KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Hazardírozó szélhámosság

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

/Az áldemokrácia örve alatt/ 

Hír: http://index.hu/belfold/2011/10/22/megalakult_gyurcsany_partja/

Mikor vetnek már véget – a kétharmados Fidesz vezetés, a kormány és a T. Ház józan gondolkodású tagjai (21 évvel a rendszerváltozás után) – e napnál világosabb átmentő kísérletnek, amelyet a – magát Demokratikus Koalíció Pártjának tituláló – levitézlett társulat produkál?

Szembepökve ezzel a társadalmat és megcsúfolva minden tisztességes szándékú, a történelmi igazságosság mellett kiálló választópolgárt.

Azonnali hatállyal törvényt kell hozni e rég lejáratódott színtársulat és az MSZP fölszámolásáról, szigorú elszámoltatásuknak érvényt szerezve.

Ne tegyenek úgy Orbánék, mintha nem tudnák, hogy ez a 2011. október 22.-én közzé tett produkciójuk, már túllépi azt a határvonalat, amelyet egy normálisan működő országban nem lehet tétlenül nézni.

Sürgős intézkedést kérünk, a here életmód megszüntetésére, az improduktív ingyenélő szóf….k kizárására a politikai közéletből.

Hisz ezt teszik már megalakulásuk óta! Meddig kell még eltűrnünk, a sehova nem vezető handabandázásaikat, úgy a parlamentben, mint azon kívül, bamba birka módján lehetőséget adva, állandósítottnak remélt népbutításuknak?

ELEGÜNK VOLT BELŐLÜK! 

Irány a munkapad, vagy ahol még egyáltalán hasznosíthatók a köz javára!

Rablott vagyonaik visszavételével, elkobzásával kiegészülten!

Ide értve az MSZP-t is, a vérben fogant MSZMP jogutódját egyaránt!

Éljen egy erkölcsileg megtisztult, a kettős mérce korszakának örökre véget vetni szándékozó, akaró, tudó Magyarország! 

Amíg mindezen anomáliáknak – záros határidőn belül – közös elszántsággal nem vetünk véget, nem beszélhetünk működőképes demokráciáról, csak a szemforgató, ú.n. elit, érdekazonosságon alapuló úri huncutságairól.

Végképp ellehetetlenítve az amúgy is erősen megkérdőjelezhető hitelességüket, a ’89-es kerek asztal tárgyalások nép általi felhatalmazásának hiányából adódó illegitim voltukból adódóan.

Önleleplező módon lerántva a leplet, a 21 éve tartó működésük mákony-teli hamisságairól!

IGAZSÁGOT AZ ÉVSZÁZADOK ÓTA MEGCSÚFOLT NÉPÜNKNEK!

Budapest, 2011. október 23.

/Péteri Attila Árpád/

MJB elnökségi tag

<MJB = Magyar Justitia Bizottság >

(Nemzeti InternetFigyelő)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

7 thoughts on “Hazardírozó szélhámosság

  1. Az ő „erkölcsi” felfogásuk szerint, „akit be lehet csapni, az meg is érdemli! Ha már őket is becsapták elődeik, prófétáik! Világnézet választás meg nem más, melyik rendszerben leszek a hatalom kedvezményezett állatja!

  2. Ez a Magyar parlament szégyene! Ezt a mocskos bűnözőt már régen fel kellett volna akasztani teljes vagyon elkobzás mellett, ehelyett még mindig az osztódással lopják a nép vagyonát! Sajnos, a többiek is egyenértékűek velük, ha ehhez adják a nevüket és jóvá hagyják!

  3. Nagyon hiányzik egy újabb gittegylet.Nincs új a nap alatt. Le kéne már számolni ezekkel az illuzionistákkal.Közben a lakosság állati szinten tengődik, virtuális adósságokat izzad ki magából. Fogalmam nincs, kinek van ezekre szüksége, ki tud ezekkel azonosulni.
    Nekem már majdnem az egész családomat elüldözték, mert csak dolgozni és élni szerettek volna.Azt itt nem lehet.
    Az egész magyar közélet olyan, mint egy rákos daganat.Burjánzik és rosszindulatú.Kigyomlálnivaló.

  4. A volt kommunisták pénzükkel tudnak érvényesülni, s kibújni az igazságszolgáltatás alól, mert „demokráciánkban” nem a többség uralkodik , hanem a pénz.
    Üssük be a Google-ba :” magyar forradalom”!. A MAGYAR FORRADALOM MÉLTATÁSA . Forradalmunk tehát példát mutat. Országunk számára., De az az európai gazdasági és pénzügyi válságból a kivezető út lenne, mert ne az állampolgár, az alkalmazott fizesse ki az a kárt, amit a felülről kinevezett vezetők okoztak! http://www.gondolat eu

    1. Remélem nem a beltenyészetű, korcs labanc habsburgra kotorékra gondolsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük