KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Hága befejezte a vizsgálatot az Ukrajnában, az emberiesség ellen elkövetett bűntettek ügyében

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A 2014-es államcsínyt követően Porosenkó elnök csapata nemzetközi bírósághoz fordult az emberiesség elleni bűntettek kivizsgálása ügyében. Hágában az ukrán vezetés megkeresését befogadták. Ám, meglehet, az ügy kimenetele nem olyan lesz, amilyennek azt Kijevben szeretnék. Megeshet, hogy az ukrán hadsereg katonáit vonják majd felelősségre.

Formálisan a nemzetközi bíróság döntései nem terjednek ki Ukrajnára. Egyes esetekben azonban a bíróság joghatósága életbe léphet. Jogászok megjegyzik, hogy a bíróság nem vizsgálja majd az ország délkeleti részén zajló katonai konfliktust. A nemzetközi bíróság kizárólag az emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekre összpontosul majd.

Az ukrán tisztségviselők reményei szerint Hágában Oroszországot fogják büntetni. Ám az új orosz alkotmány nem ismeri el a nemzetközi bíróság joghatóságát. Ráadásul Hága számára nem létezik a Luganszki (LNR) és a Donyecki (DNR) Népköztársaság fogalma.

A kijevi vezetés az „idegen” bűnelkövetők megbüntetését kéri a nemzetközi bíróságtól – a „sajátjaival” maga akar megbirkózni. Fatou Bensouda, a Nemzetközi Büntető Bíróság főügyésze azonban kijelentette, hogy a fegyveres konfliktus valamennyi résztvevője által elkövetett bűncselekmények tényállásait vizsgálni fogják.

NewsFront

Ez is érdekelheti:  1999: Miközben a NATO bombázta Jugoszláviát, a félelem hatalmába kerítette a koszovói szerbeket

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük