Háború a keresztények ellen…


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!


Keresztgyalázás Pomázon

Egyre nagyobb hévvel és ostobábbnál ostobább törvényekkel igyekszik az Unió és Amerika támadni a keresztény közösségeket. Persze csak azokat, amelyek nem egy cionista és a keresztényeket – a nem zsidókat – a Talmud előírásait követve álltnak tekintő rabbi által, vagy irányadása alapján szerveződtek. Kiemelten, és a legnagyobb rosszindulattal a katolikus egyházat ócsárolják azok, akiknek ha szembenéznek Krisztussal és az Ő tanításaival, drámai képet látnak viszont magukról.

Manapság már az egyenlő jogokért oly nagy hangoskodást keltők lettek rosszabbak, mint Hitler: – maguk a zsidó vallási vezetők, a rabbik járnak elöl egyes törvénytervezetek előkészítésében, és a zsidó nemzetközi jogvédő szervezetek is egyre-másra rombolják a keresztény értékeket, az erkölcsi normákat, s nyakatekert aljasságokkal igyekeznek magát a jézusi tanítást is büntetőjogi felelősség alá vonni. Ama bizonyos tíz parancsolatot is úgy kezelik, mintha nem is Mózes kapta volna, hanem valami ócska goj. A fasizmus és a nácizmus, Hitler, Sztálin és Franco csupán ártatlan szemű kisdiákok voltak ahhoz a zsidó, cionista, liberális, szabadkőműves söpredékhez képest, amely ma úrnak és felülmúlhatatlannak, némelyikük pedig istennek képzeli magát. Ostoba és teológiailag is ab ovo cáfolható téveszméjük a kiválasztottságról pedig egyenesen orvosi eset… volna, ha nem az ő kezükben összpontosulna a pénzvilág minden vagyona, el egészen a feltételezhetően népirtáshoz használt Schweinegrippe-vakcinák hasznáig. A szép szavak és a kereszténységhez való közeledés hangoztatása pedig abból áll, hogy a elvárják a keresztény világtól a hagyományos és klasszikus értékeik lefaragását, sőt már ott tartunk, hogy a Vatikán belügyeibe is beleszólva elvárásokat fogalmaznak meg. És ez nem mehet így tovább. Legutóbb XII. Pius boldoggá avatásának ügyébe szóltak bele zsidó szervezetek, mondván, hogy XII. Pius nem tett meg mindent a „zsidóüldözés” korában az üldözöttek érdekében. Noha ez egyértelmű és bizonyítható hazugság, rágalom, aljas gyűlölködés.

A Karácsonyt itt-ott az Unióban átkeresztelték fényünneppé, kihagyva a legnagyobb jelentőségét, a szeretetet és Krisztus születésének ünnepét. Olaszországban a keresztek ellen léptek fel hülye indokokkal, amelyeket még az Unió szennybírósága is jóváhagyott, s az adventi időben több gyertyával ékesített felfordított mezőgazdasági eszközt (vasvillát) látunk, mint adventi koszorút, pedig a kereszténységhez képest a zsidók csupán egy törpe kisebbség… hatalmas pénzügyi, politikai és hadi hatalommal. És ez sem mehet így tovább.  Felmerül a kérdés, hogy a zsidók vallása nem ütközik-e alapvető emberjogi törvényekbe, s egyáltalán megengedhető-e bejegyezhető-e egy olyan vallás, amelynek alapelve és legfőbb törvénye minden más nemzet elpusztítása, szolgai sorba taszítása, megsemmisítése. Lássuk, mit is tart a zsidó vallás a nem zsidókról:

Berachoth 25b

“Egy meztelen idegen (gój) előtt nem szabad imádkozni, mert ezekre vonatkozik Ezekiel 23. fejezetének 20. verse: Az ő testük, mint a szamarak teste.” (Berachoth 25b.)”

Rab Judah said: It is forbidden to recite the Shema’ in face of a naked heathen. Why do you say a heathen? The same applies even to an Israelite! — In the case of an Israelite there is no question to him that it is forbidden, but this had to be stated in the case of a heathen. For you might have thought that since Scripture says of them, Whose flesh is as the flesh of asses and whose issue is as the issue of horses,11 therefore he is just like a mere ass. Hence we are told that their flesh also is called ‘nakedness’, as it says. And they saw not their father’s nakedness.12

(11) Ezek. XXIII, 20.

(12) Gen. IX, 23 — of the sons of Noah.

Sabbath 63a

“Ha két írástudó beszélget egymással a Halacha-ról, akkor a Szent az ő hangjukra figyelmez.” (Sabbath 63a.) Vagyis még a menny is respektálja (a zsidók szerint) a Talmudot.

R. Jeremiah said in the name of R. Simeon b. Lakish:23 When two scholars are amiable to each other in [their discussions in] halachah, the Holy One, blessed be He, gives heed to them, for it is said, Then they that feared the Lord spake [nidberu] one with another: and the Lord hearkened, and heard;24 now speech [dibbur] can ‘only mean [with] gentleness, for it is said, He shall subdue [yadber] the peoples under us.25 What is meant by, and that thought upon his name?26 — Said R. Ammi: Even if one thinks of doing a good deed but is forcibly prevented and does not do it, the Writ ascribes it to him as though he did it.

(23) Otherwise known as Resh Lakish.

(24) Mal. III, 16.

(25) Ps. XLVII, 3. Subdue implies lowliness, which in turn implies gentleness.

(26) Mal. III, 16.

(27) In the proper spirit

Sanhedrin 59a

Sanhedrin 57a

“Egy Noachidának tilos a rablás.” (Sanhedrin 59a.)

Azonban ugyanott az 57a. lapon ez. áll:

“A lopás, a rablás és egy szép asszonynak elrablása és ugyanezek egy nemzsidónak egy másik nemzsidóval szemben, valamint egy nemzsidónak egy izraelitával szemben: tilosak; de egy izraelitának egy nemzsidóval szemben meg van engedve, … . mert úgy taníttatik, hogy az ember nemzsidókat ne húzzon fel (ha azok verembe esnek és életveszélyben vannak), sőt taszítsa le.” Sanhedrin 57a

R. Huna, Rab Judah, and all the disciples of Rab maintained: A heathen is executed for the

violation of the seven Noachian laws; the Divine Law having revealed this of one [murder], it

applies to all. Now is a heathen executed for robbery? Has it not been taught: ‘With respect to

robbery — if one stole or robbed30 or [seized] a beautiful woman,31 or [committed] similar

offences,32 if [these were perpetrated] by one Cuthean33 against another, [the theft, etc.] must not be kept, and likewise [the theft] of an Israelite by a Cuthean, but that of a Cuthean by an Israelite may be retained’?34 But if robbery is a capital offence, should not the Tanna have taught: He incurs a penalty? — Because the second clause wishes to state, ‘but that of a Cuthean by an Israelite may be retained,’ therefore the former clause reads, ‘[theft of an Israelite by a Cuthean] must not be kept.’35 But where a penalty is incurred, it is explicitly stated, for the commencing clause teaches: ‘For murder, whether of a Cuthean by a Cuthean, or of an Israelite by a Cuthean, punishment is incurred; but of a Cuthean by an Israelite, there is no death penalty’?36 — How else could that clause have been taught? Could he state, ‘forbidden’ . . . ‘permitted’? Surely it has been taught; A Cuthean and a [Jewish] shepherd of small cattle [sheep, goats, etc.]37 need neither be rescued [from a pit] nor may they be thrown [therein]!38 ‘And similar acts.’ To what can this apply in the case of robbery? — R. Aha b. Jacob answered: To a worker in a vineyard [who eats of the grapes]. When so? If his is the finishing work, it is permitted?39 If it is not the finishing work, is it not actual robbery?40 — But R. Papa said: This applies to [the theft of] an article worth less than a perutah.41 But if so, why say that such robbery of a Jew by a Cuthean must not be kept: does he not forgive him?42 — Though he later forgives him, he is grieved when it occurs [therefore it is prohibited] — But how can you say that such robbery by one Cuthean from another is but a ‘similar act’ [i.e., bordering on robbery]: since a Cuthean does not forgive,43 is it not actual theft? — But R. Aha, the son of R. Ika answered; It applies to the withholding of a labourer’s wage.44 One Cuthean from another, or a Cuthean from an Israelite is forbidden, but an Israelite from a Cuthean is permitted.45 To what can ‘a similar act’ apply in the case of a beautiful woman? — When R. Dimi came,46 he said in the name of R. Eleazar in the name of R. Hanina: To a heathen who allotted a bondwoman to his slave [for concubinage] and then took her for himself, for this he is executed.47

‘A similar act’, however, is not taught with reference to murder.48 Abaye said: If it should be,

however, that it is so taught, it would be in accordance with R. Jonathan b. Saul. For it has been taught; If one was pursuing his neighbour to slay him, and the latter could have saved  himself by maiming a limb [of the pursuer, e.g., his foot], and did not thus save himself [but killed him instead],

(33) ‘Cuthean’ (Samaritan) was here substituted by the censor for the original goy (heathen).

(34) [I.e., though it is forbidden to rob the heathen (v. Yad, Genebah I, 2; VI, 8), the offence was non-actionable. For

reason, v. B. K. (Sonc. ed.) note on Mishnah 37b.]

(35) But actually it is punishable too. [This is merely a survival of old Semitic tribal law that regarded theft and robbery

as a crime against the state, and consequently punishable by death. V. Muller, D. H., Hammurabi, 88]

(36) Thus the Tanna does refer to punishment; since then he omits a reference to punishment in the clause under

discussion, it shows that the heathen is not executed for robbery. In the whole of this discussion the punishment referred

to is death.

(37) Both are regarded as robbers the latter because they permit their charges to graze in other people’s fields.

(38) One need neither exert oneself to save them from death, nor may one encompass it. This, of course, is theoretical only, v. p. 388, n. 6. Not a few of these harsh utterances (where they do not reflect the old Semitic tribal law, v. p. 388. n. 7) were the natural result of Jewish persecution by the Romans, and must be understood in that light. In actual practice, these dicta were certainly never acted upon, and it is significant that a commission of Roman officers, after investigating Jewish law in its relation to Gentiles, took exception only to two laws, one relating to the damage done by a goring ox, and the other permitting a Jew the use of property stolen from a Gentile. R. Gamaliel repealed this latter law. (B.K. 38a: Sifre Deut. 344.) Hence, reverting to the discussion, the Tanna could not have stated that the murder of a Cuthean by a Jew is permissible, therefore he is forced to speak of punishment.

(39) E.g., the gathering in of the grapes. Deut. XXIII, 25 is interpreted by the Rabbis as referring to work in connection

with the finishing touch given to the produce.

(40) Not merely bordering thereon.

(41) A small coin, one-eighth of the Roman as.

(42) One does not mind such a trifle, and readily forgives it.

(43) Even such a trifle, v. infra 59a.

(44) This only borders on a robbery, for actual robbery means depriving a person of what he already possesses

(45) I.e., non-actionable.

(46) R. Dimi was a Palestinian Amora of the fourth century, who travelled to and fro between, Babylon and Palestine,

and was very zealous in transmitting the teachings of Palestine Scholars to his colleagues in Babylon (v. J. E. IV, 603;

cf. p. 361, n. 5, supra.

(47) This, though not actual robbery, is similar to it.

(48) A deed is either actual murder or not. Even unwitting murder is murder, though the Almighty shewed mercy by sparing the murderer.

Megilah 7b

Az idegeneket kutyáknak is nevezi a Talmud: “Érettetek, nem pedig a nemzsidókért, érettetek és nem a kutyákért vannak az ünnepnapok.”.

The Scripture says: [Save that which every man must eat], that only [shall be

prepared]:13 that and not its preliminaries. R. Judah, on the other hand, stresses the word for you:14 for you, which means, for all your requirements. Why then does not the other also admit this, seeing that it is written, ‘for you’? — [This, he says, means], ‘for you’ and not for non-Jews; ‘for you’ and not for dogs. And [why does not] the other [adopt this view], seeing that it is written, ‘that only’? [He replies]: It is written, ‘that only’, and it is written, ‘for you’; we apply the one to preliminaries which can be attended to on the day before the festival, and the other to preliminaries which cannot be attended to on the day before the festival.

(13) Ex. XII, 16; relating to the Passover.

(14) Ibid.

Baba Metzia 114b

“Egyszer Eabba ben Abuha Illés prófétát a nem-zsidók temetőjében találta. Ekkor megkérdezte őt, hogy egy adósnak lehet-e fizetési meghagyást küldeni. Majd pedig így szólt hozzá: Hisz a mester pap, hogyan időzhet tehát egy temetőben? Az pedig így felelt: A mester nem tanulta a tisztasági törvényeket, mert Simon rabbi azt mondja: A nemzsidók sírjai tisztátalanok, mert írva vagyon: Ti pedig, nyájaim, az én legelőm nyájai, emberek! vagytok. (Ezekiel 34., 31.) A világ népei azonban nem neveztetnek embereknek, hanem állatoknak.

Whence do we know that a naked man must not separate [terumah]? —

From the verse, That He see no unclean thing in thee.1 Said he [Rabbah] to him: Art thou not a priest:2 why then dost thou stand in a cemetery?3 — He replied: Has the Master not studied the laws of purity?4 For it has been taught: R. Simeon b. Yohai said: The graves of Gentiles do not defile, for it is written, And ye my flock, the flock of my pastures, are men;5 only ye are designated ‘men’.

(1) Ibid. XXIII, 15; man must not appear before God in an unclean state, which includes a state of nudity. When one

separated terumah, he had to utter a benediction, and this is regarded as appearing before God.

(2) According to legend, Elijah and Phinehas (Aaron’s grandson) were identical.

(3) A priest must not defile himself through the dead. Standing in or near a grave effects such defilement.

(4) ,urvy ; this is also the name of the sixth order of the Talmud, treating of these laws. From Rabbah’s answer,

that he has had no time to study the six orders, it appears that he was referring to the actual order, though he proceeds to

quote a Baraitha and not a Mishnah from that order.

(5) Ezek. XXXIV, 31.

Baba Metzia 111b

…a Baba mezia (középső kapu) 111b. lapján azt tanítja Jehuda rabbi, hogy a nemzsidó nem felebarát, tehát szabad megrabolni.

Now the first Tanna, who interpreted ‘of thy brethren,’ what is his exegesis on ‘thy neighbour’?23  — He needs this, even as it has been taught: [Thou shalt not oppress] thy neighbour, but not an Amalekite.24 An Amalekite? But that follows from ‘of thy brethren! — One gives permission in regard to his ‘oppression’ ;25 the other, in regard to [the retention] of his ‘robbery’26 And both are necessary. For if we were informed that [the retention] of his ‘robbery’ is permitted, that may be because he [the Amalekite] has not worked for him. But as for oppressing him [by withholding his wages] — I would think that that is not [permitted]. Whilst if we were taught thus about oppressing him, that may be because it [his wage] has not yet reached his [the Amalekite’s] hand .27 But as to his ‘robbery’ — I would think [the retention thereof] is not [allowed]. Hence both are necessary.

(23) Since the inclusion of animals, etc., is deduced from the use of ‘hired’ twice.

(24) A substitution by the censor for original ‘heathen’.

(25) I.e., the withholding of his wages beyond the set time.

(26) V. p. 506, n. 8.

(27) Hence he takes nothing away from him that is actually in his possession.

A fenti – Luzsénszky – fordítást és az angol szöveget összevetve ugyanazon szóhasználatot és elvi, „erkölcsi” egységet fedezünk fel, s e szövegrészek minden emberi méltóságot biztosító és az egyetemes emberi jogok nyilatkozatában megtalálható alaptörvénnyel ellenkeznek. Tehát, a zsidó vallás, önmagában kirekesztő és emberiségellenes, e jelzett szövegek szerint, amelyeknek eredetiségét maguk a zsidók sem tagadják, sőt, eszerint bánnak(el)  – és ez ma már kézzelfogható és leplezetlen – minden nemzettel, néppel, kisebbséggel szemben a részükről.

A legnagyobb támadást a gazdasági válságnak nevezett szándékos és jól kitervelt elszegényítési akciójuk jelenti. Hiszen emiatt a családok stabilitása, azaz a társadalom alappillére rogyhat meg, s az elszegényedett, családi háttér nélküli emberből válhat rabszolga, aki kenyérért és vízért dolgozik, aki rabszolgasorba kerül, elvesztve hitét, szeretet-képességét, a szeretetre való igényét. Kiég és állattá válik, hiszen az embert a szeretet és annak kinyilatkoztatása teszi emberré. Az európai cionista hatalom a cigány kisebbséget alakítja át romboló, gyilkoló fegyverré saját érdekében, mint ez látható Magyarországon és más államokban, a jogvédelem ócska és már elavult teóriáját használva a többség ellen, s ebben a szellemben hoznak törvényeket, bírósági ítéleteket, amelyek feltételezéseken és nem bizonyítékokon állnak.

Mai világunk tehát olyan, mint amikor hosszú téli napokon fény nélkül, ködben és borús időben kell a nyárra, a virágos kertekre gondolnunk, vagy letargikus állapotban, álmosan nézünk ki az ablakon. A jobbik eset a virágokra, a nyári madárdalra, a napsütésre, az ég melegére és isten szeretetére gondolni. Ám, ha a borús időnek átadjuk magunkat, akkor sokasodik az öngyilkosságok száma, az alkoholizmus nő a társadalomban, az infarktus és más betegségek tizedelik az embereket.

Mi tehát a tennivalónk ma, amikor szürkeség, jogbizonytalanság, szegénység, hitetlen diktatúrák, gyilkos erők uralkodnak, vagy igyekeznek uralkodni rajtunk? A válasz egészen egyszerű: – Krisztushoz, Krisztus tanításához kell fordulnunk, Istennel kötött új szövetségünk tudatában kell élnünk, vissza kell építenünk a család egységét, közösségekben segíteni kell egymáson, mert Krisztus tudta és mondta is, hogy ők, a sátán atya gyermekei… mi pedig Krisztus általuk kiontott vérével megpecsételt szerződés szerint választottak, kiválasztottak vagyunk, akiknek a haja szála sem görbülhet meg a Mester ígérete szerint. És mert Ő ezt ígérte, s szavaiban egy ékezet sem változhat meg, élnünk kell ezen ígérettel. A felelősség és a megoldás tehát nem másé, hanem a miénk. A társadalom minden tagján, a keresztény egyházak mindegyikének kiállásán, a szeretet felismerésén és a bátor, nemzeti és keresztény kiálláson múlik meddig tart ez a sátáni diktatúra, az elme, a tudás, a hit és az erkölcs rombolása.

Ahogyan a templomból nem lehet közvécét csinálni (bár ezt több helyütt megtették a mai MSZP szellemi elődei), úgy a keresztény Európából, s benne a magyarságból sem lehet az erkölcstelen, züllött, csontig szegényített, kiégett egyének sokaságát megteremteni. Nem szélmalomharc ez, amire felszólítok, hanem hathatós, kitartást és akaratot igénylő, gyűlöletmentes, és hitben gazdag, erkölcsi követelményekben pedig szilárd és tántoríthatatlan cselekvés, amely meghozza a gyümölcsét Krisztussal.

Ugyanis mind – egyenként és közösségekben is – apostolok vagyunk, akikre Jézus rábízta tanításait, Egyházát. Nincs első az elsők között, és nincs személyválogatás… nincs szegény vagy gazdag… csak szeretet van és lehet, önzetlenség és keresztényi elkötelezettség. Ám, a cél megvalósításához, azaz, eme elvtelen, aljas és erkölcsök nélküli diktatúra megszüntetéséhez és a gyűlölet vallásának (politikai és gazdasági erejének) betiltásához kemény fellépésre van szükség, hogy egy még keményebbet az ő érdekükben megelőzhessünk. Hiszen nem a mindennapok szegény, egyszerű zsidajaival van baj, hanem azokkal, akik világuralomra törnek, akiknek az agyát elöntötte a felsőbbrendűség minden emberiességet nélkülöző képzete, és a már kétezer éve hamis kiválasztottság tudata. El kell érnie Európának, hogy a ma hatalmasságai épp olyan egyszerű dolgozó polgárai legyenek a társadalmaknak, mint a többi ember. Ám ehhez óriási szükség van minden keresztény egyház megtisztulására, kiállására és Krisztus-követésére, hogy a hamis próféták és a mai megalkuvók helyett igazi szellemi vezérek irányítsák a korántsem könnyű és nem is rövid háborút. Mert igazi győzelem csak jól szervezett hadsereggel, képzett és rendíthetetlen vezérkarral képzelhető el, amely vezérkar nem tárgyal katonái gyilkosaival… még az ökumené jegyében sem! Ma a keresztény emberek, a keresztény társadalmak fejüket lehajtva és törvények által gúzsba kötve tűrik az ellenük folyó, gázaihoz hasonló szellemi és erkölcsi háborút, mert azt látják, hogy vezetőik ott édelegnek az erkölcs sárba tipróinak ünnepén… Krisztus gyilkosainak körében. A fejeket azonban fel kell emelni és a keresztet magasba tartani, mint Nándorfehérvárott Kapisztrán Szent János… hogy a győzelem ne maradjon el!

s.gy.

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

2 hozzászólás a(z) “Háború a keresztények ellen…” bejegyzéshez

  1. Én inkább úgy fogalmaznék , hogy háború a szeretet ellen . Nekünk magyaroknak Isten szeretett gyermekeiként , tarsolyunkban Jézus szeretetteljes tanításaival kell szembenéznünk az eltévelyedettekkel . A felettük való ítélkezés nem a mi dolgunk , és az ellenük való harc sem . Az ugyanis csak energiát vonna el tőlünk teljesen feleslegesen . Nekünk az energiára viszont szükségünk van az Isteni Szeretet és tudás szétsugárzására a Földön . Ez a magyarság egyik feladata és ebben az ellenünk fellépőknek esélyük sincs a győzelemre . A Szeretet ellen folytatott háború eleve vereségre ítéltetett és ez hamarosan látható is lesz .

  2. Azon viszont el kellene gondolkodni, hogy ha a keresztény vallás alapja a SZERETET – akkor miért GYŰLÖLKÖDIK egy egész sor internetes weboldal (Kuruc.info, Hunhir.hu, Barikad, stb.) a zsidók és a szintén keresztény cigányok ellen?

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
A harc folyik tovább – Egy sorsdöntő új esztendő
A BKV-s busz "kihajította" utasait – Igaz történet, paparazzo módra
Megemlékezés Mindszenty József prímásról
Close