KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Gyurcsány lenácizta Orbán Viktort

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„Orbán náci politikus. Mert a magyart fajnak, kiválasztottnak, felsőbbrendűnek tekinti, magát pedig az emberi világ feletti létvaló kiválasztottjának. Politikai szörny, mentálisan beteg” – írta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke Facebookon. Amióta Gyurcsány Ferenc a baloldalon kikerült a rivaldafényből és helyét a felesége, az árnyékkormányt alakító Dobrev Klára vette át, sorra születnek a megbotránkoztató, sokszor zavaros, sértegető, vagdalkozó bejegyzések a pártelnök Facebook-oldalán.

„Orbán náci politikus. Mert a magyart fajnak, kiválasztottnak, felsőbbrendűnek tekinti, magát pedig az emberi világ feletti létvaló kiválasztottjának. Politikai szörny, mentálisan beteg” – írta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke Facebookon. A volt miniszterelnök az utóbbi hónapokban már „rongyembernek” és „történelmi törpének” is nevezte Orbánt, most pedig még tovább ment.

A bejegyzéséhez csatolt képen a „politikai szörny” és „mentálisan beteg” szavak olvashatók.

A DK elnöke posztjában úgy fogalmaz, „Csak azért, mert magyar (a kormányfő – a szerk.), semmi dicsőség nem jár neki. Orbán ennek ellenkezőjét hazudja. Ha magyar vagy, jobb vagy. Ez az egyéni és nemzeti sikertelenség programja. Nem kell teljesíteni, ha magyar vagy, győztes vagy”.

Érdemes megjegyezni, hogy amióta Gyurcsány Ferenc a baloldalon kikerült a rivaldafényből és helyét a felesége, az árnyékkormányt alakító Dobrev Klára vette át, sorra születnek a megbotránkoztató, sokszor zavaros, sértegető, vagdalkozó bejegyzések a pártelnök Facebook-oldalán.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=679946183488224&set=a.350697573079755&type=3

Ez is érdekelheti:  Csak egy alpolgármester fogadta a Kínába érkező német kancellárt (videó)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük