KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ha az olajembargó atombomba lett volna a magyar gazdaságra, akkor a gázembargó armageddon

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Nem fogjuk engedni, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg a háború árát, ezért ahogy az olajembargóra, úgy minden gázembargós javaslatra is határozottan nemmel fogunk válaszolni – jelentette ki Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön.

Hollik István úgy fogalmazott az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában: ha az olajembargó atombomba lett volna a magyar gazdaságra, akkor a gázembargó, az maga az armageddon.

Felidézte, nagy küzdelmek árán a hét elején a miniszterelnök nagy sikert ért el, amikor visszaverte a brüsszeli olajembargós javaslatokat.

A kommunikációs igazgató szerint a rezsicsökkentésért folytatott küzdelem azonban nem ért véget, hiszen hazai és nemzetközi színtéren egyre többen vannak azok, akik most az olajembargó után gázembargót követelnek. Erről nyilatkozott az ukrán elnök mellett Nepop Ljubov ukrán nagykövet is, és a hazai baloldalon is volt, aki ugyanezt követelte.

Hollik István rámutatott: a tét óriási, a magyar rezsicsökkentés ugyanis megvédi az elszabadult energiaáraktól a magyar embereket. Elég csak szétnézni Európában, hogy milyen mértében – mondta, és példaként hozta, hogy a lakossági villanyáram ára a magyarénak hat és félszerese Londonban, közel öt és félszerese Koppenhágában és majdnem ötszöröse Bécsben és Rómában.

Aláhúzta: a gázáraknál még drasztikusabb a helyzet. A magyar lakossági árakhoz képest Amszterdamban tizenötszörösét fizetik a lakosok, míg Bécsben tizenkétszeresét, Stockholmban és Londonban a tizenegyszeresét, de Berlinben is majdnem a tízszeresét.
Ezek alapján teljesen világos, ha elzárnák a gázcsapokat, drasztikusan emelkednének a gázárak, és teljesen leállna a gazdaság – összegzett a Fidesz kommunikációs igazgatója.

 

Kiemelt képen: Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük