KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Guantanamo Magyarországon? – Morvai Krisztina levele Draskovicsnak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Tisztelt Draskovics Tibor Miniszter Úr!

Ön felhívást tett közzé, amelyben „ajánlja, hogy ne zavarják meg az október 23-i rendezvényeket”.

Morvai KrisztinaÉn ugyanezt ajánlom Önnek, továbbá kormánya tagjainak és a rendőrségi vezetőknek.  A „rendszerváltás” óta eltelt időben ugyanis nem a gyülekezési jogukat gyakorló polgárok, hanem  önök, azaz az MSZP-SZDSZ kormány, illetve a rendőrség vált hírhedtté arról, hogy az 1956.évi Forradalomra emlékező közterületi rendezvényeket nem csupán „megzavarták”, hanem vérbefojtották.

Ma már bírói ítéleti bizonyossággal tudjuk – hiszen a sorra felmentéssel végződő koncepciós büntetőeljárásokban a bíróság megállapította -, hogy 2006. október 23-án nem a felvonulók kezdték az erőszakot, hanem a rendőrök, nyilvánvalóan a kormány irányítása alapján.   (Egyebek mellett délután az Alkotmány utca és Bajcsy-Zsilinszky út sarkánál, de már jóval előbb, a reggeli órákban is.)  Jogerős bírósági ítéletek állapították meg, hogy ártatlan emberek sokaságát bántalmazták a rendőrök lövöldözéssel, tonfával, gumibottal, puszta kézzel és rugdosásokkal.  Nagyszámú ártatlan embert állítottak elő, börtönöztek be és kínoztak meg, valamint tettek ki évekig tartó alaptalan eljárásoknak. A vérengző rendőrök az ön politikustársaitól dicséretet, jutalmat kaptak. Mindennek a célja nyilvánvalóan az emberek megfélemlítése s a politikai véleménynyilvánítás lehetetlenné tétele volt.

Az ön által irányított rendőrség azóta is folyamatosan, rendszeresen és súlyosan sérti meg a magyar emberek méltóságát és emberi jogait.  Legújabb módszerük, hogy terrorcselekmény „gyanújával” úgy börtönöznek be embereket -Budaházy Györgyöt és további 15 személyt, férfiakat és nőket -, hogy az alkalmazott módszerek (ideértve az ön bizonyítékot koholó tevékenységét és a fogvatartottak teljes jogfosztását) részben az ötvenes évek Magyarországára, részben  a Guantanamóban tapasztaltakra emlékeztetnek.

Amint az például az ön egyik politikustársának gyalázatos nyilatkozatából kiderül, (http://mszp.hu/belfold/bovebben/kik-allnak-a-magyarorszagi-terrorszervezet-mogott) ma már nem is titkolt céljuk, hogy az emberek megfélemlítésén túl elérjék az új erő, a Jobbik megsemmisítését, „terrorista szervezetté kikiáltását”.   A politikai ellenfeleik titkosszolgálati eszközökkel, koholt bizonyítékokkal, koncepciós büntetőeljárásokkal történő megsemmisítésével ön és társai a totális diktatúra kiépítésére törekszenek, annak érdekében, hogy a nemzeti vagyon kiárusítása, az ország eladósítása és tönkretétele, az embereknek az otthonuktól, munkahelyüktől, vagyonuktól és reményeiktől való megfosztása folytatódhasson.

Ez is érdekelheti:  A normalitás győzelme: másodfokon felmentették Barcsa-Turner Gábort (videó)

Tájékoztatom, hogy a magyarországi emberi jogi krízishelyzetről, az október 23-án  várható újabb rendőrterrorról, a Budaházy-ügyben tapasztalt durva jogsértésekről az Európai Parlament most kezdődő plenáris ülésén fel fogok szólalni és „Guantanamo Magyarországon?” címmel nemzetközi sajtótájékoztatót tartok.  Ragaszkodom ahhoz, hogy európai parlamenti képviselőként, az EP Szabadságjogi, Rendészeti és Igazságügyi bizottságának tagjaként Budaházy Györgyöt és a többi politikai foglyot meglátogathassam, ügyük állásáról és a velük való bánásmódról közvetlenül tájékozódhassak.

Közlöm önnel és társaival továbbá, hogy az október 23-i budapesti rendezvényekre nemzetközi emberi jogi megfigyelőket hívtunk, ennélfogva úgy próbáljanak meg ismét erőszakot alkalmazni, hogy tudják: a tömegben egyebek mellett több európai parlamenti képviselő is lesz, belföldi és külföldi egyaránt.

Szíveskedjen felszólítani az ön irányítása alatt álló rendőri vezetőket, hogy a végrehajtó  rendőri állománynak ne adjanak bűncselekményt megvalósító  parancsokat. A végrehajtó rendőri állományt ezúton is kérem, hogy tagadják meg a bűncselekményt megvalósító parancsok végrehajtását.

Kérek minden olyan magyar embert – Magyarországon és a határainkon túl  élőket egyaránt – akik Hazánk sorsa miatt aggódnak, hogy hívjanak minél több külföldi megfigyelőt október 23-ra Budapestre. Kérem a nyugati magyarságot és külföldi barátainkat, hogy jöjjenek a fővárosba velünk együtt emlékezni és jelenlétükkel biztosítani, hogy a hatalom ne merjen ismét erőszakot alkalmazni legszentebb nemzeti emléknapunkon. A külföldi állampolgárok jelentkezzenek be nagykövetségeiken és kérjék, hogy diplomatáik minden lehetséges eszközzel – így a magyar kormánynál közbenjárva –  gondoskodjanak arról, hogy egy európai uniós tagállamban 2009-ben ne eshessen bántódásuk azért, mert a világtörténelem egyik legkiemelkedőbb eseményére, a Magyar Forradalomra kívánnak emlékezni és a megfenyegetett, jogaiban sokszorosan megtiport magyar emberekkel kívánnak szolidaritást vállalni.

Mindenhol a világon a „Magunkfajták” vannak többségben: a kisgazdák/kistermelők, kiskereskedők, családi vállalkozók, állami alkalmazottak. Emeljük fel végre a fejünket és ne hagyjuk, hogy ugyanannak a láthatatlan „Birodalomnak” a helytartói a tisztességes munkából  élőket kifosztó bankjaikkal, a gazdákat tönkretevő hipermarket-láncaikkal, a multinacionális cégeikkel és tonfáikkal, gumilövedékeikkel megfosszanak bennünket szabadságunktól, méltóságunktól, emberhez méltó életünktől. Ne hagyjuk, hogy az elnyomás ellen fellépőket szélsőségesnek, fasisztának, terroristának bélyegezhessék és ellenállásukat megtörjék.  Fogjunk össze és mutassunk erőt! Kezdjük itt Budapesten, 2009. október 23-án.

Ez is érdekelheti:  „Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

Jelen levelemet a Budapestre akkreditált nagyköveteknek is megküldöm, azzal a kéréssel, hogy a magyarok gyülekezési jogát most is szíveskedjenek ugyanazzal az odaadó szenvedéllyel védeni, mint a „melegfelvonulás” kapcsán tették.

Adjon az Isten Szebb Jövőt!

Budapest, 2009. október 19.

Dr. Morvai Krisztina

Európai Parlamenti képviselő (Független/Jobbik)

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Guantanamo Magyarországon? – Morvai Krisztina levele Draskovicsnak

  1. 1Xűbb lenne, ha az Uradnak szólnál: intse önmérsékletre barátait!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük