KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Harmadik világháború vírusfegyverrel?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A publicisták, csak találgatnak, a katonai stratégák meg pánikban vannak, mert Pandóra szelencéjét valaki kinyitotta, és már semmi sem folytatható ott, ahol a vírusjárvány kitörése előtt abba maradt.

Az USA vezetői hozzászoktak, hogy ha gazdasági válság van, elég valamilyen ürüggyel egy drón támadást végrehajtani, és a nemzetközi helyzet „rögtön fokozódik”. A megtámadott fél, hagyományos fegyverekkel, és kiszámítható stratégiával katonai választ ad, amit aztán az USA hadigépezete megtorol. A viszontcsapást, mindig brutális megtorlás követi, így a megtámadott kénytelen behódolni. A járulékos veszteségek ellenére a hadiipari megrendelések felülírnak minden mást, ezért a közgazdasági érvek ellenére a dollárban felhalmozott államadóság tovább növelhető. De minden növekedésnek megvannak a határai. A Föld erőforrásai végesek. A két globális nagyhatalom a harmadik világháborúban nem használhatja az atomarzenált, mert az mindkét fél pusztulásához vezetne. Ezért került bevetésre a stratégiai csapás mérésére kifejlesztett vírusfegyver.

Ma már teljesen mindegy ki kezdte, a járvány bebizonyította képes megbénítani a megtámadott ország gazdaságát anélkül, hogy az épített környezetben kár keletkezne. Ez minőségi fejlődés a hadászat terén. A legkorszerűbb globálisan bevethető drón támadások is az épített környezetben járulékos károkozással jártak, és csak az USA rendelkezett ezzel a globális csapásmérő technológiával. De egy baktérium- vagy vírusfegyvert bármely eddig megtámadott ország laborjában elő lehet állítani. Ezért az USA 2020-tól nem folytathatja büntetlenül a „demokrácia exportot”.

A fentiek alapján bátran kijelenthető, már 2001 óta permanens háború folyik, ami 2020-ban a negyedik ipari forradalom során kifejlesztett nano biotechnológiai eljárásoknak köszönhetően egy másik dimenzióba emelkedett, globális vírus-világháborúvá terebélyesedett. Korábban ötezer fős atommeghajtású repülőgép hordozók, hatalmas légi flotta, és nagy létszámú civil szervezethálózat kellet a fedett, vagy nyílt katonai műveletekhez. Ennek vetett véget a negyedik ipari forradalom során megismert új technológia.

Végy egy ártalmatlan koronavírust, nano biotechnológiával építsél bele gyilkos ágenseket, majd szórd szét az ellenséged körében. És ha nem akarsz lebukni, használd az ellenséged ellenségét az öngyilkos akcióra. Ebben a mondatban benne van a jövő katonai stratégiája, amely leváltja a dollár milliárdokat felemésztő civil hálózatokat, és a globális elrettentést biztosító atomarzenált. Az USA mint globális nagyhatalom eddig az indító pult mögött ült, és a videójátékok könnyedségével ő választotta ki a célpontot, de mostantól a globális célkeresztbe van, és a 2001-óta folytatott demokrácia exportnak köszönhetően számtalan ellenséggel kell számolnia. Az Amerikai Egyesült Államok globális világhatalmi státuszát biztosították a permanens háborúk. Minden konfliktus a hadiipar számára piacot biztosított. De egy gyilkos vírust már egy örült biofizikus is elő tud állítani, és mindig lesznek pénzért felbérelhető bioterroristák is. Ezért talán már érthető a lényeg: a jövőbeni háborúkat kis létszámú fedett ügynökök fogják vívni, csak a kárfelszámolás céljára lesz igény nagy létszámú katonai alakulatokra. A szakértők szerint a COVID-19, 5-7 év alatt fog lecsengeni, feltéve, ha addig nem bukkan fel egy mutáns változat, amelyet nagy gondossággal célzottan tovább küldenek a bioterroristák. Ez idő alatt 50-65 millió ember hal meg a járvány miatt. További 50-100 millió a nélkülözések, hiányos táplálkozás, vagy gyógyszerhiány áldozatává válhat. Ezért optimista politikai ábránd, a 2021-re várt gazdasági kilábalás.

Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

A vírusháborúban az USA globális rakétavédelmi rendszere, mint hadra fogható katonai potenciált, vagy a NATO egyesített hadereje, már nem számít elrettentő erőnek, inkább biztonsági kockázatot jelent. Leszerelésével rengeteg munkanélküli elégedetlen amerikai polgárral kell majd valamit kezdeni. A hagyományos hadiipari megrendelések is visszaesnek, mert a NATO tagállamok sem fognak vásárolni légvédelmi rakétarendszert, vagy repülőgépeket, ha a harmadik világháborút baktérium, és vírusfegyverekkel vívják.

A stratégiai vírusfegyverek a természetben fellelhető vírusok megbabrált változatai. Ezért használják közös megnevezésére a V/X előjelet. Ez utal arra, hogy nem egy állatról emberre átugrott vírus mutációjáról van szó, hanem biológiai laborban készült minimum két komponensből, vagy ágensből öszerakott, természetben mutáció révén soha elő nem forduló változat. Japán már a második világháború során használt biológiai fegyvereket Kína ellen. Az angol hadvezetés is próbálkozott végső kétségbeesésében biofegyvert kifejleszteni, de mivel a háborús körülmények között nem jártak sikerrel, a félbe maradt kutatási projektet átadták az USA-nak. Az amerikai hadsereg, a Japánban elfogott biológiai kutatókat nem állította bíróság elé – pedig tömeggyilkosságok soráért feleltek – hanem átmentette, mert már akkor világosan látszott, hogy az atomfegyver, ön, és közveszélyes, totális pusztítást okoz. Mindezek alapján nem érdemes azt vizsgálni ki kezdte el a vírusháborút, mert a megtámadott sem nézte tétlenül, hanem ellencsapással válaszolt. A korona vírusnak azért van már több mutációja, mert az áldozattá vált fél, (vagy felek) kénytelen volt a begyűjtött mintát ipari méretekben felszaporítani.

Csak halkan kérdezem meg, ki hatalmazott fel egy milliárdos számítógép programozót,
hogy teremtőt játszva, világjárványokkal foglalatoskodjon?

A világjárvány miatt 2020-ban tönkre ment a korábban jól prosperáló idegenforgalom, ezzel nem csak a légitársaságok kerültek csőd közeli helyzetbe, de a repülőgépgyártók, luxus hajóépítők, szálloda láncok is 5-7 évig nem számíthatnak felvirágzásra, mert ennyi idő kell, hogy a koronavírus-világjárvány lecsengjen.
Ez idő alatt ki fog robbanni a lokális konfliktusokra szakosodott bioterrorizmus, amely már nehezen lesz majd nemzetközi egyezményekkel megfékezhető. Míg korábban egyetemek, katonai kutatóintézetek voltak csak képesek a DNS-t szekvenálni, vagy drága berendezéseken vírusokat manipulálni,….

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

                                                 

ma már egyetlen kutató is képes a nanobiológiai eszközök fejlődésének következtében gyilkos vírusokat, szekvenálni, vagy manipulálni.

Az új nanoszekvenáló eszköz az energiát is az USB porton keresztül kapja. A bázisok egyedi elektromos karakterisztikái megszakítják az egyenáramú elektromos áramot a pólusoknál, az AC komponenssel meg észlelik és értelmezik a molekulákat. Ennek az új eljárásnak két előnye van a korábbi szekvenáló technológiával szemben. A DNS-t nem kell felerősíteni, felszaporítani, ezért kizárja a vírusok mutációját. A másik, hogy egyben képes kiolvasni a teljes genom láncot, nem kell szakaszokra bontani, ami idő, és energia igényes folyamat volt. A DNS-t tehát egy nanomembránon lévő 2 nanométeres mágneses póruson átvezetik elektroforézissel. A nano informatika az újonnan megismert A-DC áramot hasznosítja. Itt már értékelhetően megjelenik a Föld rezonanciája is, a Schumann -rezonancia. Az SR -frekvencia mind a vertikális elektromos, mind a horizontális mágneses-komponenst módosítja. Ez a napciklusokkal változik, ami hatással van a vírusok mutációjára. Az ELF -sávban keletkező elektromágneses hullámokat nem csak villámok módosítják. Vulkánkitörések, porviharok, földrengések, ár-apály hatás esetén is megváltozik az ELF -sávban keletkező elektromágneses hullám. Ezen az elven működik a nano DNS mutációs technológia.

A korábbi elektomágneses lencsék, nagyok, drágák voltak, mert csak vákuumban, hűtve, rezgéscsillapított talapzaton működtek. A nano bio kibernetikának köszönhetően fejthető meg a vírusok, és baktériumok belső struktúrája. Az új eszközök kisebbek, olcsóbbak, többre képesek mint elődeik. A fejlődést nem lehet megállítani, még akkor sem, ha fenn áll annak a veszélye, hogy rossz emberek, rosszra fogják majd használni. A bioterroristák lehetőségeinek csak a tudásuk szabhat korlátokat, mert az eszközök már ma is megvásárolhatók. Gyilkos vírusokat, vagy baktériumokat könnyen be lehet gyűjteni a természetből. Örült, vagy megvásárolható biofizikus is akad jó néhány, aki élni fog a lehetőséggel. Ezért öt éven belül számolnia kell minden titkosszolgálatnak a nagyvárosokban megjelenő célzott csapásmérésre.

Ez is érdekelheti:  Ukrán állampolgár vezette a péntek esti terrortámadást - nyugati szervezés áll mögötte?

Talán az első a herpesz vírus lesz, mint V ágens a vírusháborúban. Az első fertőzés közel két hét alatt elmúlik, de a vírus nem tűnik el nyomtalanul. Ez azt jelenti, hogy a herpesz DNS-e örökre beépül, a sejtek DNS láncától elválaszthatatlanná válik. Az Amerikai Egyesült Államokban több mint 50 millió ember szenved ettől a fertőzéstől. Tudományos kutatások bizonyítják, hogy a herpesz fertőzésben szenvedő, tünetmentes páciens fokozottan fogékony az AIDS-re, mivel a sebhely kaput nyit a HIV vírus számára. További kockázatot jelent az elektroszmog, amely a nagyvárosok lakóit jobban terheli. A V/X vírus fegyver X ágense, a vérzéses láz. Az ebola, EVD önmagában nem jelent kockázatot az amerikai lakosság számára, mivel főleg Szubszaharai- Afrikai környezetben fordul elő. Bizonyítottan a denevérekről származik, majd a rossz egészségügyi körülmények miatt terjed.

Miért éppen az Amerikai Egyesült Államokban jelenik majd meg először ez a V/X vírusszörnyeteg?

Mert ha majd csapást mérnek a bioterroristák az USA polgáraira, akkor Bill Gates, és más múltimilliomosok ellen fognak fordulni, hogy megállítsák végre ezt a gyalázatot. Az USA-ban több lőfegyver van, mint ahány állampolgár, ezért nincs kizárva, hogy ez a tény is motiválni fogja azokat a bioterroristákat, akik az Amerikai Egyesült Államokat teszik felelőssé a koronavírus világjárvány kirobbantásáért.

Mindezek alapján bátran kijelenthető a harmadik világháború 2020-ban kezdetét vette! Erre nem is választhattak volna megfelelőbb vezetőt a „sírból visszajött szavazók”, mint Joe Biden.

Bident bepalizták, azt hitte, csak reprezentálnia kell, és dicsőséggel bevonulhat az amerikai történelembe. De most ő fogja elvinni a balhét, aztán ha kitör a polgárháború, majd félreállítják, és helyettese tiszta lappal indulhat.. A Szovjetunióban is így kezdődött, azért választottak egy öreg politikai kádert, hogy ne korlátozza a katonák mozgásterét, aztán mi lett belőle…

Novák Péter
nano biorezonancia kutató

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük