Helység névsor, ahol már tudható, hogy magyar tömegsírok voltak/vannak (Szerémség, Drávaszög, Bánság, Bácska)
Mielött a névsoron végigszaladna szemünk tudnunk kell, hogy a 2. vh előtt létezett már nemzetközileg elfogadott előírás/szabályzat miként szabad és kell a partizánok ellen harcolni. Mit engedhet meg magának egy reguláris hadsereg velük szemben. A partizánok megjelenése tipikus szláv (szolga) népi jelenség: urainkkal nem direkt szembeszállni, hanem álnok módon hátulró kárt okozni neki. Amennyiben egy reguláris hadsereg bevonult egy vidékre ott első dolguk volt, hogy a lakosságnak kihirdessék minden lőfegyvert be kell azonnal szolgáltatni. Akinél fegyvert találnak a határidő lejárta után, azt halálra itélik és azonnal ki is végzik. A helyzetet rosszabbította, mivel a szerbek nemcsak, hogy nem szolgáltatták be a lőfegyvereket, hanem a kukoricásból lőttek rá a vonuló magyar hadseregre. Ezekre az esetekre is elő volt írva mit kell tenni: túsz szedés, kihallgatások, információ gyűjtés, további letartóztatások, kihallgatások. Amennyiben a lakosság hallgatásával bujtatta, segítette a partizánokat úgy lehetőség nyílt a következő megfélemlitési fokozatra: a túszokat meg lehetett tizedelni.
A magyar hadsereg teljesen törvényesen, a háborús nemzetközi szabályoknak megfelelően járt el. A szerbek tömeggyilkosságai viszont háború bűnnek számító etnikai tisztogatások. Amennyiben Nürnbergben ezeket a háborús bűnöket is kivizsgálták volna és a bűnösöket elítélték volna, akkor nem ismétlődtek volna meg a 90-es években a hasonló szerb metódusként elfogadott etnikai tisztogatások. De az EU álnoksága meghozta ekkor is a “gyümölcsét”. A világ szégyene lett Európa, mert a szerbek a legvadabb etikai tisztogatásba kezdtek újra.
Alább következzen a lista, hol is találhatóak magyar tömegsírok.
Szerémség
1. India (Indija)
2. Maradék (Maradik)
3. Ürög (Irig)
Drávaszög
4. Pélmonostor (Beli Manastir)
5. Hercegszollos (Kneževi Vinogradi)
Bánság
6. Versec (Vršac)
7. Nezsény (Neuzina)
8. Nagybecskerek (Zrenjanin)
9. Muzslya (Mužla)
10. Perlasz (Perlez)
11. Törökbecse (Novi Becej)
12. Torontálvásárhely (Debeljaca)
13. Antalfalva (Kovacica)
14. Magyarcserenye (Nova Crnja)
15. Nagykikinda (Kikinda)
16. Oroszlámos Banatsko Arandelovo)
17. Kisoroszi (Rusko Selo)
18. Tiszaszentmiklós (Ostojicevo)
19. Hódegyháza, Jázova (Jazovo)
20. Padé (Padej)
21. Pancsova (Pancevo)
22. Csóka (Coka)
23. Törökkanizsa (Novi Kneževac)
Bácska
24. Titel,
25. Sajkáslak (Lok)
26. Tündéres (Vilovo)
27. Mozsor (Mošorin)
28. Kabol
29. Zsablya (Žabalj)
30. Csurog (Curug)
31. Újvidék (Novi Sad)
32. Palánka (Backa Palanka)
33. Járek (Backi Jarak)
34. Temerin,
35. Szenttamás (Srbobran)
36. Topolya Backa Topola)
37. Verbász (Vrbas)
38. Kúla (Kula)
39. Szivác (Sivac)
40. Veprod (Krušcic)
41. Zombor (Sombor)
42. Gombos (Bogojevo)
43. Sztapár (Stapar)
44. Bezdán (Bezdan)
45. Bajmok
46. Nagyfény (Žednik)
47. Szabadka (Subotica)
48. Csantavér (Cantavir)
49. Bácsföldvár (Backo Gradište)
50. Óbecse (Becej)
51. Péterréve (Backo Petrovo Selo)
52. Mohol (Mol)
53. Ada
54. Zenta (Senta)
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
55. Adorján (Nadrljan, Adorjan)
56. Magyarkanizsa (Kanjiža)
57. Martonos (Martonoš)
58. Horgos (Horgoš)
Kapcsolódó cikkek:
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)