KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Gyurcsány Ferenc pártja a legerősebb és már négy egyszázalékos támogatottságú „mikropárt” van az ellenzéki oldalon

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az LMP, a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd is 1-1 százalékon áll az IDEA Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint, amelynek részleteit hétfőn közölte a 168 óra.

A IDEA Intézet március elején készített reprezentatív vizsgálata azt jelzi, hogy a Fidesz támogatottsága nem változott a teljes választókorú népesség körében. A választókorú népesség 29 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP-re.

A legszűkebb, ugyanakkor legaktívabb választói rétegben, a biztos szavazó pártot választóknál sem történt változás: a Fidesz támogatottsága továbbra is – immár egy teljes negyedéve – 48 százalék.

A Fidesz domináns pozícióját egyetlen ellenzéki párt sem veszélyezteti – írták.

Úgy folytatták, hogy az ellenzéki oldalon februárhoz képest elhanyagolható, érdemi preferenciaváltozást nem eredményező, ugyanakkor egy irányba mutató választói mozgások történtek. Az eredmények szerint három párt jutna be a parlamentbe: a DK 12 százalékos támogatottsággal, a Mi Hazánk hat és a Momentum öt százalékkal.

A többi, jelenleg parlamenti mandátummal rendelkező párt ugyanakkor 1-1 százalékon áll. Ez a négy párt az LMP, a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd.

A Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak négyszázalékos támogatottsága van. Az ismeretlen preferenciájúak aránya ugyanakkor ismét emelkedett 2 százalékponttal, így már 38 százalékon áll – sorolták a felmérés megállapításait.

A biztos szavazó pártot választók körében sem jobb a helyzete a négy „mikropártnak”: négy párt együttesen ér el akkora támogatottságot benn a körben, mint a Momentum (7 százalék), viszont az öt párt együtt nem rendelkezik akkora választói felhatalmazással, mint a Demokratikus Koalíció önállóan. A DK (19 százalék) mögött a Mi Hazánk következik 9 százalékos támogatottsággal. Ebben a szűk választói szegmensben egyébként már a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is eléri a parlamenti bekerülés 5 százalékos szintjét (6 százalék) – állapították meg.

„Összességében, a pártok támogatottsága érdemben nem változott 2023 február és március között. Az látszik, hogy a magyar társadalom egyre jobban elfáradt az utóbbi időben a folyamatos pártcsatározások következtében, így a pártoktól való távolságtartása hónapról hónapra növekszik. Talán egyetlen szempont érdemel figyelmet, az ellenzéki oldalon a támogatottsági mutatók egyirányú mozgása, az politikai erőviszonyok világos tisztázódása”

– fogalmaztak.

Ez is érdekelheti:  Ukrajna csapást mért a krími orosz parancsnokságra

Közölték: az IDEA Intézet a kutatás adatait február 25. és március 16. között vette fel közösségi médiás kérdőív segítségével.

Kiemelt kép: IDEA

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük