KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Hihetetlen tempóban fegyverkezik az amerikai lakosság

Hihetetlen tempóban fegyverkezik az amerikai lakosság

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Több mint kétmillió fegyvert adtak el januárban az Egyesült Államokban, amely 80 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest – áll a The Washington Post című napilap elemzésében, amelyet a szövetségi fegyvertartási adatbázis alapján készítettek.

Fotó: Scott Olson/Getty

 

A cikk szerint a kiugró növekedés – amely az eddigi statisztikák között a második legnagyobb – egyrészt a január 6-i capitoliumi ostromnak, másrészt az új adminisztráció által beígért szigorúbb fegyvertartási szabályoknak köszönhető.

Egy 27 éves – neve elhallgatását kérő – floridai lakos a lapnak elmondta, hogy nemrégiben egy sportboltba látogatott el azzal a szándékkal, hogy 9 milliméteres lőszert vegyen. Az eladó kinevette, mondván, hogy nincs lőszere, és lőfegyverből is mindössze hat darab maradt készleten.

Fotó: Joe Raedle/AFP

Az adatok szerint a lőfegyverek és lőszerek értékesítése ugyanakkor hónapok óta növekszik. A vásárlási hullám a 2020-ban rögzített rekord ütemnek felel meg, amikor közel 23 millió lőfegyvert adtak el, ami 64 százalékos emelkedést jelentett az előző évhez képest. A lőfegyverek vásárlása 2020. márciusában 2,1 milliós rekordszintre emelkedett, majd a nyári országos tüntetések során még a korábbinál is több fegyvert adtak el: júniusban 2,8 milliót, júliusban pedig 2,5 milliót.

Az amerikai sportlövészek országos alapítványának igazgatója ismertette a lappal a tavalyi felmérésüket, amely szerint a 2020-ban vásárolt fegyverek nagyjából 40 százalékát olyanok vették meg, akik korábban nem rendelkeztek fegyverrel. Mark Oliva hozzátette: a vásárlók 40 százaléka nő volt, és a demográfiai csoportok szerint a “fekete-amerikaiak” vették a legtöbb lőfegyvert.
A Nyugat-Michigani Egyetem ügyvédi karának egyik oktatója, a fegyvertartás és fegyverhasználat jogi szakértője a lapnak azt mondta: ma már előfordul, hogy az új fegyvertulajdonosok befektetésként vásárolnak lőfegyvereket, mintha nemesfémet vennének. Steven Dulan szerint a vásárlók egy része nem bízik a hatóságokban. “Azok az emberek, akik korábban azt mondták, hogy soha nem lesznek fegyvertulajdonosok, bíztak a rendőrségben, hogy megvédi őket, de ez a téveszme mostanra eloszlott” – mondta a szakember.
Fotó: Joe Raedle/AFP

A The Washington Post állítása szerint korábban is megfigyelhető volt az a tendencia, hogy megugrik a fegyvereladások száma, amikor egy demokrata elnök “átveszi” a Fehér Házat.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

MTI nyomán Hírextra

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük