeretne több külföldit megtűrni országában”

ZDF heute.de: Magyarország az energiapolitikában „teljes mértékben Moszkvára támaszkodik”, s miközben más tagállamok az Oroszországtól való függés csökkentésére törekszenek, „a problémás gyerek Magyarország szemmel láthatóan gondtalanul rohan az orosz medve karjaiba”.

Rzeczpospolita: Orbán Viktor „Egy konzervatív párt elnökeként egyszerre liberális és szocialista.” – „Orbán majdnem háborúba ment a nagy nemzetközi cégekkel, ugyanakkor a kedvezmények révén a kisvállalkozókból álló hazai középréteg kialakítására törekszik”.

Külföldi sajtó Magyarországról – Financial Times, La Libre Belgique, Die Zeit, ZDF, Gazeta Wyborcza, Rzeczpospolita – MTI

Az európai szakemberek számításai szerint, az új szankciók gazdasági veszteségei Oroszország számára mintegy 100 milliárd eurót tesznek majd ki két év alatt. Azonban nem lesz kevesebb a vesztesége az EU gazdaságának sem.

Azok az orosz ellenes intézkedések, amelyekbe Washington belesodorja az EU-t, és néhány másik országot, az egész világot sújtják. Ezen a héten az IMF már előre vetítette, hogy a szankciók negatív hatással lesznek az oroszországi külföldi vállalatokra.

Ez is érdekelheti:  Feloszlatta az ukrán rendőrség a brutális kényszersorozások elleni tüntetést Kárpátalján

Az Oroszországgal szembeni szankciók egész Európát sújtják – Oroszország Hangja

A Krím szuverenitásáért cserébe az ukrán energiaellátás biztonságát garantálná az a megállapodás, amelyről titokban Vlagyimir Putyin orosz elnök és Angela Merkel német kancellár tárgyalt a hónapok óta húzódó ukrán válság békés megoldása érdekében – írta a titkos alkut ismerő forrásokra hivatkozva a The Independent című brit napilap. Ugyanakkor a német helyettes kormányszóvivő a beszámolóra reagálva cáfolta, hogy Merkel és Putyin titkos tárgyalásokat folytatna, és közölte, hogy a brit lap cikkének nincsen valóságalapja.

a stabilizációs terv első részeként Oroszországnak le kell állítania a Kelet-Ukrajnában működő különböző szakadár csoportok pénzügyi és katonai támogatását. Az ukrán államfőnek eközben bele kell egyeznie abba, hogy országa nem csatlakozik a NATO-hoz, cserébe viszont Putyin nem hátráltatja majd az Európai Unió (EU) és Ukrajna között néhány hete aláírt szabadkereskedelmi megállapodás megvalósulását.

Ukrán válság – The Independent: Putyin és Merkel titokban megállapodást dolgozott ki a válság rendezésére – MTI

Németország nem fogja felvetni Krím kérdését az Európai Bíróságon és nem szándékozik benyújtani keresetet Oroszországgal szemben, amiért a félsziget hozzá csatlakozott.

Németországnak nincs joga perelni az Európai Bíróságon.

Németország nem fogja felvetni Krím kérdését az Európai Bíróságon – Oroszország Hangja

„Oroszország ellenségként tekint a NATO-ra”. Ezzel összefüggésben a brit miniszterelnök javasolja új katonai hadgyakorlat tervének aláírását, új infrastrukturális létesítmények megépítését és a NATO katonák számának növelését.

Cameron felszólította a NATO-t az Oroszországgal való kapcsolat újragondolására – Oroszország Hangja

A két vezető továbbá megerősítette a harcok mielőbbi megszüntetésének és a békés tárgyalási folyamat megkezdésének a fontosságát.

Putyin és Merkel: garantált biztonságra van szükség a Boeing balesetének helyszínén végzett munkálatokhoz – Oroszország Hangja

„Az Egyesült Államok a világ legerősebb hatalmaként sem tart mindent az ellenőrzése alatt. Több olyan konfliktus van, amelyet egyelőre nem voltunk képesek megoldani, de ez nem jelenti azt, hogy csökkent volna a befolyásunk. A diplomáciai erőfeszítések időt igényelnek”

Putyin semmibe veszi Oroszország hosszú távú érdekeit, amelyek megvalósításáért diplomáciai megoldásra, a szankciók feloldására és gazdasági növekedésre kellene törekednie.

összhangot kell teremteni Izraelnek az önvédelemhez való joga és a gázai polgári lakosság életének megkímélése között, ami nehéz feladat, de megvalósítása egy újabb fegyvernyugvás közepette könnyebben menne.

az Egyesült Államok a biztonsági szervezetei által alkalmazott kínzással és kémkedéssel hibákat követett el a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követő időszakban.

Obama: Amerika nem oldhat meg minden konfliktust, de törekszik rá – MTI

Levonva következtetéseket és az orosz műhold-ellenőrző rendszer adatait alapul véve, megállapíthatjuk, hogy a közzétett fotóanyag tulajdonosa egyértelműen nem Ukrajna.

Ugyanakkor azok minősége és az Oroszországgal kapcsolatos vádaskodások, amelyeket az UBSZ fogalmaz meg, nem állják meg a helyüket.

Úgy tűnik, az eredeti tulajdonosok éppen azért nem közlik ezeket a képeket saját nevük alatt, hogy ne ássák alá a jelenlegi mítoszt a mindenható űrkutatásukról.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat által interneten 2014. július 30-án közzétett műholdas képelemzés eredményei – Oroszország Hangja

Kijev szerint a felkelők okozták a gép katasztrófáját, azok pedig mondják, hogy nem rendelkeznek olyan fegyverrel, amivel le tudnák lőni az utasszállítót.

Ukrajnában jóváhagyták a Boeing-katasztrófáról szóló előzetes jelentést – Oroszország Hangja

Kelt Szegeden, 2014. Új Kenyér havának 4. napján

dr. Halász József

Két tevékenységet kell továbbvinnem, amihez támogatást kérek online aláírás formában:

eucorpsp  kihivasp

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük