KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Gyurcsány zsebében a teljes baloldal – Jakab Péter lehet a DK-vezér közvetlen csatlósa

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

– Gyurcsány Ferenc szeretne egy új baloldali szövetséget építeni, amelyben nem lesz szerepe azoknak a pártoknak, amelyek megkérdőjelezik az ő vezető szerepét – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Nagy Ervin.

A XXI. Század Intézet elemzője szerint a DK-vezér választási értékelőjén felvázolta a baloldali válságkommunikációját, amelynek lényege: Márki-Zay a hibás a szivárványkoalíció csúfos kudarcáért.

– Jól látszik az, hogy Gyurcsány Ferenc nem akarja vállalni a felelősséget a kudarcért, és egyértelműen Márki-Zay Pétert teszi felelőssé azért, ami a választásokon történt. Emellett viszont több dolog is kiderült a voksolást követő megszólalásaiból. Egyrészről az, hogy a töredezett baloldal élén szeretne egy új szövetséget építeni, másrészről az, hogy ezt értékalapon egyértelműen baloldalinak képzeli el. Harmadrészt pedig az látszik, hogy ebben az összefogásban nem lesz szerepük azoknak a pártoknak, amelyek megkérdőjelezik az ő vezető szerepét – nyilatkozta lapunknak Nagy Ervin. A XXI. Század Intézet elemzője szerint Jakab Péter mondataiból kiderült: nem kezdeményez semmilyen versenyt Gyurcsány Ferenccel szemben.

A Jobbik veszített legtöbbet ezen a választáson. Ők azok, akik legkevésbé tudták hozni azt az összefogásban, amit a szövetségesek elvártak tőlük, illetve amit elvártak önmaguktól, így erre nincs is már lehetőségük

– részletezte.

Az elemző nem látja esélyét annak, hogy Márki-Zay Péter egy széles körben támogatott jobboldali pártot létrehozhat. Nagy Ervin szerint nincs célközönsége egy ilyen pártnak, másrészt pedig Márki-Zay Péter mellett nincsenek olyan szövetségesek, akik elég erővel ruháznák fel őt ahhoz, hogy egy mérhető párt létrejöhessen. – A Momentum az egyedüli párt, amely erejét tekintve különválhatna, de hatalmas arcvesztésen ment keresztül azzal, hogy beállt Gyurcsány mögé, így ez mára lehetetlenné vált – zárta gondolatait Nagy Ervin.

Balra kell kormányozni

– Kapitány nem attól lesz valaki, hogy megválasztják. Kapitány attól lesz valaki, hogy biztonsággal, biztonságos úton, biztonságos kikötő felé vezeti a hajót. Aki a hajót viharba vezeti, aki nem éri el a kikötőt, aki nem ér oda a kívánt célhoz, az lehet, hogy ott állt a kormánynál, lehet, hogy döntött, de végül azok, akik rábízták a hajó sorsát, végül azt gondolják, hogy talán nem ez a legjobb kapitány.

Ez is érdekelheti:  Antall József klasszikus mondásával élve: "Tetszettek volna forradalmat csinálni" - alternatívák
És azt hiszem, hogy igazuk van – mondta Gyurcsány Ferenc a voksolást követő értékelőjében, aki még a választási kampány derekán nevezte ki Márki-Zay Pétert a baloldal kapitányának. A DK vezér most úgy vélekedik, „ha valaki csatába és küzdelembe megy, nem adhatja fel azt, amit valójában gondol valamilyen taktikai megfontolásból”. 

Gyurcsány Ferenc szerint, nem lehet egy európai polgári, alapvetően baloldali gondolatú ellenzék olyan programmal sikeres, amely a kormányzó jobboldalt tekinti példának és mintának. Mint részletezte, az összefogás közös hajójának tovább kell mennie, és a végső cél továbbra sem változott, de hogy oda jussanak, egy csomó dolgot újra kell majd tervezniük.

Nincs alternatíva

Gyurcsány Ferenccel közel egy időben Jakab Péter a DK elnökével azonos kommunikációval jelentkezett be a világhálóra. A Jobbik elnöke elmondta: büszke arra, hogy a hat baloldali párt le tudott ülni egy asztalhoz, és be tudta temetni azokat az árkokat, amelyek korábban megosztották őket. – Márki-Zay Péter októberben hat párt hadseregét kapta meg, és tetemes ellenzéki előnyt. Ebből az előnyből fél év elteltével mára ellenzéki hátrány, hovatovább Fidesz-kétharmad lett. Talán a kevesebb és megfontoltabb beszéd most több szavazatot hozott volna – fogalmazott Jakab Péter. Felidézte: Márki-Zay Péter októberben arról beszélt, hogy leváltja az ellenzéket, a Jobbik-elnök erről úgy vélekedett: „Valójában nem leváltotta, hanem megbuktatta”. Hangsúlyozta: a hat baloldali párt összefogását meg kell tartani és meg kell erősíteni, mert szerinte az összefogásnak nincs alternatívája. Készülniük kell, mert Jakab Péter szerint az Orbán-kormány „jó eséllyel” nem húzza ki a következő négy évet, „rájuk fog omlani az a válság”, amit Orbán Viktor idézett elő. Hozzátette: fel kell készülniük, hogy ott álljanak, és átvegyék az ország irányítását.

Erre készülünk, de már Márki-Zay Péter nélkül

– szögezte le Jakab a videó végén.

Ez is érdekelheti:  „Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”
A magányos bűnbak

„A vereségben az ember természetes módon magányos” – mondta Márki-Zay arról, hogy több ellenzéki politikus sem állt ki mellé a vereség éjszakáján. Hozzátette: Gyurcsányról lehetett tudni, hogy így fog tenni. „A DK trollhadserege már a választás előtt folyamatosan okolt engem. Már akkor ment ez a vádolgatás, ez most újraindult” – jelentette ki. A bukott miniszterelnök-jelölt szerint Érden már egy nappal a választás előtt arról beszéltek egy DK-s fórumon, hogyan fogják őt kicsinálni.

Tudjuk, hogy egy bolsevik pártban elég utasítani a főnöknek, hogy most őt kell támadni, és mindenki ráugrik. De én nagyon értékelem azoknak a kiállását, akik ezt nem tették meg

− hangsúlyozta. Szerinte beszédes, hogy a DK-n belül kik azok, akik nem álltak bele ebbe a kommunikációba. − A Jobbikban – ahol Jakab Péter fontos szövetségese Gyurcsány Ferencnek – is volt olyan, aki különvéleményt fogalmazott meg, és ezt én hálásan értékelem – mondta. – Minden hátrányát elszenvedtem ennek az összefogásnak – tért rá a vereség okainak elemzésére Márki-Zay Péter, hozzátéve: az összefogás modellje megbukott, ezért mostantól ellenállásra van szükség Orbán Viktor leváltásához. Később azt is bejelentette a bukott miniszterelnök-jelölt, hogy pártot alapít.

Ternovácz Áron, Magyar Nemzet

Borítókép: az immár többszörösen bukott egykori miniszterelnök csak azoknak adna szerepet új szövetségében, akik elfogadják a vezető szerepét (Fotó: Ripost/Bánkúti Sándor)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük