KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Gyurcsány Ferenc absztinens lett! – de komolyan…

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Gyurcsány Ferenc mindenki beperel, aki azt állítja róla, hogy alkoholista vagy részeges.

Történt ugyanis, hogy

A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen megállapította, hogy a Borsonline és az Origó nem állított igazat, mikor azt írták, hogy Gyurcsány Ferenc ittasan jelent meg egy pártrendezvényen, írja a DK közleménye. 

Az Ítélőtábla az ügyben helyreigazításra kötelezte az internetes portálokat.

Hiába minden keserves próbálkozás, sorra bukják el a helyreigazítási pereket, ennél egyértelműbb bizonyíték pedig nem is kell rá, hogy ez a médiabirodalom a hazugságra és megtévesztésre épül

– fejezte ki az esetről véleményét a DK közleményében.

„Félrebeszél, dülöngél, magyarul tök részeg, ezután ráadásul autóba ül és vezet is Gyurcsány Ferenc” – így írt még tavaly nyáron a kormányközeli sajtó a DK elnökéről.
„Ez a Gyurcsány alkoholista balhé megy velem már egy ideje, de meg kell mondjam, hogy jó néhány hónap óta egy megveszekedett korty alkoholt nem ittam, absztinens lettem, és nem is tagadom, részben épp azért, hogy ne kelljen nekem ezzel foglalkoznom”

– mondta ekkor a libsi lapoknak a párt elnöke, aki hozzátette,

mindenkinek azt mondom, hogy kampány van, jövő választásokig egy kortyot nem szabad inni, majd a választás éjszakáján lehet dönteni, hogy mire iszunk, ha iszunk.

A párt ekkor közleményben jelezte, hogy mindenkit be fog perelni, aki Gyurcsányt „ittasnak, részegnek titulálja”. – írta a Napiújság.hu.

A szerkesztők a sokak által jól ismert, közelmúltban készült videót is beültették az oldalba, amiből kiderül, ami kiderül. Döntse csak el a kedves Olvasó, mit is lát a felvételen.

Napiujsag.hu

Kapcsolódó:

Furcsán dülöngélő DK elnök és összevissza hadováló ellenzéki miniszterelnök-jelölt – és vannak, akik rájuk szavaznak! 📺

Ez is érdekelheti:  A francia külpolitika sodródása, avagy mit jelent az afrikai kivonulás Ukrajna számára

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük