KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Heti Válasz a két évtizede megválaszolatlan kérdésre – avagy Kiszámíthatóság vs. káosz

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Most érkezett meg villanypostafiókomba delejlevél formájában a Heti Válasz legújabb, erre a hétre vonatkozó kedvcsinálója. Az egyik témakör rögtön meg is ragadta a figyelmemet.

Aszongya:

Kádár idején jobb volt?

A Kádár-nosztalgia és diktatúra iránti rokonszenv jellemzi a 29 év alatti magyar fiatalok jó részét – két tény az Ifjúság2008 kutatás számos megdöbbentő eredménye közül. A „felesleges nemzedék” szorong a jelen miatt, s ennél jobban már csak a jövőtől fél.

Mit lehet erre mondani? Még csodálkozunk rajta? Hát ne csodálkozzunk!

Nemrégiben volt alkalmam megtekinteni a Magyarok Szövetsége által készített teljes ország elemzést tartalmazó DVD-korongot, ahol a mozgalom kezdeményezője, Vukics Ferenc zsibbasztja az agyunkat nyomasztó adatok tömkelegével hosszú, első pillanatra végeláthatatlannak tűnő órákon keresztül. De ami talán még ennél is fontosabb, a szörnyű nacionálé végére érve két sokkoló tanulságot vonhatunk le a magunk számára. Az egyik, amolyan társadalomlélektani vonatkozás, mely szerint Magyarország egy háború sújtotta ország képét mutatja, minden tekintetben. Európa és az Európai Unió kellős közepén, (BÉKEIDŐBEN!!!) egy magát demokratikus jogállamnak hirdető országban a józanész szerint ez megengedhetetlen! És most mégis ez képződik meg. Emellett senki józanul gondolkodó, Hazájáért, Nemzetéért felelősséget érző ember nem mehet el szó nélkül! Ez ellen tennünk kell, mégpedig azonnal, mert időből van a legkevesebb! Hozzáértők szerint két éven belül el kell indulniuk azoknak a folyamatoknak, melyek visszájára fordítják a mai viszonyokat, ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy a nem is olyan távoli jövőben már nem magyarul fognak beszélni a Kárpát Hazának ezen a részén.

A másik, elsőre talán súlyosabbnak tűnő, ám minden bizonnyal könnyebben kezelhető baj, melyet szintén az Állami Számvevőszék és a Központi Statisztikai Hivatal adataira alapuló teljes körű ország elemzésből, mint tanulságot levonhatunk – bármennyire is megdöbbentőnek és hihetetlennek tűnik, majd két évtizeddel az ún. rendszerváltozás után –, hogy a jelen körülmények között rosszabb rendszert működtetünk, mint az államszocializmus idején.

Arra talán sokan még hanyag eleganciával legyintenek, amikor azt hallják, hogy 1987 óta, amikor a legkisebb és a legnagyobb jövedelmek közötti különbség mindösszesen 4,6-szeres volt, 2004-re ez az olló 13,9-szeresére nyílott szét. Ez azt jelenti, hogy brutális mértékben nőttek a magyar társadalomban a vagyoni és jövedelmi különbségek. Nagy ügy – vonják meg erre sokan a vállukat flegma közönnyel. De arra talán már mindenki felkapja a fejét, ha azt mondják neki – és mint oly sok minden más a közgazdaságtanban, természetesen ez is forintosítható –, a helyzet az, hogy minden magyar családot mintegy 13 millió forint erejéig károsított meg az éppen aktuálisan regnáló kormány vezényletével fennálló magyar állam folyamatosan az elmúlt húsz esztendő során.

És akkor még csodálkozunk, hogy Kádár-nosztalgia és diktatúra iránti rokonszenv jellemzi a 29 év alatti magyar fiatalok jó részét? És akkor még csodálkozunk, hogy a „felesleges nemzedék” szorong a jelen miatt, s ennél jobban már csak a jövőtől fél? Hát ne csodálkozzunk!

Különösen akkor ne, ha még azt is hozzávesszük, amit nemrégiben olvastam a három, közgazdaságtannal meglehetősen intenzív kapcsolatban lévő nagyágyú diskurzusairól megjelent, ún. beszélgetős könyvben. A Bogár László, Drábik János és Varga István nevével fémjelzett „Válság és valóság” című kötetet csak erős idegzetűeknek ajánlom, de nekik sem lefekvés előtt, mert még álmatlanul hánykolódnak éjnek évadján. Ebben a könyvben több más érdekes, megdöbbentő és tanulságos gondolat mellett olvasható egy figyelemreméltó tanulmány, amolyan dolgozat féle Varga István tollából. Ez az írás a közelmúlt történéseiről, még pontosabban az IMF-hitel felvételéről, illetve annak szükségességéről, még pontosabban annak szükségtelenségéről és ennek ellenére történő felvételéről szól, megdöbbentő részletességgel és alapossággal.

Miután valaki veszi magának a fáradságot és elolvassa az Adófizetők Országos Szövetsége élén álló fő hallja kend által felvázolt tényállást annak utána az a kifejezés, hogy hülyére venni valakit, jelen esetben az egész magyar társadalmat, minden bizonnyal új értelmezést nyer, mert ami itt történt, azt talán abba a kategóriába lehetne besorolni, hogy az már nem is bűn, hanem hiba. Ezt a hibát pedig folyamatos hazugságokkal igyekeznek elfedni. Persze mit is várhatnánk egy olyan országban, ahol a szolgalelkűség nem ismer határokat?

Egyszer néhány évvel ezelőtt, ha jól emlékszem tán éppen a Magyar Szigeten feltették a kérdést Drábik Jánosnak, hogy lesz-e forradalom? Mire ő azt válaszolta, hogy nem lesz. És azt is megmondta, hogy miért nem. És talán ennek is köszönheti az elsőre talán megdöbbentő népszerűségét a fiatalok körében a Kádár-rendszer majd’ két évtizeddel a rendszerváltásnak nevezett valami után. János azt mondta, azért nem lesz forradalom, mert ma, ellentétben 1956-tal, nem, vagy csak nagyon nehezen beazonosítható az ellenfél, (vagy talán helyesebb, ha ellenséget mondunk) és nincs konkrétan, a maga fizikai valójában jelen.

1956-ban mindenki számára egyértelmű volt, hova, kire kell lőni. De ma? Arctalan pénzviszonyok banki útvesztőiben, sok ezer mérföldre innen légkondicionált tőzsdehelyiségekben, az időzónák eltolódásából fakadó különbségek védelmében felelőtlenül gombokat nyomogató friss diplomás yuppiekra lövöldözzünk? Hogyan? Mondjuk interkontinentális ballisztikus rakétákkal, vagy inkább hekkeljük meg a banki kompjúter-hálózatot? És akkor még mindig marad egy kérdés: hol vannak az ő megbízóik?

Annak idején a Kádár-rendszerben elég volt, ha valaki megtanult a sorok közt olvasni, a tanácselnökkel, vagy a párttitkárral bratyizva sok mindent el lehetett érni, meg lehetett oldani. Mindenki tudta meddig lehet elmenni, mi az amit még szabad, és mi az, amit már nem. És hogyan lehet ennek ellenére mégis elintézni. De ma? „Hála” az SZDSZ és Magyar Bálint „áldásos” nemzetszétverő tevékenységének, lassan már olvasni sem tudunk. Legalábbis amikor az egyetemistáknál egyre sűrűbben előforduló szövegértési gondokról, és a felnőtt magyar lakosság körében mintegy 34%-os funkcionális analfabétizmusról hall az ember, akkor nem nagyon tudunk más következtetésre jutni.

(Funkcionális analfabéta az, aki alá tudja írni a nevét, ám ennél a műveletnél beljebb nem is hatol a Gutenberg-galaxisba, így esélye sem nyílik arra, hogy behatóbban megismerkedjen a betűkkel.)

De még ha tudunk is olvasni, akkor sem tudjuk, mit olvassunk, vagy mi között kell olvasnunk, mert mára a sorokat is annyira összekuszálták, hogy egyszerűen képtelenség bármit is kibogozni belőlük. Lassan közgazdászt, könyvelőt, vagy adószakértőt kell magunkkal vinnünk egy bankkölcsönhöz. És sokszor még az sem lenne elegendő. Nemrégiben közgazdasági egyetemen tanuló fiataloknak – tehát leendő közgazdászoknak – ajánlottam a „Pénz, mint adósság”, valamint a Zeitgeist (Korszellem) című filmeket megtekintésre. Utána leesett állal közölték, hogy hát ilyenekről eddig nem nagyon hallottak az egyetemen. Vajon miért nem?

Kádár-nosztalgia és diktatúra iránti rokonszenv jellemzi a 29 év alatti magyar fiatalok jó részét.

Nemcsak őket. És ezen nem ártana elgondolkodni mindannyiunknak. Még nektek is, ún. „törvényhozóknak”, akik a parlamenti elefántcsonttorony, valamint a Butapest tábla bezártságában valamiféle mesterséges, a valóságtól és az emberektől teljesen elzárt és elidegenedett világban élitek mindennapjaitokat.
A „felesleges nemzedék” szorong a jelen miatt, s ennél jobban már csak a jövőtől fél.

Nemcsak ők.

Ti, a hatalmat egymás közt lepaktumozó, idejét múlt hatalmi akarnokok tehettek arról, hogy idáig jutottunk. A realitásérzéketeket teljesen elvesztettétek, s ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy a ma és a holnap kérdéseire folyton csak a tegnap válaszaival tudtok előállni, de abban is, hogy nem vagytok hajlandók tudomást venni az elmúlásotokról. Az idő már átlépett felettetek. S ezt rajtatok kívül már mindenki, még az egyszeri, az álomvilág naivitásában élő állampolgár is tudja, hiszen „Új bort nem töltenek régi tömlőkbe. De ha mégis, kiszakadnak a tömlők, a bor kiömlik, s a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőbe való, akkor mindkettő megmarad.” (Mt 9,17)

Az újítás, a jobbítás, a felfrissült túlélés helyett a mindent elborító káoszt szabadítottátok ránk. Álljon hát itt ezért végezetül Sei Shin: A karddal egybeforrasztott világ című könyvéből való idézet:
Minden – általunk elindított – tett körbefut a világban és visszatér hozzánk. Nem úgy, és nem akkor, amikor és ahogy tesszük vagy elvárjuk. Ha harmonikusan cselekszünk, a harmónia jön vissza hozzánk. Ha a világ törvényei ellen teszünk, mi is diszharmóniát kapunk vissza.

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár,

www.johafigyelunk.hu

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük