KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Gyurcsány, a Hitler imitátor

Csótány2Félelmetes, hogy egy teljesen bukott politikus mire lehet képes ma Magyarországon. Gyurcsány Ferenc a DK (demokratikus koalíció?) klubgyűlésein már teljesen Adolf Hitler modorát vette fel, s szitkozódva, fenyegetőzve osztja ki a kormányt, a társadalmi szervezeteket, a történelmi egyházakat. Adolf Hitler politikai karrierje bajor kiskocsmákban, sörözőkben kezdődött, Gyurcsány Ferenc tündöklése pesti és budai csehókban fog véget érni. Körülbelül annyi híve maradt, hogy egy tágasabb vendéglőcskében kényelmesen el is férnek.

Valami eszement kitalálta, hogy Magyarországon a demokratikus rendszerváltás Gyurcsány Frici balatonőszödi beszédével kezdődött, s most a levitézlett tolvaj kormányfő ebbe kapaszkodik úton és útfélen, s a nemzetmentő szerepében ágál. De már senkinek sem kell, s egyre nyilvánvalóbb, hogy egykori hívei, alattvalói, lényalói, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila is ellene fordultak, s most a farkastörvény úgy szól, hogy – jobb zsákmány híján! – a sebesült falkatársait is fel lehet falni…

De hogyan is áll ez az egész „demokratának” nevezett vircsaft, amely példátlan hataloméhséggel készül a jövő évi választásokra? Ezek soha nem fogják észrevenni, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai hármas hatalombitorlása és országrombolása után végleg lejárt a történelmi szerepük, s már ellenzéknek sem igazán jók Magyarországon, mert aljas módszereikkel, mocskos szájtartásukkal nem méltóak rá, hogy az Országháza küszöbeit is átlépjék?! A véresszájú Szanyi Tiborok, a hazug Gúr Nándorok, a kétkulacsos Bárándi Gergelyek ideje leáldozott Magyarországon, s a tolvajságból és megélhetési politizálásból „tengődő” szélhámosoknak végleg befellegzett.

Gyurcsány most mini-Hitlert játszik, s Magyarország törvényes miniszterelnökének nyugodt álmát kéri számon, mondván, hogy az ország peremvidékeit járva, rengeteg nyomorúságot, szomorú szegénységet tapasztalt. Így igaz! Mind ők okozták, s ha a jobbközép kormány még nem tudott teljes mértékben megbirkózni a Gyurcsány-félék országrontásával, eggyel több ok arra, hogy a nemzeti elkötelezettségű kormánynak újabb mandátumot szavazzon meg az arra jogosultak többsége, hogy a tolvaj posztkommunisták és a nemzetidegen liberális kártevők dúlásainak következményeit felszámolhassák. Más út nincs. A Jobbik szélsőséges pattogása sem az.

Ez is érdekelheti:  Aljas jobbikos támadások az egyház ellen – most Erdő Pétert gyalázzák a proli, náci-kommunisták

Magyari Lajos

Székely Hírmondó

Forrás: Erdély.ma

Nemzeti InternetFigyelő

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

8 thoughts on “Gyurcsány, a Hitler imitátor

  1. Onnan fogjuk tudni, hogy az ország rendberakása megkezdődött, hogy ez a parazita gyurcsány ( és hason szőrű barátai ) teljes vagyon elkobzás mellet elkezdik a tényleges életfogytiglani büntetésük letöltését.
    Addig csak jobb híján csak tűrhetjük, hogy a paraziták tort ülnek felettünk, lábbal tiporják azokat akik felemelték a fajtáját a mocsokból.
    Hazát, kultúrát, megélhetést adtak nekik.
    Szégyen!
    Szégyen az hogy , az emberi jog és erkölcs teljes hiánya van ebben az országban.
    Szégyen, hogy nem a többségi MAGYAR társadalom kultúrája szerint élnek, hanem az ők sátánista talmudi erkölcseit erőltették rá a többségi társadalom, kultúrájára és törvényeire.
    A hazaárulás bűntettéből erényt kovácsoltak.
    A lopás, terror, gyilkosság erény, (már ha ők és csicskáik hajtják végre,) ha ellenük csak felszólal valaki az már rasszizmus, antiszemitizmus. A hazugságaikat törvénybe foglalják, megkérdőjelezhetetlenné tették.
    Meddig mehet ez így tovább?
    Meddig uram meddig?
    sakter

  2. Hat jo, legyek elkarhozva, elkarhoztatva, de merem allitani, hogy gyurcsanyt, Hitlerrel osszehasonlitani nem szabad! Talan Hitler beszedmodora megfelelt azoknak az idoknek, az eredmenyek amelyeket elert a Nemet nep javara, a haboru utan felmerhetetlen volt. Vissza adta az onbizalmukat, a buszkeseguket es majdnem joletet teremtett, ameddig a talmudista erok meg nem akadalyoztak. Majd egy szep, nap amikor az a rengeteg hazugsag meg lessz cafolva, az igazsag kiderul, akkor ot is elismerik egy nagy vezernek, akarcsak Napoleont, aki szinten egy rosszhiru vezer volt, addig mig a Francia nep be nem latta, hogy felre voltak vezetve.
    B. Gazos

  3. Magyari Lajos

    Te egy mocskos zsidó bolsevik vagy! A gyúrcsótányt hitlerhez hasonlítani nagyfokú tudatlanság vagy szándékos hazugság! Hitler az első világháborúban levert Németországot újjá építette az embereknek munkát adott és viszonylagos jólétet is. A gyúrcsótány és bandája csak ártott az országnak, kirabolta, elárulta, gyilkolta és gyarmati sorsunkat csak erősítette! A jelenlegi kormány teljes mértékben ugyanazt műveli mint egykori játszó és csapattársai, nem illik elfeledni hogy honnan indultak az orsós likud vitya bandái, egy és ugyanazon oszthatatlan körből az mszmp-ből „szakadtak” ki és lettek áll ellenzékiek!!

    kató rudi

  4. DRÁGA FELEIM !

    Osztjátok az „észt”, – ugye? Az említett urak közül cs a k egy volt az Úr! Nem nehéz kitalálni, kire gondolok !
    Üdvözlöm SAKTER és B.GAZOS urakat!

    Charissime d’la Mancha

  5. Ezt a szerencsétlent csak saját magához lehet hasonlítani. Aki ordibál, annak általában nincs igaza. S miben lenne? Megpuccsolta Medgyessyt és új családja segítségével kapaszkodott fel érdemtelenül a kormányszékig. Kiélvezte hatalmi vágyát, miközben semmilyen téren nem felelt meg. Most azon van megsértődve, hogy a „nép” nem segíti további próbálkozását, amíg bele nem jönne a kormányzásba? Ez részéről gyermeteg álom, amire még nem jött rá.
    Anna

  6. Rettentően szerencsétlen megfogalmazás és csúsztatás. Gondolom, hogy jól gondolom, mire gondolt az írás szerzője – de akkor azt is kellett volna leírnia. Nem nehéz ez.

    „…már teljesen Adolf Hitler modorát vette fel, s szitkozódva, fenyegetőzve osztja ki a kormányt, a társadalmi szervezeteket, a történelmi egyházakat. …”

    Magyari úr ön vagy tanulatlan, vagy csak végzi a dolgát… mindkettő rettenetes érzés lehet.
    Szíveskedjen egy Hitler-beszédet megnevezni, amelyben szitkozódott volna. Beszélt indulatosan? Igen, Szidta a kormányt? Igen. fenyegetett, vázolta a jövőt? Igen. De hogy káromkodott, szitkozódott volna,,,
    Az is érdekes, hogy miért nem mondjuk Sztálin neve ugrott be önnek vagy Hruscsové, esetleg Berijáé – de ezt most hagyjuk is.
    Az írása nem győzött meg semmiről, kár volt az elolvasására pazarolnom az időt is. Koncepciótlan, átgondolatlan, papírsúlyú fércmű.

    Per Spegulo

  7. Ma nincs egy politikus akit összelehetne hasonlítani Hitlerrel.Az aki összehasonlítja Gyurcsány Hitlerrel, vagy egy elmebeteg, vagy egy tökéletes ignoráns.Magyari Lajos nagy hasznát venné (még Vona gábor is!) ha szánna egy kis idôt Hitler beszédei olvasására.

    Corvinus

  8. Szerintem a skizofrén Gyurcsányt csupán annyiben lehet a Führerhez hasonlítani, hogy néjha megbicsaklik a hangja. Hitler Németországban felszámolta a munkanélküliséget és egybe tudta kovácsolni a német népet.Ha nem kezdett volna ki a zsidósággal (tény, hogy hatalomra jutásában jelentős szerepe volt a zsidó fináncologarchiának) és nem mászott volna bele a kétfrontos háborúba, ma másként nézne ki a vén Európa. Az is történelmi tény már, hogyha a Barbarossa-terv kereté-
    ben nem támadja meg a Szovjetúniót, akkor Sztálin rohanja le Nyugateurópát. Félreértés ne essék, nem voltam/vagyok/leszek egyet-
    len párt szkértolója sem, igy nem vagyok vádolható, hogy nemzetiszo-
    cilaista érzelmek vezérelnének.
    Gyurcsány artikulátlan ugatása hasonlít a néhai szovjet főügyész Alexander Januarjevics Visinszkij illetve a harmadik birodalom vérbírójának Roland Freislernek az üvöltözéseihez.
    Loviaguin Alexander

Itt várjuk hozzászólását!