KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Gyanakszom

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

gyanakvásGyanakszom azokra, akik a nyugati civilizáció diktatúrájának egyes következménye ellen emelnek szót, az ok megszüntetésére tett javaslat nélkül.

Lehet ez a következmény – mint jelenleg – országokat vagy egy ország-csoportot érintő, mint a be- és kivándorlás (ld. magyar- és EU-s pártok és parlamenti képviselők megnyilvánulásai), vagy ennél nagyobb hatásúak, mint a III. (nukleáris) Világháború veszélye, amely kirobbantására az USA és csatlósai Oroszország fenyegetésével készülnek (Ken Jebsen, német újságíró: „Szellemi mozgósítás”).

Ezt pusztán önfényező pótcselekvésnek tartom, mert minden épeszű embernek tudnia kell, hogy az ok újratermeli az okozatokat, tehát a következmények elleni fellépés önmagában nem eredményez megoldást.

Gyanakszom azokra, akik érezve, hogy a társadalmi tűrőképesség határát súrolja a diktatúra elleni elégedetlenség, fellépnek hangzatos jelmondatokkal, olyan hivatkozásokkal alátámasztva felhívásukat, amelyek vagy a diktatúra közvetlen visszarendeződését jelentik (pl. Szent Korona Tan, történeti alkotmány), vagy olyan „szakmai” megoldásokat javasolnak, amelyek reálisan nem valósíthatók meg részben a javasolt megoldás vázlatossága, részben a megoldás alaptalansága miatt (a részeket rendszerré szervező megoldás hiánya, alkotmányossági kérdés hatástalan nemzetközi szintre terelése, az EU „vélemény-nyilvánító” népi kezdeményezésének „ügydöntőként” feltüntetése).

Gyanakodásom oka az, hogy a gyanakvásra okot adókat felelőtlennek tartom.

Természetesen én sem értek egyet azzal, hogy az emberek elhagyják hazájukat és máshol éljenek. Azt sem támogatom, hogyMagyarország idegenekkel ossza meg azt az életteret, amelyben már saját nemzetének sem biztosít nemcsak jövőt, hanem jelent sem.

Természetesen én is ellene vagyok annak, hogy a diktatúra két pólusa úgy döntsön az egyeduralom birtoklásáról, hogy acsarkodásukkal az emberiséget pusztulással fenyegetik.

És természetesen én is ellene vagyok annak, hogy ebben a hatalmi harcban mi bármelyik félnek kengyeltartója legyünk.

 

De felelőtlenség úgy tüntetni fel ezeket a következményeket, hogy nem határozzuk meg azt a megoldást, amely az azokat kiváltó ok helybe lép.

És felelőtlenség az összes eddigi és ezutáni következmények megoldásaként olyan eszmét javasolni, ami az ok módosításátjelenti, esetleg egy korábbi kort jellemző, idealizált – de voltaképpen ugyancsak diktatórikus – eszme visszahozásával.

Ken Jebsen német újságíró beszél a nukleáris világháborúval veszélyeztető amerikai hadiipar igazi céljairól, amely a médián keresztül hamis és félrevezető tájékoztatással uszítja Európát az oroszok ellen. De mindezt a „leleplezést” nem egészíti ki azzal, amit és ahogyan tenni kell.

Gondolom, Jebsen videoja bejárja Európát. Így, lázítóan, megoldás adása nélkül. A magyar „nemzeti” média is természetesen átveszi azzal, hogy „már a németek is látják, hogy gazemberségbe hajszolták őket”.

Ken Jebsen azt mondja, hogy ő előre jelezte azt, hogy a válság eddig fog fajulni, ezért kell rá hallgatni, és őt kell követni (de csak az utcára).

Az előrejelzéssel én sem állok hadilábon.

2002-2003-ban tényekkel alátámasztva figyelmeztettem mindenkit, hogy az EU-tagságunk a nyomort fogja jelenteni. Még a „nemzeti” oldal is túlzónak tartotta véleményemet. („Csak nem tösznek velünk ilyet?!”)

2004-ben ugyancsak a nemzetközi helyzet elemzése alapján állítottam, hogy az Európai Alkotmányt népszavazással nem tudják hatályba léptetni. Ezért a kijelentésemért szinte a teljes „nemzeti” oldal lehülyézett.

Mindkét előrejelzésemet az ok – a liberális-kapitalista, kínálat-monopólium anyagiasságát kiszolgáló paradigma –alternatívájának bemutatásával ellensúlyoztam, éppúgy, mint azoknak a koreszme-módosítást (és nem koreszme-váltást) megoldásként jelölő emberek felvetéseinek kritizálásakor, akiket a „nemzeti” oldal nagytekintélyű jogászoknak, közgazdászoknak és történészeknek tart.

Amikor az EU vezetői – mintegy önigazolásként – egymás után „nyugtatták meg” az európaiakat arról, hogy „a föderalizmusnak nincs alternatívája”, akkor egy kétkötetes tanulmányban úgy cáfoltam ezt a megállapítást, hogy az Európai Konföderációról szóló szerződéstervezettel bemutattam az alternatívát.   

Legutóbbi – halkan mondott – előrejelzésemben arra hívtam fel a figyelmet tényekkel bizonyítva, hogy megállíthatatlanul halad a világ a konföderalizmus (a nemzetek érdekérvényesítésének összhangja) felé, megjegyezve, hogy igen nagy fájdalmak között folyik ez az átalakulás a föderatív (nemzetek fölötti érdekérvényesítés) korszemlélet minden eszközzel (akár világégéssel) védett hatalma miatt.

Korábban többször jeleztem (de eddig többnyire süket füleket találtam), most megismétlem: a családok és települések érdek-összehangolásával kell alulról újjáépíteni a konföderatív Szent Korona Országát, ami mintát ad az emberiségnek az emberi életre. Erre útmutatót is készítettem, Magyarország minden településének adataival.

Bárki azt mondhatja, hogy ugyanúgy önjelölt jövendölőnek tartom magam, mint Ken Jebsen.

Azt is tudom, hogy írásom nem lesz akkora ismertségű, mint Jebsen vagy azoknak a gyanakvásomra okot adó nagy tekintélyű jogászok, közgazdászok és történészek videói, akiket a „nemzeti” oldal hiteles szakértőknek tart.

A velük való párhuzamvonásnak az ellensúlyozására szeretném, ha mindenki megjegyezné: én a Szent Korona Értékrendet közvetítem, nem saját okoskodásaimat, valamint azt mondom, hogy álljunk egymás mellé, porszemekként, az Emberiség (porszemek tengere) kiegyenlítetlenségének megszűntetéséért, és nem azt, hogy álljatok mögém.

Nem nekem kell elgondolkodnom tetteimen.

Kelt Szegeden, 2015. Jégbontó havának 9. napján.

Szeretettel, Halász József

NIF

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Gyanakszom

  1. Érdekes, tisztelt Halász József! Az első részben a Szent Korona tan és a történeti alkotmány, mint a diktatúra közvetlen visszarendeződésének veszélyét jelentő eszme szerepel. A végén pedig a Szent Korona Értékrend visszaállítását szorgalmazza. Akkor most hogy is van ez?
    A másik gondom a diktatúrához való viszonyulás. Az élet kizárólag diktatúrában működő képes. Ugyanis a diktatúra nem jelent mást, mint azt, hogy minden területen az ahhoz legjobban értő írja elő az irányt és a ritmust. Lehet ugyan mást akarni, de nem vagyok benne biztos, hogy ez jó a mást akarónak. Az viszont fontos, hogy a diktáló a közösséggel szemben jó szándékú vagy nem. Mindegyik diktátor jelölt azt fogja állítani, hogy ő aztán csak a jót, értetek és hű + haa. De azt, hogy hazudik, csak akkor lehet látni, ha már diktál és még akkor is csak egy idő után.
    A lényeg a lényeg, a pattanást csak akkor lehet kinyomni, ha már megérett, ha a genny jól körül határolhatóan elkülönül az élő szövettől.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük