KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az MSZP meghirdette a „korszakváltás” programját.

Hiller István kimondta: A KLIK-et megszüntetjük! – de Pisti, az már nincs négy éve!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Az MSZP meghirdette a „korszakváltás” programját.

No, most csak képzeljük el, milyen programja lehet az MSZP-nek, függetlenül attól, amit hirdetnek. Köszönjük szépen, nem kérünk belőletek!

Emlékezzünk csak vissza, 2006-ban micsoda igérethalmazt nyomtak ránk Gyurcsány vezetésével. Emlékezzünk csak a szemkilövető szavaira, amikor ezt válaszolta Orbán Viktornak a vizitdíj bevezetésével kapcsoltos állításaira:

„Elnök úr, kérnék öntől valami szívességet most itt. Ezt a nagyon buta és igaztalan kampányt, hogy itt valaki gyógyszerfelírási díjat akar bevezetni, legyen olyan kedves, vonja vissza. Ön jogi ember, ilyet senki nem mondott. Erre most kampányt építenek. Nem akarhat igaztalan módon nyerni. Nem igaz vádakkal választást nyerni, az nem igaz országhoz vezet. Tudja mit! Vonja vissza ezt a kampányt. Mert ha nem teszi, akkor maga is az igaztalanság vádjába süllyed.”

Aztán jött az őszödi beszéd:

„Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban, titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk és ti is tudtátok, hogyha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt. (…) Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk? (…) Lehet még egy picikét itt teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen.”


És ezek, most ismét ígérnek, ahogyan azt tették mindig is. Pl. Tóth Bertalan hazudik itt független igazságszolgáltatásról.

Ez is érdekelheti:  Amikor majd Magyar Péter megkapja az Oscar-díjat...

Emlékezzünk 2006-ra, amikor az ő független igazságszolgáltatásuk futószalagon hozott koncepciós eljárásokon, hazug „rendőri” vallomásokra alapozva, teljesen ártatlan magyar polgárokkal szemben súlyos, elmarasztaló ítéleteket, miközben a terrorista cselekményekért felelős Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnököt – aki ma az összevont ellenség (nem, nem ellenzék) tulajdonképpeni vezére, valamint a Gergényi Péter nevű viperatagadó rendőrvezetőt szépen felmenttették a maguk független bíróságával.

Azt hazudják, a propagandájukban, hogy Magyarországon vegzálják a civileket

2006 után valóban vegzálták a civileket, méghozzá az ő kormányuk, az ő igazságszolgáltatásuk, ami szerintük független volt! Igen, független volt a nemzettől és az igazságtól.

Európai szintű bérekről, meg megélhetést biztosító nyugdíjakról hazudoznak. Miközben hatalmuk alatt eladósították az országot, mindent kiárusítottak, amit csak ki lehetett, de úgy, hogy politikai vezetőik a köztulajdonok idegen kézre játszásának jutalmaként súlyos milliárdokkal pakolták meg saját zsebüket. No, és volt egyszer 13. havi nyugdíj is. Igen, csak volt, mert éppen ők voltak azok, akik ezt egy tollvonással elvették a nyugdíjasoktól.

És újra és újra ígérgetnek, hazudoznak!

Mégis, ezeket a hazugságokat sokan beveszik, lenyelik, elhiszik, mert olyan szintre emelik ezek a gyűlöletüket a nemzeti érzésű magyarokkal szemben, hogy akik nem emlékeznek, mert korukból adódóan nem emlékezhetnek arra, mit is tettek 2006-ban – és utána is, amíg hatalmon voltak -, könnyen elhiszik a behízelgő stílusban belőlük kiáramló hazugságokat.

És hogy mennyire tetten érhetőek abban, hogy teljesen alkalmatlanok bármire is, azt a végtelenül magabiztos Hiller István bizonyítja, amikor a propaganda filmükben az oktatási „céljaikról” beszél.

A KLIK-et megszüntetjük!

-monda Hiller.

Pifti!

Nem vetted észre, hogy már több, mint négy éve nincs KLIK? Mit csinálsz te az országgyűlésben?

Erről Rétvári Bence közösségi bejegyzésében így ír:
Az MSZP meghirdette a „korszakváltás” programját. A párt vezetői stílszerűen ezt az egykori Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem, ismertebb nevén a Foxi-Maxi Villányi úti épületének teraszán tették. A rendszerváltás előtt ez az intézmény volt az államszocialista diktatúra egyik legfőbb káderképzője, ahova érettségi nélkül is be lehetett jutni, az ideológiailag kiképzetteket pedig máris vezető állások várták. Ezt a helyszínt találta a baloldal a legalkalmasabbnak, hogy friss, európai, demokrata jövőképét megossza a nyilvánossággal.
Az egykor szebb időket megélt Hiller István volt oktatási miniszternek nem lehetett túl sok ideje a korszakváltó program megírására, mert egy óriási baki lett a legfőbb oktatási célkitűzés: „A KLIK-et megszüntetjük!”
Nos, a KLIK 2017. január elsején megszűnt. A 134/2016. (VI. 10.) Korm. rendelet 15. § szüntette meg több mint négy éve, azóta a helyi tankerületek az intézményfenntartók. Ebből is látszik, fogalmuk sincs, hogyan működnek évek óta a magyar iskolák.
De mi azért emlékszünk, mit hozott az oktatásban a baloldali kormányzás: a kisiskolák bezárása 381 feladatellátási helyen, 15 ezer pedagógus elbocsájtása, a tanárok egyhavi bérének elvétele, a tandíj bevezetése, genderszemléletű oktatás, Soros-szervezetnek kiszervezett NAT készítés.
Nem akarjuk, hogy 2022-ben visszatérjen a 2010. előtti világ!

No, hát ezek a tények, amikről azt szokták mondani közhelyszerűen, hogy makacs dolgok. Mégis sokan vannak, akik fütyülnek a tényekre, csak egyetlen dolog, a gyűlölet fűti őket és minden vágyuk, hogy „a Zorbán” és kormánya eltűnjön. Hogy utána mi lesz? No, ez a kérdés ezekben az emberekben fel sem vetődik, mert az ezek által fűtött gyűlölet mindent felülír bennük.

Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

Isten óvja Hazánkat ezektől!

Szépe Áron

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó: 

Gyurcsány lényegében legyilkosozta a kormányt

Ezek Kádár Apró Dögei – akcióban a gyilkosok csemetéi!

Ezek nem változtak és soha nem is fognak megváltozni: Hazaáruló gazemberek

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Hiller István kimondta: A KLIK-et megszüntetjük! – de Pisti, az már nincs négy éve!

  1. Jó, jó, de már a Feri is elmondta, hogy: meg kell szüntetni a DK-t (sajnos ez utóbbi még nem történt meg)!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük