KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Hamis az interneten terjedő Schweitzer-idézet

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Fotó: MTI/Kovács Tamás

„Önök, magyarok, Kelet-Európa szégyene. Egész életemet arra fogom szentelni népemmel együtt, hogy ott ártsak önöknek, ahol tudok.”

Évek óta kering ez az idézet az interneten, amit eddig a napokkal ezelőtt elhunyt Schweitzer József főrabbinak tulajdonítottak. Kiderült azonban, nem biztos, hogy Schweitzer szájából valaha is elhangzott ez a magyarságot gyalázó kijelentés. Senki nincs, aki meg tudná erősíteni, senki nincs, aki bizonyítani tudná.

PestiSrácok.hu kinyomozta az idézet egyik forrását, így jutottak el a népszerű közgazdász, Drábik János, az Egyenlők és egyenlőbbek – A szemitizmus szervezett világhatalom című könyvéhez.

Az Alexandra könyváruházaiban is kapható kötetnek a 122. oldalán látott napvilágot a „Schweitzer-idézet”. Drábik könyve szerint a főrabbi 2000-ben mondta ki ezeket a mondatokat. Az akkor ott jelenlévő újságírók nem emlékeznek arra, hogy ilyen elhangzott volna, ami még nem bizonyít semmit sem. Akkoriban még a MIÉP alapítója, Csurka István is az Országház padsoraiban ült. Az viszont már eléggé elképzelhetetlen, hogy elkerülte volna a botrányos kijelentés a MIÉP figyelmét. Az sem utolsó, hogy a parlament oldalán elérhető, nyilvánosan megtekinthető jegyzőkönyvekben sem olvashatóak az ominózus mondatok.

A PestiSrácok.hu megkereste Drábik Jánost, aki beismerte: nem ellenőrizte le a Schweitzer-idézet hitelességét, nem tudja bizonyítani, hogy elhangzottak volna.

„A könyvemben leírtam, de nem tudom, hogy tizenöt évvel ezelőtt valóban kijelentette-e a parlamentben a főrabbi, hogy a magyarok Kelet-Európa szégyenei,és egész életét arra fogja szentelni, hogy nekünk ártson. Dokumentumot nem tudok hozzá adni, bizonyítani nem tudom. Úgy voltam vele, hogy majd az idézetet leellenőrzik azok, akik nem fogadják el, hogy az elhangzott. Én nem ellenőriztem le” – nyilatkozta a  PestiSrácok.hu-nak Drábik. Elmondása szerint anno még ő is az interneten találta az idézetet. „Úgy gondoltam, el lehet hitelesen fogadni, hogy ilyen a parlamentben elhangzott, de ha valaki ezt kétli, akkor az Országgyűlésben kellene ezt megnézni. Miután legalább tíz helyen olvastam, megerősödött bennem, hogy Schweitzer tehetett dehonesztáló megjegyzéseket a magyarokra, de pont nála nem tudom bizonyítani, csak elhittem, hogy ezt mondta. Abban vagyok hibás, hogy nem ellenőriztem le, valóban elhangzott-e az ominózus mondat” – mondta Drábik János.

Ez is érdekelheti:  139-re emelkedett a moszkvai terrortámadás halálos áldozatainak a száma

Később levélben is megkereste a PestiSrácok.hu-t, azt írta a lapnak: „Én nem vettem át csak tavaly azt a részt, ahol sok magyargyűlölő (és bizonyíthatóan igaz) idézet között az is ott volt, amit – most már sajnálom – de igaznak gondoltam, minthogy a rabbinak jó oka volt neheztelni a magyarokra. Tény az is, hogy az éveken át olvasható kijelentést sem a rabbi, sem a MAZSIHISZ, sem más zsidó szervezet nem cáfolta, nem tette szóvá, nem tiltakozott ellene. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy hitelesnek gondolva, átvettem, de csak 2014-ben”– ismerte be Drábik.

http://alfahir.hu/

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

15 thoughts on “Hamis az interneten terjedő Schweitzer-idézet

  1. Radikális,és nemzeti érzületű szöveggel sikerült engem is megtéveszteni. Tudomásul veszem,hogy magán jelegénél fogva azt ad le,ami magának, kultúr, és érdek körének használ,és megfelel.A tegnapi e témában közölt írás, a válaszokkal együtt,ma eltűnt. Ezek szerint „valamely csoportosulások érdekeivel nem egyezett. Akkor talán nem kellene hülyíteni a valóban Nemzeti érzelmű embereket. Arra mindenképpen jó,hogy a hasonló érzelmű, Nemzeti érzületű emberek megfigyelhetők,számon tarthatók,és számon kérhetők. Ha a Nemzeti érzésekkel foglalkoznak, talán figyelni kellene arra,amit lehet,magyarán ,magyarul, magyaroknak írni. TF.

    1. Kedves Ferenc!

      Nem csoportosulások érdekeivel nem egyezik, hanem egyszerűen nem felelt meg a valóságnak.

  2. Nagyon sajnálom, ha a „valóság” Önöknek „mást jelent. Attól az még az marad!

  3. Bármilyen válasz jobb lett volna ennél, de ez nagyon gyenge lett,de ezt Ön is tudja.A jövőben tartózkodni fogok hasonló megnyilvánulásoktól, és az Önök megelégedettségét szolgálva, távol tartom magam „Nemzeti radikális lapjuktól.” Tisztelettel, Tóth Ferenc

    1. Kedves Ferenc!

      Az a lényeg, hogy Ön pontosan tudja, mi az igazság. A többi úgysem számít!

      1. Kedves Nifadmin!
        Ez nagyon gyenge érvelés.
        Évek óta kering a neten a „rabbiidézet” eddig nem cáfolta senki.
        …. és akkor mi van a sajtó és vélemény szabadsággal??
        A holokauszt tagadást tiltó törvényt hova soroljuk??
        H.B.

        Így gondozd a magyarodat.

        Kis segítség magyartartóknak: – A magyar géniusznak két archetípusa van. A bartók és a puskás. A bartók sovány, a puskás kövér.
        – A magyarod élete lokális, szerelme globális. Mit akar ezekkel a magyarokkal? Was für ein magyar?
        – A csokorba kötött magyart szétbontjuk, és éles késsel ferdén visszavágjuk. Kivétel a fásszárúak, mert azokat törjük vagy kalapáccsal zúzzuk.
        – Nehogy megrohadjon a magyar. Az összement magyart a savó leöntése és Trianon után túrónak használhatjuk…
        – A magyar emlõs. Egy magyar nem csinál nyarat.
        – A magyar a sötét, ahová Európa ugrik.
        – A magyar az új nincs. Az új semmi. Az árnyék.
        – Ki tartson magyart? Kezdõ magyarbarát inkább kanmagyart tartson, ne szukát! Tanácsosabb fajtiszta magyart beszerezni, mint valami bizonytalan származású magyart.
        – Öreg magyart ne vegyünk! A magyart következetesen dicsérjük vagy dorgáljuk! Lágy, barátságos hang: jól van, jó magyar, illetve keményen, határozottan: pfuj, magyar, helyedre!
        – A sárgamagyar… a tágasság érzetét kelti. A narancsmagyar….mámoros. A vörösmagyar….meleg. A jómagyarember…. az már a járásáról megismerszik. Mint komor bikáé. Levegõt minden magyar igényel, de nem huzat formájában. A Kárpát-medence huzatos.
        – A magyar a tartós fogyasztási cikkek kategóriájába tartozik.
        – Olcsó magyarnak híg a leve!

        Esterházy Péter

        … ha jól sejtem ez sem igaz.

    2. Tisztelt Tóth Ferenc!
      Ha számít valamit, én nem örülnék, ha távol tartaná magát e laptól. El lehet gondolkodni, hogy miért éppen most csináltak ügyet ebből és kik! A figyelem elterelés mellett, mi, a megfigyeltek pedig ne dőljünk be az újabb trükknek, hogy egymásra haragszunk, mert a malmukra hajtjuk a vizet! Üdv.

  4. Csak aztán nehogy az legyen, mint a közelmúltban Kocsis Mátét kötelezték a nyilvános bocsánatkérésre, s mikor megtette, a túloldalról röhögve megküldték neki azt a videót, amit addig letagadtak, nem létezőnek feltüntetve.

  5. Azt hiszem egy írónak kötelessége lenne leellenőriznie,az idézeteket ha könyvet ír,pláne akkor ha a magyarokról dehonesztáló kijelentésekről van szó,mert így csak szélesítí a magyar zsidó kapcsolatokat,magyarán hangulatot kelt anélkül,hogy meggyőződött volna annak igazáról!!Csalódtam benne,így ezek után már kellő kritikával fogom olvasni publikációit!!

  6. Ha hamis, ha nem az a bizonyos Schweitzer idézet, akkor is felháborító, hogy bizonyos emberek ugráltathatják az embereket a kerületben, és az Országházban.
    És aki nem ért ezzel egyet, az megbélyegezik, le akarják váltatni, el akarják lehetetleníteni.
    Mi ez, ha nem a vélemény szabadságának megsértése.
    Ugyanakkor, ebből már világosan kitűnik, hogy vannak hazánkban emberek, akik azt csinálhatnak már, amit akarnak. Ha valami nem tetszik nekik, akkor elő a Facebookot, és akár öt évre visszamenőleg lehet találni olyan kifejezést, vagy kijelentést, amit szörnyülködve el lehet ítélni, és hetekig emlegetni, mint ha nem volna fontosabb tennivaló ebben az országban.
    Ha így haladunk, akkor egy-egy zsidó ember halálakor, már a munkahelyeken dolgozókat, és az iskolában tanulókat is fel fogják állíttatni.
    És ez már erősen közelit a hitleri stílushoz.

    Baumag

  7. Ha hamis, miért nem cáfolták? Miért nem határolódtak el tőle? Vagy valamilyen célnak mégis megfelelt, hogy kering az interneten? Helytelen az a vélekedés: ha nem cáfolják, igaz?

  8. Akár mondta, akár nem, attól még igaz. Ugyanis:
    1. Tényleg „Európa szégyene” vagyunk, mert sorra olyan kormányokat választunk, amelyek sorra elárulják az országot, a népet, a nemzetet azzal, hogy pofátlanul cinikus módon nem tarják be választási ígéreteiket, sőt a legtöbbnek éppen az ellenkezőjét teszik.

    2. Tényleg ott ártanak, ahol csak tudnak („egész népével együtt…”)
    Patmosz

    1. Amiatt nézik le a világban a magyarságot,mert eltűrik ,hogy zsidó élősködők uralkodjanak felettük.
      H.B.
      „A zsidó nép engesztelhetetlen gyűlöletet mutat minden nép iránt. Minden uralom ellen lázad.Mindig uralkodni akar, mindig kapzsi mások jólétét illően, mindig barbár – alázatos ha szegény, dölyfös ha gazdag.” (Essai sur le Moeurs)

  9. Ami Schweitzer József magyar-gyűlöletet sugárzó beszédét illeti: Nos, ránk magyarokra, a nap minden percében dézsából öntik utálatos, aljas, fondorlatos rágalmaikat a közvéleményt jelentős mértékben formáló zsidók, kiknek faji hovatartozásáról az átlagembernek fogalma sem lehet! Ebből az alapállásból nézve a dolgokat, nagyon is hihető, hogy a vén zsidó azt mondta, ami hosszú évek óta már előttünk ismeretes! Amennyiben valóban a parlamentben hangzott el, akkor annak jegyzőkönyvben nyoma kell, hogy legyen. A rágalmakkal az a nagy baj, hogy az ellenkezőjét vagy lehetetlen, vagy nagyon nehéz cáfolni. Azt, hogy Schweitzer József nem mondta volna, azt csaknem teljességgel lehetetlen cáfolni. Bizonyítani viszont abban az esetben lehet, ha erre vannak hitelt érdemlő adatok, érvek, tanúk, esetleg tőle származó írásos bizonyítékok. Mindenesetre én mindaddig elhiszem, hogy mondta, amíg ennek ellenkezője nincs bizonyítva. Legyen már a zsidók problémája, hogy valóban az ő „nagy” rabbijuktól származik-e a szóban forgó gyalázatos kijelentés, vagy hazugság csupán. Egyébként nagyon igaz a mondás, miszerint: Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja! Egy azonban biztos, hogy nem mi vagyunk a mocskolódók, és még igazabb, hogy ez nem a mi műfajunk. Nem mi vagyunk azok, akik a zsidókat gyalázzuk, utáljuk; és ha erre okot látunk, akkor ezt nem a nap minden percében tesszük. Ám közel se mondható ez el fordítva. Az alaptalan vádaskodás nagyon utálatos dolog; erre a legszemléletesebb példa, amikor egy tiszta erkölcsű lányról azt állítják, hogy kurva. (Isten nevét hiába ne vedd! – de róla aztán már Isten se mossa le a gyalázatot. Ugyan hogyan tudná egy lyány (hacsak nem szűz) bizonyítani azt, hogy nem kurva?! És nem muszáj feltétlenül szűznek se lenni ahhoz, hogy valaki ne legyen kurva! Az pedig még a rágalmaktól is rosszabb, ha valaki orvosilag kénytelen bizonyítani azt, hogy szűz! – azaz: semmi esetre sem lehet kurva. Ezért is kell tartózkodni a rágalmazástól, mások becsületét sértő kijelentésektől. Vattay Szabolcs

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük