KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Halálsoron (Olajos blogjából)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az alábbi írást nemrég kaptuk, közlésre. Érdemes elolvasni és elgondolkozni rajta.

„Két szerencsés dolog mindenképpen történt velem már az életben. Az egyik – magától értetődően – hogy édesanya lettem. A másik, hogy elkezdtem blogot írni.
Mit mondjak? Imádlak benneteket! Az, hogy dolgoztok helyettem, kukákban turkáltok, zavaros összefüggéseket fejtetek föl, az hagyján, azért jövel, zarándokol ide bárki, akárki, hogy zavaros ügyekben turkáljon. Ez a Seffer klinika

elég zavaros, lássuk be. Indul valaki valahonnan, orvos lesz, felesküszik a gyógyításra, majd a „majomszabászatban” kamatoztatja kézügyességét.

Idézlek, barátom, bátor blogoló:

http://www.seffer.hu/collegues/dr2.php

Na igen, egy igazi álompár lehet a 23 éves hibátlan külsejű szépségkirálynő és az 56 éves szigorú tekintetű őszes hajú csóka. Akárcsak „bálinttoncsi” és Földesi-Szabó László, úgy odavannak Egymásért, mondhatni „jó csapatot alkotnak”, mint „rábatimi” és Tóbiás József, és mindent elkövetnek Kedvesükért, úgy mint „Majkáné” Debreczeni Zita és „bóditószilvia”.

Érdekesség, hogy az őssejtügyben szintén felmerült érdekeltségű Fásy Ádám birtokolta vagy másfél évtizedig a Miss World Hungary licenzjogát, amin pár éve adott túl, de úgy hírlik még mindig van befolyása a versenyekre.

Szintén érdekesség, hogy az egyik olajoscég, a COKES Bt., amely egykor a titkosszolgálat látókörébe került, ezért az egyik nyilvánosságra hozott olajügyi jelentésben szerepelt, kültagja egy plasztikai sebész volt, aki feltehetően a pénzügyi hátteret biztosította a HTO importhoz, míg beltagja egy kevésbé ismert szinész (és talán a doktor úr egyik páciense) volt.” / http://www.empireclinic.com/dr-andok-csaba /

Rögtön eszembe jutott a hazai magánklinikák megteremtésének anyagi háttere. Nem a COKES Bt beltagja volt az egyetlen, aki a szutykos olajpénzt váltotta folyamatosan emelkedő, erősödő devizára: vagyis a szépipari manipulációkra. Fitness, wellness, mulatós, szépségkirálynőgyár, bombanő ipar… És csak egy lépés az örök fiatalság – amúgy vámpír módra, friss, magzati hulladékból, szűzek véréből, ha már a lényegnél tartunk -, a folyamatos libidó és szünni nem akaró erekció. Ha ezeket az üzleteket jól megkapargatjuk, a testépítéstől a potencianövelőkig, a lányfuttatástól a „mulatós-médiáig”, azokat az embereket látjuk, akik minden energiájukkal a médiumokat arra használják, hogy az értelmes problémák helyett amolyan csontig butított ügyekkel foglalkozzon ebben az országban mindenki. (Nem tehetek róla, rühellem a hazugságot: a lófejű nőre nekem ne mondja senki, hogy szép, a jelentéktelen pasira, hogy sármos. A lófejű az lófejű, a buta mosolyú pedig buta mosolyú, még akkor is, ha címlapokon vonultatják a szerencsétlent.)

Ez is érdekelheti:  Ukrán állampolgár vezette a péntek esti terrortámadást - nyugati szervezés áll mögötte?

Köszönöm tehát, hogy helyettem nem csak „kicsavarintottátok” az ügyből a lényeget, hanem szépen le is írtátok. Fásy Ádám neve mellé nyugodtan oda lehet írni Tollerné nevét, Bálint Antóniáról már maguk az „érintettek” mesélték el, hogy ki is volt valójában, kiknek dolgozott, amikor nem a koronájáért hadakozott, barátnőjével, a másik „tip-top” hölggyel, akinek imidzse szintén kifogástalan. (És nem győz arról beszélni, hogy mi van otthon a hűtőjükben, mit esznek, mit kennek magukra, csupa egészséges biolóf…-t, k…-va sok pénzből, a képviselő ura fizetéséből, amiből ugye futja. Miközben a rohadt nagy baloldal az ország másik felének gyerekeit gyakorlatilag kiéhezteti.) Mit ne mondjak, ehhez az arcátlansághoz kell a rengeteg smink, a kifogástalan cuccok, a jó beállítású képek és hazugság dömping, melyet a magyar „celebipar” egészen magától értetődő módon előállít. Egészségére, az újságíróknak is élni kell valamiből, a celebeknek is élni kell, sőt, fiatalnak is kell maradni. Az enervált uraknak is kell valami, hogy álljon a farkuk, ezt is megértem, a szex egyébként is fiatalon tart, ennek a hírnek akkora az újdonság értéke, mint annak, hogy aki sokat alszik és jól pihen, annak kisimul az arca. Szóval hol is tartottam? Az olajpénzeken létrehozott varázsló centrumokról. Az agyon kopott genetikus szarrá unt szövegével: hogy a világ erre-arra halad. Megb…-hatjuk, ha ezek alakítják a világot, akkor már mindjárt jobb, ha természetes fogantatással mindenki az unokatestvérének szül gyereket, azokból csak minden második lesz idióta, mintha ezek a vámpír-gyártók szaporítják az emberiséget és döntik el, kinek jár „őssejt” valami abortált magzatból. A hátamon futkosott a hideg, amikor elolvastam és összeraktam a fejemben ennek a történetnek a manipulatív értékét. S. doktor, aki a „médiában” a szegény, fogatlan nőből felvarrt mellű, harmadosztályú prolit csinált, F. úr – szabadlábon, háborítatlanul mulattat -, a társak, a barátok, az ukrán, a barbadosi üzleti kapcsolat, egészen elképesztő és hátborzongató kapcsolatrendszer. Miközben Romániában nőkből szedik a petesejtet, beültetnek más nőkbe, hogy hagy szaporodjon még az emberiség színe-java. Amikor egy politikussal arról beszélgettem, hogy szerintem nem kéne támogatni semmilyen mesterséges megtermékenyítést a TB költségvetéséből, akkor azt mondta, hogy már hogyne kéne. Sőt! Többet kéne. Mert a mesterséges megtermékenyítést leginkább a középosztálybeli és gazdag asszonyok veszik igénybe. Akik ha szülnek, „jó adófizetőket” szülnek az országnak és nem az adófogyasztókat, az inaktívakat szaporítják. Hú a szentségit! Beszélgettem már pár maffiózóval is, de ekkora aljasságot még nem hallottam ember szájából. Adófizetők kikutyulása lombikban, hogy se a karrier, se a szaporulat egyensúlya ne boruljon föl! Szép logika és úgy látszik, a termékeny gondolat a minden aljasságra képes alvilági üzlettársakban termékeny talajra talált. Elvenni tehát mindent a „lent” élő emberektől: petesejtet, magzatot – azt újra felhasználásra -, szép hajat, szerveket, emberi méltóságot. Ez a maffia világ lényege. Mindent, ami a másé. Könyörtelenül és szenvtelenül!

Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

De az élet alapvetően a halálsoron zajlik.Csupa halálra ítélt mászkál az utcákon, csak van, akinek „miközben a szeme sír, a szája nevet”.
Hol is van Polonius, mit mond Hamlet?
Nem ahol ő eszik, hanem ahol őt eszik.

És /„we fat all creatures else to fat us, and we fat ourselves for maggots…”/ – „mi minden egyéb teremtményt meghizlalunk, hogy magunkat hizlalhassuk; magunkat pedig a pondrónak hizlaljuk.”

(forrás: http://olajos.nolblog.hu/archives/2009/07/31/Halalsoron/ ,
közreadta: Nemzeti InternetFigyelő)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük