KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Haiti – a jövő elkezdődött?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Irányított földrengés, katonai megszállás a segítség leple alatt, a szerencsétlen ország tartós megszállása és hosszú távú kifosztása látszik kirajzolódni egyre világosabban. Így járnak a jövőben a gyengék?
Haiti már régen a karib régió legszegényebb országa. 2004-ben, amikor az előző elnök, Jean Bertrand Aristide egy szerény minimálbértörvényt akart teremteni, amerikai puccsal eltávolították a hatalomból. A szörnyű földrengés furcsa módon röviddel a koppenhágai klímacsúcs után következett be, ahol a gazdag országok a szegény országok legelemibb jogaira sem voltak tekintettel. Még furcsább, hogy néhány nappal a földrengés előtt a környéken tartózkodó US-erők már egy nagyobb katasztrófával számoltak. Nem igazolt hírek szerint ők idézték elő a mesterségesen földrengést.
Mindenesetre az amerikai katonaság nagyszámú megjelenése Haitin – szám szerint jelenleg kb. 16 ezer – még szövetséges országok kritikáját is felébresztette. A katonaság nagy része ugyanis speciális harci egységekből, s nem katasztrófákban segélyt nyújtó egységekből áll. A francia kormány egyik képviselője, Alain Joyandet, egy rádió interjúban ki is jelentette, hogy tisztázni kell az USA szerepét Haiti-ben, mert „Haiti megsegítéséről van szó, s nem az elfoglalásáról”. Az olasz katasztrófaügyi miniszter, Guidi Bertolaso, aki személyesen is elment Haitibe így nyilatkozott az ottani amerikai erőkről: „valóban egy hatékony erőfitogtatás, de semmi köze a valós problémákhoz. Nem ismerik a régiót és nem állnak kapcsolatban nemzetközi szervezetekkel és segély csoportokkal”. Fidel Castro és más US-kritikus dél-amerikai kormányfők, mint Daniel Ortega és Hugo Chavez természetesen még kritikusabban nyilatkoztak. Stratégiai szakértők szerint Washington éppen ezeket az államokat akarja destabilizálni jelenlétével Haiti-ben. Haiti nagy, de még feltáratlan olajkészletekkel is rendelkezik, ami az USA számára nem kevésbé fontos.
A lakosság jelentős részét tömörítő főváros, Port aus Prince, csaknem egészében romokban hever és a járvány veszélye egyre nő. A kormány érthető okokból  igyekszik a főváros lakosságát vidékre költöztetni, de az emberek nemigen követik a tanácsot, mert jobban bíznak a segélyhez és valamilyen munkához jutásban a fővárosban. A tragédia után olyan elhamarkodott lépésekre is sor került, mint az árva gyerekek illegális adopciója, amit az UNICEF igyekszik megakadályozni, azzal a tervvel, hogy a gyerekek inkább közeli rokonokhoz kerüljenek.
A legszomorúbb az egész tragédia körül az, hogy nemcsak az amerikai kormány, de az ENSZ sem reagált az őket ért bírálatokra. A jelenleg hét milliárdos létszám felé közeledő emberiség továbbra is gyors ütemben nő, csak a fő gazdasági hatalommal rendelkező Nyugat lélekszáma stagnál, illetve csökken. Az ebből eredő feszültség növekedése tehát be van programozva.
Vajta Dénes

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük