KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Gyurcsányék bejelentése azt jelenti, hogy háborúpártiak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Gyurcsányék csütörtöki bejelentése azt jelenti, hogy háborúpártiak – írta közleményében a Fidesz Arató Gergely (DK) nyilatkozatára reagálva.

Az MTI-hez eljuttatott közleményben úgy fogalmaztak: “Gyurcsányék mai bejelentése, ha jól értjük, azt jelenti, hogy nem támogatják, hogy a Magyar Országgyűlés elfogadja a békepárti határozatot”.

A határozati javaslatban az áll, hogy az Országgyűlés kifejezi elkötelezettségét a béke mellett, elítél minden olyan megnyilvánulást, amely Magyarország háborúba sodródását eredményezheti és kimondja, hogy fegyverszállítások és további szankciók helyett mielőbbi béketárgyalásokra van szükség – hangsúlyozta a nagyobbik kormánypárt.

A “dollárbaloldal tehát továbbra is csinálja, amit gazdáik várnak tőlük”: háborúpártiak, fegyverszállításpártiak és szankciópártiak – áll a közleményben.

Előzőleg Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese közölte, a kormánypártokhoz hasonlóan ők is hétpontos határozati javaslatot nyújtottak be az Országgyűlésnek.

Ez is érdekelheti:  Média: Izrael csak jelképes csapást mért Iránra

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük