Három éve…

Ma van három éve, hogy 2018. április 14-én – némi viszontagságok után – barátaimmal megérkeztünk Donyeckbe.

No, hát akkor teljesült a nagy álma/álmod – kommentálta több barátom, ismerősöm is. Tényleg nagy álmom volt! Húzott a szívem oda. Egy időben – vén bolond! – még azt is fontolgattam, hogy kimegyek harcolni. Mi tagadás, fáztam annak a gondolatától, hogy életem alkonyán számoljak fel mindent, és hurcolkodjak ki. Bánt is, hogy konformistának bizonyultam! Az életemet adnám a Donbasszért, a vértanúságot is vállalnám érte. No de hogy mindent fölszámoljak, ládázzak – mert ha kimegyek, többé nincs visszaút…!

A sors kegyesen megbocsájtott. Mert ahogy kiértem, olyan gyengeség fogott el, hogy… Jártányi erőm is alig volt. A golyóálló mellényt (megvolt úgy 15-20 kiló) megmozdítani is alig tudtam. És nekem abban futnom, kúsznom kellett volna…) Szégyen rám! Ezrek viselik a frontokon, áznak-fáznak benne a hideg őszi esőkben, havas-fagyos teleken, vagy rekkenő hőségben. És hát zuhognak a lövedékek, aknák, gránátok. Sosem tudhatod, mikor kerülsz egy orvlövész célkeresztjébe. Lengyelek, baltikumiak… még nők is vannak közöttük.

Hirdetés

Eldőlt hát a másik dilemma is. Mert mi lesz, ha kiköltözöm? Aztán ott rögtön elkap valami öregkori nyavalya? Belehaltam volna a szégyenbe, ha elfoglalok egy kórházi ágyat! Egy sebesült harcos elől. Egy, a belövések miatt megsebesült ember elől. Fogyasztom a gyógyszereiket, amiből azért nincs olyan sok.

Persze, lehet, hogy másképpen oldódott volna meg a dilemma. Akkor újdonsült barátom sürgetett: induljak minél hamarabb. Mert akkor is a levegőben lógott az ukrán támadás. Nem tudott nem foglalkoztatni: és mi lesz, ha az ukránok az alatt indulnak meg, hogy ott vagyok. Lezárják emiatt a határt, és ott ragadok… Nos, egy életem, egy halálom – akkor maradok! Akkor én is odafekszem a barikádokra. Segítek, amiben tudok, előveszem régi emlékeimet, harcolok én is.

Gondok adódtak a vízummal, így közel egy hét is eltelt, mire átértünk, végre. Feldobogott a szívem, amikor a régebbi hadijelentésekből már ismerős városneveket láttam magam előtt. Harciz’szk… Ilovajszkon keresztül is mentünk. Micsoda harcok voltak ott 2014 nyárutóján! Az volt az ukránok Sztálingrádja. Ott verték el őket úgy, hogy az addig nagypofájú Poros Jankó – aki nem átallotta kijelenteni, hogy a Donbassz gyermekei mindvégig a pincékben fognak kuksolni, és “AZ LESZ UKRAJNA GYŐZELMÉNEK ZÁLOGA – szaladt kegyelemért rimánkodni az orosz elnökhöz. Az pedig megkegyelmezett neki – ebből lett az első “Minszk”. (Amikor Moszkvából lefújták a donyecki repülőtér felszabadításáért indított hadműveletet, illetve nem engedtek bevonulni a már lényegében kiürített Mariupolba.)

Az orosz határtól Donyeckig arrafelé haladtunk, ahol 2014 nyárutóján a legnagyobb harcok voltak. Főleg Ilovajszkba behajtva azt vártam, hogy romos házak tömegével kerülök szembe. Ám ott láttam először azt, ami aztán még sokszor megfogott: a Donbassz népének szorgalmát, rendszeretetét. (Nálunk az oroszokról az a kép él mindmáig, hogy lusták, rendetlenek.) Mintha sosem lett volna ott háború. Gondozott tájak, tükörsima aszfaltút. A házak mindenütt helyreállítva. Egy-két sérült házat láttunk csak – ezeket lakói, szemmel láthatóan odahagyták.

Áthajtottunk Gorlovkán, az addig és azóta is sokat szenvedett városon – ott sem látszottak a pusztító belövések nyomai. Makejevka gyakorlatilag már összeépült Donyeckkel. És aztán már maga a főváros, Donyeck. Egymilliós város (most, persze, vagy 2-300 ezerrel kevesebben vannak benne).

Első szálláshelyünk egy katonai szálló volt, egy kör alakú tértől kb. 80-100 méterre. A tértől nem messze van egy közúti felüljáró híd. Azon, majd aztán a téren halad át a Donyeckből a másik fővárosba, Luganszkba, majd onnan tovább az orosz határ, annak legnagyobb átkelőhelye, Izvarinó felé vezető autóút. Stratégiai fontosságú híd tehát. Azzal a tüzérségi lövedékkel. amit bő egy évvel érkezésünk előtt, 2017. február 2-án késő este lőttek ki a térre, AZT A KÖZÚTI HIDAT AKARTÁK LEROMBOLNI. Barátom azt mondta, az egy “Tocska-U” rövid hatótávolságú rakéta volt. Szerintem az azonban összehasonlíthatatlanul nagyobb pusztítást végzett volna. Aligha úszta volna meg szállásunk, és a mellette lévő, “Motelnek” nevezett épület. Ezért, mint aztán kiderült, egy “Uragan” sorozatvető rakéta volt. A mi szállásunknak “csak” az összes ablakát vitte ki a robbanás – a szomszédos “Motel” azonban súlyosabb károkat szenvedett: nem sokkal az előtt készültek el a helyreállításával, hogy mi odaértünk. Mivel turisták már régen nincsenek, ezért a “Motelben” szállásolták el azokat a donyeckieket, akiket “kibombáztak” a házukból. Minthogy az ágyúzások rendszeresek, az isten nem győzné most ablaküveggel. Akkor is, még PVC-vel, furnérlemezekkel próbálták befedni az ablakokat – ami miatt beszorult a hideg és a sötétség.

Donyeck Kujbisev kerülete, a város északnyugati peremén, a mostanra teljesen szétlőtt repülőtér közelében. A repülőtérnek szánt lövedékekből bőven kijutott a békés kertvárosnak is. Bár nem ritkán kifejezetten a házakat – közöttük jómódú polgárházakat is – vettek célba.
Donyeck 59. sz. iskolája

Beszélgetés a Kujbisev kerület egy lakosával. 28 évig szolgált a hadseregben. 2014-ben találatot kapott a lakása, ezért eljött onnan. Négyszer kellett lakhelyet változtatnia, így visszajött eredeti otthonába. Ahol csak éjszakázni tud, mivel mindenféle közműszolgáltatás megszűnt.

A történetnek három évvel később lett folytatása. A minap a donyecki tévé híradója mutatta ezt a házat, amelynek a helyreállítása a végéhez közeledik. Csak azt nem tudni, hogy a bácsi megérte-e ezt az örömteli napot.

Onnan indultunk “bevetéseinkre”. Az első egy lakótelep volt, amelyre három nappal korábban , hajnali ötkor, nyolc darab 120 mm kaliberű aknát lőttek ki. (Itt jegyzem meg: amikor egyszer Pesten találtak egy ilyen világháborús rakétát, elszállításának idejére az egész környéket kiürítették. Itt meg mindjárt nyolc volt. A szanaszét röpködő repeszszilánkok a fél lakótelepet beterítették. Volt, ahol “csak” a házfalat lyuggatták ki (mintha géppisztoly-sorozat érte volna a vastag kőfalat) – de láttam olyan súlyosan károsodott lakást is, amelyben tűz nyomai voltak. A lakótelep szomszédságában voltak egy átadás előtt állt autóbusz-pályaudvar romjai. A Donyecket 2014. május 26-án első ízben támadó ukrán légierő lőtte szét – bár a környékről kapott tüzérségi tüzet is. Amit egy, az úttestből kiálló “Grad” rakéta jelzett. A legkísértetiesebb látványt azonban egy elhagyott virágbolt mutatta: négy éve ott heverésző, elszáradt, halottfehér virágokból álló csokrok.
Donyeck vadonatújan szétlőtt Nyugati Autóbusz-pályaudvara
A Szvjato-Iverszkij női kolostor, a 2014 őszi-téli harcok során égett ki. A temetőbe, egy időre, ukrán katonák vették be magukat, akik vandál pusztítást végeztek: a sírköveket ledöntötték, pöröllyel szétverték, vagy géppisztoly-sorozatokat engedtek beléjük. A háttérben a mostanra teljesen szétlőtt donyecki repülőtér (a szerző felvétele).
2014. május 26-án az ukrán légierő terrortámadást intézett Donyeck és annak lakossága ellen. Ez a romhalmaz egy bevásárlóközpont volt (a szerző felvétele).

A város északnyugati részén – a mostanra teljesen szétlőtt donyecki repülőtér tőszomszédságában – van a Kujbisev kerület. Kertváros. Kétszer is elmentünk oda. (Másodszor adtak egy könnyített golyóálló mellényt, mivel azt a környéket most is lövik.) Ott láttunk egy porig rombolt bevásárlóközpontot. Messziről láttuk a repülőtér romjait, egy kiégett női kolostort, és egy – ukrán katonák által feldúlt – temetőt. Ezek a nem is tudom, minek nevezzem lények ledöntögették, pöröllyel szétverték a sírköveket, vagy géppisztoly-sorozatokat eresztettek beléjük.

Csikós Sándor

Kiemelt kép: A Szvjato-Iverszkij női kolostor (fotó: Csikós Sándor)

Facebook hozzászólások


One thought on “Három éve…

  1. amit szeretnék megtudni ezen Csikós úrtól, hogy miért orosz-párti ebben a konfliktusban ?

    Magyarországot feldarabolták a jövevényeink javára ellenségeink. Még többet is adtak nekik, mint a számarányuk jogot adott volna nekik (a népek önrendelkezési jogán) …

    egy elôzô hozzászólásomban írtam ; hiányzanak
    a történelmi adataink, tudásunk ebben. Ha Donyeck orosz-lakta volt eredetileg (az is csak talán a középkor végétôl lehetett) …

    itt nálunk Belgiumban is él sok balti állam menekültje.
    Ezek mind (csaknem) orosz-pártiak. Mint orosz kissebbséget a lettek (és a másik kettô) zaklatták.
    De egyszer az egyiküktôl megkérdezte, akkor miért
    nem ment vissza Oroszországba ? Megsértôdött és a következôkben nem beszélt velem …
    ott a balti országokban egy kicsit jobban ismerjük a
    történelmet, pontosabban azt, hogy hogyan, mikor történt az oroszok betelepítése (én egy kisebb méretben a helyiek kitelepítése (Szibéria, kelet felé szétszórva) …
    ami Ukrajnát illeti … arról alig tudunk valamit …

    Csikós úr lehet jobban ismeri ezeket és megtudná ‘mondani’, tájékoztatni tudna bennünket ezekrol …

    mint csaknem mindíg ; hiányzanak az adatok, hogy véleményünk lehessen ezen kérdésben …
    pl-ul Krím félszigetet az oroszok, az orosz cár háború által szerezte meg. Akkor Ukrajna (amely még egy meghatározattlan területtel elôbb keletkezett mint Oroszország) része volt Oroszországnak. A cár az
    Ukrajna cárja is, uralkodója volt. Tehát ezen Krím
    félsziget éppúgy Ukrajna, mint Oroszország része
    is lett (ez úgy mint a kis dalmát tengerparti részünk.
    Amint ez a szent-Korona birtokába került, akkor
    éppúgy magyar, mint horvát birtokú lett) …

    tudomásom szerint az I. VH-út befejezô békeszerzôdés ‘adta’ Kiev birtokába Krím félszigetet ahol akkor valószínû tízszer-húszszor annyi orosz élhetett mint
    ukrán …
    de lehet valamit nem tudok, vagy rosszul …
    volt, lett volna már ennek elotte valami ‘osztoszkodás’ ezen két fél között (akik egyálatalán nem voltak ott
    a XIX sz. elôtt) …

    az egész katasztrófánk abból ered, hogy csaknem minden jövevény népünk egy-két nemzedék után … nem érzi magát annak, hanem mint ôslakost, autochtont veszi, mert érzi magát. Ezt mi tudjuk … és ez álltal kellene vizsgáljuk a dolgokat. Hogyan, mikor kerültek Donyeckbe az oroszok és mikor az ukránok. Ezt jól kellene ismernünk, mert pl-ul (a tudomásom szerint) nem a lengyelek voltak azok, akik betelepedtek Oroszországba,
    hanem fordítva történt. Ha az I.VH idején (vagy elôbb)
    kelet-Lengyelország tele volt orosszal és ukránnal …, az
    nem azért, mert a lengyelek elfoglatak O.o. peremét …

    nekünk csak igazunk lehet, akkor legyen az !!!

    szeretettel, L

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
UKRAJNA, KÁRPÁTALJA
Fontos adalék az Ukrajnában kialakult helyzet megértéséhez

kifogásolják az AstraZeneca és a Johnson&Johnson vakcináit
Lengyel egyházi szakértők kifogásolják az AstraZeneca és a Johnson&Johnson vakcináit

A választók emlékezni fognak a “baloldali járványkezelésre”

Close