KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Grasszálnak a zsidó PT* tagjai Budapesten

Bajcsy-Zsilinszky Endre
Bajcsy-Zsilinszky Endre

Bajcsy-Zsilinszky jó diagnózist adott: Volt zsidókérdés, s ennek megoldásához kérte a zsidóság hazához hű részének önnön felelősségét és az önkorlátozás szükségességét elismerő állásfoglalását. (Az más kérdés, hogy a XX. század elején betelepült zsidóság kivándoroltatásával ő is egyetértett.) Bajcsy-Zsilinszky kérése süket fülekre talált. Ez a merev magatartás is hozzájárult ahhoz, ami később történt, de erről ma nem szokás beszélni.

Az alábbi írás Bajcsy-Zsilinszky Endre lapjában jelent meg 1922 végén.

A zsidóságnak nyolc százaléka…

.. Tegnap ismertettük a budapesti államrendőrség által kiadott kék könyv alapján az elmúlt esztendő bűnkrónikáját. Az adatokhoz sok magyarázat nem kell, mert a számokból mindennél világosabban láthatjuk a magyarországi zsidóság erkölcsi színvonalát. Most mégis két érdekes számadatra akarjuk felhívni az olvasóközönség figyelmét. Csonka-Magyarországon a Statisztikai Hivatal adatai szerint 7 millió 945 ezer ember él. Ebből – az 1910-iki népszámlálás kimutatásait véve alapul – 6,2 százalékot tesz ki a zsidók száma, szóval Csonka-Magyarország lakosságából 492.500 zsidó. Ennek előrebocsátása után hasonlítsuk össze a bűnösök százalékszámát keresztények és zsidók között. A rendőrségi kék könyv megállapítja, hogy különféle bűncselekményekért 38.998 zsidót tartóztattak le, ami Csonka-Magyarországon élő összes zsidóságnak 7,9 százaléka. Ezzel szemben a magyarok közül 43.953 embert tartóztattak le, ami viszont 0,5 százaléknak felel meg. Mint már fentebb jeleztük, ehhez sok kommentár nem kell. Nyolc százalék a bűnös zsidók száma, fél százalék a bűnös keresztényeké. Ez a százalékarány teljesen tárgyilagosan bizonyítja azt, amit mi politikai állásfoglalásunkkal mindig is vallunk: a zsidóság mételyező hatását Csonka-Magyarországon a törvénybe ütköző bűncselekmények is eléggé bizonyítják!

Forrás: Szózat 1922 december 16., 5. o.; https://kuruc.info/r/7/157701/

Képgaléria: Grasszál a PT


. . . amit a vörös világforradalmárok 1919-ben 133 napon át hazánkban velünk műveltek, valahogy mégsem tananyag, mint például a százharmincnyolc éve, 1875-ben született Váry Albert koronaügyész-helyettes eredetileg 1922-ben megjelent könyve, ‘A vörös uralom áldozatai Magyarországon’. Amiből kiderül például, hogy a Lenin-fiúk előszeretettel kérdezték kiszemelt áldozataiktól, mi a kommunizmus, majd elvitték és Kun (Kohn) Béla parancsára a Dunába lőtték őket, végül holmijukat magukhoz vették s egymás között felosztották.

Ez is érdekelheti:  Az új védelmi biztos szerint az EU-nak fel kell készülnie az Oroszország elleni háborúra

*PT – Párhuzamos Tarsadalom

folytatása itt

: http://www.fusz.hu/fuszdrupal/?q=content/ez-sem-tananyag-kun-b%C3%A9la-parancs%C3%A1ra-magyarokat-l%C5%91ttek-dun%C3%A1ba
 Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
 

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Grasszálnak a zsidó PT* tagjai Budapesten

  1. Kiürült Izrael? No, ezek után merjenek egy rossz szót szólni a magyarokra! Saját magukat köphetik le a hazugságaikért.

  2. EZT NAGYON KÖSZÖNÖM a Szerkinek, KÜLÖNÖSEN, hogy nemes Bajcsy-Zsilinszky Endre szavait citálja ide ez alkalommal! Azét a nagyszerű emberét, aki Békés megyei Nagybirtokos nemesként, országgyűlési képviselőként, a vörös lázadók viharsarki vezetőjét, Áchim Andrást ÖNVÉDELEMBŐL, háza, birtoka, családja védelmében nem habozott lelőni. Aki 1919 januárjában MEGALAPÍTOTTA a MOVE szervezetét, v. jákfai Gömbös Gyula vezérkari ezredessel és 1000 honvédtiszt jelenlétében, aki a Nemzet sorsát életénél is többre becsülte, s akit – nem oroszbarátként, AHOGYAN ÉVTIZEDEKEN ÁT HAZUDTA a Kommunista Pártállam, hanem angolszász kapcsolatokért, csakúgy, mint vitéz Újszászy István vezérőrnagyot, hírszerzőfőnököt, (akinek élettársát, Karády Katalint, a kor ünnepelt díváját is megkínozta és összes fogát kiverte az esztelen és paranoid nácizmus), Taertsay Vilmos Századost és másokat KIVÉGEZTEK.
    Bajcsy-Zsilinszky HITELES forrás.
    Én nyilatkoztam írásnban a TASZ-nak és a MAZSIHISZ-nek: ezek nem vallás illetve szabadságot védő szervezetek.
    A magyarság államának és a Nemzetnek a destruktív ellenségei.

  3. A zsidók minden befogadó országban bűnözésből élnek.
    Annyi a különbség,hogy a nagyapák,dédapák gyilkosságokkal szereztek hatalmat az unokák máig abból a hatalomból profitálnak és már konszolidált bűnözést folytatnak.
    H.B.
    “Az erkölcs mindössze egy vékony máz az emberi állaton, amit magányos elmélkedések órái raktak reá, s ami könnyen ledörzsölődik róla, amikor falkába verődik, s kitör alóla a vadállat rejtett ösztöne.”
    (Wass Albert)

  4. nemtudom meg itelni az embereket a szarmazassarol!mert volmar dolgom a magyaral! mert en is azvagyok! de valojaba az eletem soran talalkoztam mar minfele,nemzetisegu emberekkel is, nagyon kulonbozok van ,jo es rossz! oknekik mas kulturajuk van!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük