KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Hazugságok ellen kell fellépnünk kedden az EP-ben! (VIDEÓKKAL) – Frissítve

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Hajmeresztő hazugságokat tartalmaz a szerb uniós csatlakozásról szóló, a csatlakozási feltételeket elemző országjelentés, amelyet kedden (június 13-án) este fog megtárgyalni az Európai Parlament. A jelentés – egyebek mellett – a következőt tartalmazza: „kiemeli, hogy a Vajdaság magas szintű védelmet biztosít a kisebbségek számára, és hogy az etnikumok közötti kapcsolat továbbra is jó” (Jelentés, 25. pont). Ezek az állítások teljességgel ellentmondanak azoknak a tényeknek, amelyeket nem régi délvidéki jogvédő monitorozó utunkon tapasztaltunk.

Az óbecsei bíróságra menet

A délvidéki magyarok jogfosztottságáról több dokumentumfilmet illetve videót készítettünk. Lehetőség lenne arra, hogy e torz és hazug állításokat a magyar képviselők módosító indítványokkal változtassák meg. Ez idáig azonban – legnagyobb megdöbbenésemre – sem magyar, sem más európai parlamenti képviselő nem élt azzal a jogával, hogy e vonatkozásban módosító indítványt terjesszen elő a szöveg megváltoztatására. Sajnálatos módon nekem, mint Független képviselőnek a diszkriminatív Eljárási Szabályzat szerint nincs lehetőségem módosító indítvány benyújtására. Ezért fordultam az összes magyar képviselőtársamhoz levélben, arra kérve őket, hogy sürgősen pótolják a hiányosságot, és haladéktalanul terjesszenek álljanak ki az elszakított területen élő magyar testvéreinkért. (Megjegyzem: meggyőződésem szerint a magyar képviselőknek nem csak Délvidék, hanem minden magyar elszakított terület vonatkozásában sokkal harcosabban, határozottabban és gyakrabban kellene fellépnie az őshonos magyar közösség védelmében.) A képviselőtársaimnak megküldött levél tartalmazza a zentai rendőrkapitányságon rögzített dokumentumfilmünk hozzáférhetőségét, az Óbecsei Bíróságon rögzített felvételünk linkjét, valamint felszólalásomat, amelyben kifogásoltam, hogy a zentai városháza betiltotta az oda tervezett lakossági fórumomat.

Az óbecsei bíróságon

Kérem, hogy a képviselőtársaimnak írott levelet, valamint az abban is ismertetett fontos és tényszerű videofelvételeket minél többen osszák meg! Kérem továbbá, hogy haladéktalanul, lehetőleg még a mai, hétfői napon minden magyar honfitársam, aki felelősséget érez az elszakított területeken élő testvéreinkért, írjon levelet a magyar európai parlamenti képviselőknek, és szólítsa fel őket arra, hogy terjesszenek elő módosító indítványt a hazug szöveg megváltoztatására.

Ez is érdekelheti:  Zaharova a Bloomberg cikkére: ez minden álhír anyja

A magyar európai parlamenti képviselők elérhetősége ITT található!

A magyar képviselőtársaimnak írott levelem ITT olvasható.

Nagyon fontos, hogy pártpolitikai hovatartozásra tekintet nélkül fogjunk össze, és akadályozzuk meg ennek a gyalázatos szövegnek az elfogadását! Ismételten hangsúlyozom: nem követhetjük el ugyanazt a hibát, amit Románia esetében megtettünk: mindaddig meg kell vétóznunk Szerbia európai uniós csatlakozását, amíg az őshonos magyar nemzeti közösség  nem kap teljes körű és valós autonómiát, valamint teljes körű emberi jogokat!

Jogfosztás és ígéretek – Délvidéken, az Óbecsei Bíróságon (VIDEÓ):

Dr. Morvai Krisztina

európai parlamenti képviselő

Függetlenek csoportja

Kapcsolódó VIDEÓK:

 

1. Morvai és Gaudi a rendőrségen! Jogfosztott magyarok Délvidéken:

2. Az Európai Parlament lépjen fel a szerb hatóságok ellen! – Morvai az EP-ben:

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Hazugságok ellen kell fellépnünk kedden az EP-ben! (VIDEÓKKAL) – Frissítve

  1. A trianoni diktátumig visszamenőleg rövid, tömör, dokumentumokon alapuló, számadatokkal igazolt jelentést kellene elküldeni minden megfelelő fórumhoz, hogy végre a hülyék is tudják, mit műveltek, művelnek a szerbek az öshonos magyarokkal.

    1. nem csak azt, hanem egy rendes, egy hiteles történelmet, egy
      nemzet-érdekut összehozniuk és az alapján érvelniük (amiben
      Kegyed ír). Az nem elegendo, hogy mi mondjuk az O-M monarchia
      megalakulásáig megyünk vissza, hanem amennyire csak szükséges.
      A legtöbb nyugati számára Mo csak attól kezdodik (1867-tol). Na
      közben a szomszédaink történelme terjed egyre messzebb …
      egy olyan pocsék, kimondottan rossz-indulatú (magunk irányában !)
      történelmi bemutatkozást, amelyet magáról Mo (a csonka) beadott
      az EU-s állampolgárok felé (az iskolák pl-ul tele vannak ezekkel
      már), olyan maga egy hazaárulással, az egy kimondott hazugsággal ér fel …

      az a gyanúm, kedves Anna, hogy amit a mi Krisztinánk muvel …, nem
      lesz elegendo (persze jó ! A jó Isten adjon neki erot, képességet ezekhez !). Egy jó, helyes és hasznos magyar történelmet összehozni és ezt tanítani, terjeszteni ‘világgá’ …
      ezt kellene ! Akkor lehetne valami kézzel fogható azok kezében, akik
      az idegenek felé fordulnak. Amikor pl-ul a tótok azt hirdetik, hogy
      ok elobb voltak itt és mi csak bekebeleztük országukat, majd eroszakosan elmagyarosítuttuk elodeiket …, ebben már annak
      magyarázata is benne van, hogy miért történik ott (a mai Szlovákiában)
      egy „reszlovákiáló” (±) tevékenység. Ez egy logikus folyamat akkor.
      Viszont ezt CSAK azért fogadhatják el az idegenek, mert ez ellenében NINCS egy magyar is (ahol pl-ul kerek-perec leírt, hogy a tótok
      hogyan telepedtek, terjeszkedtek szét közénk). Na az, ha van is és
      egy hiteles (teljes mértékben megvédheto) történelmünk, az
      persze még nem jelenti azt, hogy az idegenek azt fogadják majd
      el a szomszédaink történelmije ellenében. NEM. De akkor lenne
      valami ILYEN is. Amíg ilyen nincs … senki semmire nem alapozódhat !!

      egy külso látószögbol, teljesen természetes az, hogy mindíg az
      ír a másikról, aki nagyobb, régibb kultúrájú ott. De itt foképp
      az, aki már ott volt, amikor a másik oda érkezett. Ez a természetes
      felfogás. Mi semmit sem írunk a mi történelem-könyveinkben
      arról, hogy mikortól és hol kezdtek az oláhok beszivárogni hozzánk és közben ok írnak rólunk (hogy hogyan is foglaltuk el osi földüket). Itt
      nem arról van szó, hogy ok hazudoznak, hanem arról, hogy mi miért
      nem írjuk meg a valóst !?!?!
      szeretettel, L

      ps. arra kell gondoljunk, hogy az idegenek között lehetnek
      jó-indulatú, az igaz-szereto emberek. Azokat kell tájékoztassuk.
      Rengeteg ilyennek halvány fogalma sincs a történtekrol …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük