Ha a politikusok igazságszérumot kapnának

A magunkfajta pórnép helyenként eljátszadozik a gondolattal, hogy mi lenne, ha a politikusaink egy-egy nagyívű beszédük előtt valamiféle igazságszérumot kapnának és így csak mélyről jövő őszinteséggel tudnák lekommunikálni, azt ami a szívüket nyomja.
E szérum alkalmazására kitűnő alkalom lett volna az Európai Parlamentben folytatott „konzultáció”. Gondolkodjunk, hogy mit mondtak volna ebben az esetben az egyes felszólalók…
Martin Schulz:
„ Tisztelt Parlament! Igen kevéssé örülök, hogy Orbán Viktor megjelent itt, mivel a háta mögött sokkal könnyebb kibeszélni, de ez a francos jogszabályi környezet mégis lehetővé tette, hogy idejöjjön. Most már mindegy, hallgassuk meg, akármit is akar mondani, aztán megadom nektek a szót kedves elvtársak, hogy ízekre szedjétek”
Orbán Viktor:
„Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Súlyos csapdahelyzetben vagyok, ezt el kell ismernem. Egyik oldalról ugyanis a hazai választók szorongatnak, hogy csináljak már valamit a gazdasággal, a másik oldalról meg az önök pénzügyi urai diktálják, hogy mit nem csinálhatok. Nem könnyű.
Odahaza kétharmados felhatalmazást kaptam arra, hogy az elmúlt évtizedek szabadrablását megállítsam. Ez a kétharmad lassan elfogy. Azért fogy el, mert annak ellenére sem tudunk előrelépni, hogy ezt megígértem.
Nem történt más, mint hogy a tökére léptünk néhány multinak, banknak, meg ennek az offshore-lovagnak, erre jönnek maguk, aztán idecitálnak. Hát ez itt a csapda.
Nekem ugyanis meg kell nyernem a következő választást, még ha sírva is. Szóval most benyalok itt egy-két górénak, aztán hagyjanak boldogulni. Cserébe nem szabadítom magukra a szélsőjobbot. Ha viszont nem hagynak békén, Isten bizony összefogok velük, aztán lesz, ami lesz. Akkor aztán nem lesz buzi-olimpia, meg segélyke a cigányoknak, meg kárpótlás. Az úgy is nekünk járna.
Szóval nem akarok én itt fenyegetőzni, de jobb, ha békén hagynak. Azt még eltűröm, hogy a média rajtam mocskolódik, de azt már nem, hogy a következő választást elbukjam. Ehhez pedig javítani kell az ország helyzetét, mert a magyarok már kitanultabbak, mint néhány éve. Ha nem élnek jobban, akkor nem választanak meg újra. Adót nem emelhetek, az államadósság-visszafizetéssel megszivattatok, mert még több lett, hitelt nem akartok adni, akkor mi lesz itt? Adjak el államkötvényt Iránnak? Hát, ha ezt akarjátok, még az is meglehet. Csak nehogy kapós legyen a példa, aztán más is így gondolkozzon. Rajtatok kívül is van élet!”
Daniel Cohn-Bendit:
„Szevasztok öcséim! Na nehogy már ez a suttyó, jöttment paraszt beleugasson abba, hogy mi itt mit csinálunk. Hát Viktorkám, hogy gondoltad te ezt? Ez már nem a te világod! Itt liberalizmus van, nem ez a konzervatív baromság. Mi az, hogy család? Egyes szülő, kettes szülő, meg ugye a poronty. Hogy lány, vagy fiú, azt majd felnőtt korában eldönti. Lám, még nekem sem sikerült, de ez a gyerek dolog azért bejön. Hogy nevelni? A francot, nem azért jön be.
Szóval kispofáim itt liberalizmus van, úgyhogy nem kell a keresztény maszlag sem. Még csak az kéne, hogy egy jó after-party után ne tudjam szidni azokat az ájtatos papokat. Eredj vissza az elmaradott tanyádra és húzd meg magad! A szegény romákat és hajléktalanokat meg lehet békén hagyni.”
Bokros Lajos:
„Tisztelt Egybegyűltek! Először is engedjék meg, hogy röhögjek egy jót azon, hogy az én parlamenti mandátumom mögött semmilyen támogatottság nincs és lám, mégis itt vagyok. Az az MDF nevű párt, vagy micsoda megpróbált visszahívni, de hát ugye erre annyi esélyük volt, mint papagájnak a macska szájában. Hehe.Másodsorban hadd emeljem ki, hogy azért beszélek angolul papírból, hogy megmutassam milyen fontos ember vagyok a panamai diplomámmal, attól függetlenül, hogy többek közt ezt a nyelvet sem beszélem. A lényegre térve, valójában azt szeretném elmondani önöknek, hogy a nemzetközi, kozmopolita pénzügyi körök nevében tiltakozom az ellen, hogy ez az Orbán nevű senkiházi függetlenedni akarjon. Mer’ az nem úgy van ám! Majd azt mi beszabályozzuk. Dicsőséges pénzügyminiszterségem alatt odaadóan szolgáltuk a leendő világkormányt és szerencsére minden megszorítást végig tudtunk vinni. Elvettük a GYED-et, tandíjat vezettünk be, térítésessé tettük a fogorvosi ellátást, százmilliárdokat tüntettünk el autópálya-építés címén. Azt hazudtuk, hogy rendbetettük az államháztartást, holott csak ügyesen elindítottuk a lejtőn a társadalmat. A teljes energiaszektort pénzé tettük külföldi barátaink számára és így az állami vagyon 90%-át privatizáltuk. Taktikai okokból persze lemondtam, de ezek a hülye magyarok (elfojtott nevetés) olyan gyorsan felejtenek, hogy a baráti média ma joggal sulykolhatja, hogy én vagyok az egyetlen hiteles politikus. Még szakértői miniszter is lehet belőlem. No, ez az Orbán nevű ezt akarja megakadályozni. Ezt én és a barátaim nem hagyhatjuk!”
Tabajdi Csaba:
„Tisztelt Parlament! Olyan jó itt látni a magyar miniszterelnököt. Hatalmas munkánk van benne, hogy ide rendelhettük canossát járni. Olyan felemelő érzés. Azért jó, mert mi 8 év alatt nagyon elkúrtuk. Hej, de szép 8 év volt, aztán lám se Ferit, se Gordont nem citálták ide. Nem volt könnyű, de Bolgár Gyuri külföldi barátaival mégis sikerült. Különösen jó érzés látni ezt a három pontot, amivel támadjuk. Ugye a bírók, a jegybanktörvény, meg az adatvédelmi ombudsman. Hát kérem mi 2006-ban kézivezéreltük a bíróságokat és milyen szép letartóztatásokat tudtunk kieszközölni. Orbánék most ezeket az elvtársakat is nyugdíjazni akarják. Felháborító! Aztán ez a jegybankos dolog. Feri 2004-ben négy külső taggal bővítette ki a Tanácsot és módosította tagjai kinevezésének szabályait. Hála a magasságosnak, azért se kellett idejönnünk. Hogy Orbán ugyanezért van most itt. Na és?
Az adatvédelem is szép dolog. Óh, azok a gyönyörű, évtizedekre szóló titkosítások. Szilvásy Gyuriék olyan ügyesen csinálták, úgy meg tudtak figyelni mindenkit. Na, de az mégiscsak más, mint amit ezek a fasiszták akarnak. A médiatörvény például most miért nincs napirenden itt? Kérdem én, amikor elvszik a frekvenciát az egyetlen objektív és független rádiótól. Ott van Kuncze is, de attól még független. És objektív is, mert a kormány minden hibáját rögtön elmondják benne. Hogyan is lennénk meg nélküle? Igaz, hogy Szilvásyék használták a titkosszolgálatot a jobbos újságírók ellen, meg ugye ott van az a Hír Tv-s kábítószerblama is, de azért nálunk jobban működött a sajtószabadság. Eötvös Paliék is, a MUOSZ-nál olyan ügyesen elhatárolódtak mindig. Szóval Orbán mondjon le, aztán hadd jöjjünk mi. Nem, nem kell új választás, elég ha kedves elvtársaim odatesztek minket, ha máshogy nem, hát Békesi Laci szakértői kormányával.
Göncz Kinga:
„Tabajdi képviselőtársammal mindenben egyetértek, de még egy nagyon fontos dolgot ki kell emeljek. Itt van ez a köztársasági elnök. Ez kérem plágizál! Van ettől súlyosabb bűncselekmény? Hát nincs! Az én apám, Árpi bácsi igaz, hogy besúgó volt, igaz hogy az alkotmányos rendet akarta megdöntetni a taxisokkal, meg ugye keresztbe tett Antalléknak és gondolkodás nélkül aláírt minden privatizációs szerződést, de hol áll mindez ahhoz képest, amit Schmitt csinál? Schmitt is mondjon le!
Forrás: Lokális Túlélés
(Nemzeti InternetFigyelő)
1§ kéne, aki nagy nyilvánosság előtt tudatosan, félrevezető szándékkal hazudik, és ezt rábizonyítják, az állásától, pozíciójától megfosztandó, állami vállalatnál semmiféle vezető nem lehet egész életében azontúl!
Mennyi idő felszabadulna, érdemi vitára, például a parlamentben!
Orbán a legjobb esetben is csak egy politikai kalandor. Inkább hajazna arra a mondandója külföldi pénzemberek felé, hogy : „Tisztában vagyok vele, hogy a pénzetekért meg akarjátok kapni amit akartok. De akkor jobb, ha rám bízzátok, hogy mikor mit mondok, mert elég nehéz átverni azt a népséget magyar országon. Háborodjatok föl, fenyegetőzzetek, így legalább hitelesebb lesz annak sok szellemi fogyatékosnak ez a szabadságharc. hehehe Első szóra vissza fogok vonni mindent ami nem illik a terveitekbe, sőt, még többet is fogtok kapni, de ehhez el kell játszanom a nép láncait leverő hős szabadító szerepét. Szóval fizessetek, én majd úgy intézem, hogy elérjük a céljainkat.”
Nagyon jót derültem ezen a remek íráson, de közben végiggondoltam, milyen jó volna, ha tényleg kapnának egy kis igazságszérumot a politikusok…
Közben fel elevenedett egy régebbi gondolatom is. Gyakorlatilag semmi hatása nem lenne az igazság szérumnak. A NÉP meghatározó része birka, mégpedig önérzetes birka. Az egyik részük vörös birka a másik részük pedig narancs birka. Az a jellemzőjük teljesen megegyezik, hogy a saját juhászának csak azokat a szavait hiszi el, ami egybe esik a pásztorról benne élő képpel. A másik juhászának is csak ugyan ezen szavait hiszik el. Így aztán az egyik tábor csak a másik, a másik tábor csak az egyik juhász igaz szavain háborodna fel. A saját juhászának igaz beszéde egy röpke másodpercig összezavarodnának, majd az ‘az nem lehet, hogy eddig mindig hazudott’ gondolat, az ‘engem nem lehet ennyire átverni’ érzés segítségével gyorsan átsiklanának az igaz szavak fölött és a két csoport egymásnak szembe fordulva éljeneznék a saját juhászukat és vesszeneznék a másikak juhászát. Csak a maradék kevesek vennék észre, hogy bebizonyosodott amit mindig is éreztek.
Nem kell „Igazság szérum”.
Csak Karinthy Frigyes Bűvös székébe kéne ültetni őket néhány percre.
Erről egy film is készült az ötvenes években.
Érdekes lenne egy hasonló új film a „rendszerváltás” utáni szabadrablással kapcsolatban.