KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Gyergyóremete: Levetettek egy székely zászlót, válaszul százat tűznek ki

Gyergyóremete: Levetettek egy székely zászlót, válaszul százat tűznek ki

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A bukaresti bíróság kötelezte a székelyföldi Gyergyóremetét, hogy távolítsák el a községháza elől a magyar és a székely zászlót, egy román blogger, a magyarellenes Dan Tanase által indított per miatt.

A székelyek azonban nem hagyták magukat és mozgalmat indítottak: egy helyett száz zászlót tűznek ki a település különböző pontjain. A községháza előtt öt oszlopon öt zászló lobogott tizenöt éven át.

Laczkó Albert Elemér polgármester elmondta, hogy sorrendben elől volt a román zászló, jelezve, hogy tisztelik az országot, majd az Európai Unió zászlója, azé a gazdasági és politikai közösségé, amihez az ország tartozik, harmadik a piros-fehér-zöld, vagyis a magyar nemzeti és egyben Magyarország hivatalos zászlója, negyedik a székely zászló és ötödik a közösség, Gyergyóremete zászlója. Aztán a a bukaresti ítélőtábla levetette a magyar, a székely és a remetei zászlót a gyergyóremetei községháza előtti oszlopokról egy román blogger által indított per miatt. A híres-hírhedt Dan Tanaséről van szó – ma már parlamenti képviselő ,– aki másfél évvel ezelőtt indított pert Gyergyóremete önkormányzata ellen. Az ügy végigment a romániai igazságszolgáltatás különböző színterein, hogy végül a bukaresti ítélőtábla mondja ki: a magyar, a székely és a remetei zászlót el kell távolítani. Azonban a székelyek nem hagyták annyiban – írja a Pesti Srácok.

Helyi vállalkozók keresték meg az EMSZ-t (Erdélyi Magyar Szövetség) azzal, hogy a bírósági ítélet miatt levett székely zászló helyett máshol tűzzenek ki lobogókat. Egy helyett százat! – ez a mozgalom mottója. Az EMSZ tehát száz székely zászlót adományoz gyergyóremetei magánszemélyeknek, hogy házaik homlokzatára helyezzék ki – tudta meg a Mandiner. A zászlókat helyi kezdeményezők anyagi támogatásával szerezték be, zászlórúddal együtt adják át az igénylőknek, és ha szükséges, zászlótartót is be lehet szerezni az EMSZ-nél.

A zászlót átvevő magánszemélynek vállalnia kell, hogy ki fogja tűzni az ingatlanjára, és legalább két évig ott is marad. Az első száz zászló Gyergyóremetére kerül, így most a remeteiektől várják az igényléseket a lobogókra, de innentől kezdve mindenhol, ahol bírósági ítélet miatt el kell távolítani az önkormányzati épületre tűzött székely lobogót, hasonló mozgalmat szerveznek. Ugyancsak ezt szeretnék elérni azon a tizennégy településen is, ahol már korábban megtörtént a zászló levétele.

Ez is érdekelheti:  Ezt gondolja a kapcsolati erőszak szakértője Varga Judit megdöbbentő bejegyzéséről

A lobogókat a 0756–976520-as telefonszámon lehet igényelni.

Erdély.ma

Ez is érdekelheti:

A magyar nemzet elleni provokáció a bukaresti ítélőtábla határozata

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük