Gondolatok „szent teheneinkről” és a KDNP állami kitüntetésekkel kapcsolatos törvényjavaslatáról

BEVEZETÉS

A rendszerváltozás (egyik!) negatív velejárójának minősül, – a különféle “fajsúlyú” bűnösök felelősségre vonásának elmaradása és a kitüntetések adományozásával vagy visszavonásával kapcsolatos törvények (rendeletek, jogszabályok, stb.,) hiánya. Nem véletlen, hogy ezzel a kérdéssel eddig nem foglalkoztak az “ILLETÉKESEK”, mivel a közvetve vagy közvetlenül érintettek olyan pozíciókban voltak (és – részben – vannak ma is), hogy még a kérdés felvetését is képesek voltak megakadályozni.

Mindaddig nem beszélhetünk valós rendszerváltozásról, ameddig Marx, Engels, Lenin, Sztalin, Kun, Rákosi és/vagy Kádár követőit nem takarítják ki a közéletből, valamint nem számoltatják el őket múltbéli anyagi, fizikai és erkölcsi bűneikről, illetve nem fosztják meg őket azoktól az elismerésektől (kitüntetés, díszpolgárság, emlékmű, rendfokozat, ingó-és ingatlan vagyontárgyak, stb.), amelyeket érdemtelenül birtokoltak…

GONDOLATOK “SZENT TEHENEINKRŐL”

Azokról a “kapitális” nagyságrendű hazugokról, hazaárulókról, csalókról, törvénysértőkről, besúgókról, vérbírákról, smasszerekről, hordószónokokról és/vagy cinkosaikról van szó, akik (közvetve vagy közvetlenül) emberek (embertömegek) kivégzéséért, megkínzásáért, fogságba vetéséért, kisemmizéséért felelősek, akik egy országot tartottak szögesdróttal, aknákkal és határőrök tömegével őrzött,  legvidámabb barakknak titulált zárkában.

Azokról,  akik 50 évvel taszították vissza hazánk technikai, szellemi, ideológiai, kulturális, gazdasági fejlődését, akik népünk vérét szívva gazdagodtak, dőzsöltek, loptak, raboltak, gyilkoltak és élvezték az “édes életet”. Akik külföldi kölcsönökkel biztosították a langyos jólétet és példátlan nagyságrendű adósság-csődöt zúdítottak hazánkra. Azokról, akik elérték, hogy szennyes múltjukat jótékony köd takarja, ”újlenyomatuk” eltűnjön, tevékenységük államtitkot képezzen és olyan “szemellenzős” hívők tábora jöjjön létre, akik “jó pénzért” vagy pozícióért “életüket és vérüket” adják imádott leadereikért. Elsöprő többségük IQ-ja mélyen alatta van a ma született kisbárányénak.

Bár  nem sokan vannak ezek a “szent tehenek”, de hangjukkal, arroganciájukkal, orcátlanságukkal, határozott fellépésükkel, erőszak szervezeteikkel, valamint bunkó híveikkel (és cinkosaikkal) éveken vagy évtizedeken át képesek voltak hatalmukat (uralmukat), “dicsfényüket” és kreált hírnevüket fenntartani. Az emberiség több ezer éves történelmében szép számmal bukkantak fel és tündököltek (ideig – óráig) ezek a figurák, kevesen haltak meg közülük ágyban párnák között, de követőik és/vagy imádóik szinte semmit sem tanultak a történelemből (lásd.: kínai császárok, őrült római császárok, brit uralkodók, cárok, királyok, uralkodók, stb., stb.). A magyarság történelmében is találkozunk hasonló személyekkel és híveikkel, de legújabb kori történelmünk szolgáltatja a legkiemelkedőbb típusokat és esztelen követőiket.

Magyarország udvara előtt söprögetve, teljességre való törekvés igénye nélkül (kifejezetten a példák kedvéért) néhány olyan személyt (típust) említünk meg, akik “szakterületükön” az világ élvonalhoz tartoztak és híveik sem sokban maradtak el tőlük az elfogultság, a hajbókolás, a vakbuzgóság vagy az elvtelen elkötelezettség területén.

Hazaárulók között első helyet (toronymagasan) Czermanyik, Csermanek, Lipták, Barna, Kádár (János) birtokolja, aki mellett még Quisling (Vidkun Abraham Lauritz Jonnsøn Quisling (1887. július 18. – 1945. október 24.) hazaárulásért kivégzett norvég szélsőjobboldali katonatiszt, politikus, Norvégia kollaboráns kormányának vezetője volt a második világháborús náci német megszállás alatt.<Wikipédia> – szerk. megj.) is kezdő ministráns lehetett volna.  Égbekiáltó bűneinek felsorolásától el kell tekinteni, mivel az emberek többsége jól ismeri ezeket a tényeket, amelyek a hazaárulás, a hazugság, a primitívség, a képmutatás, a rosszindulat, a könyörtelenség, a hozzá nem értés, a gyávaság és a tudatlanság tömény turmix változatát tartalmazzák. Apró, Biszku, Marosán, Münnich, Óvári, Berecz, Horn, Aczél, Medgyessy, és hasonszőrű társaik (beleértve a pufajkások “hősi” táborát”) alaposan rászolgáltak arra, hogy megvonják tőlük a kapott elismeréseiket (akár posztumusz is, mint Ceausescutól a brit kormány), kiemelt nyugdíjaikat és összeharácsolt vagyonaikat. Alighanem a hazánk az egyedüli olyan állam a világon,  ahol egymásután (Kádár, Horn, Medgyessy révén) három hazaáruló került az ország élére és az indiai szent tehenekhez hasonlóan, kiemelt védettségben részesültek, illetve részesülnek.

A szélhámosok között első helyen Király Bélát kell megemlíteni, aki mesteri hazugságözöneivel és határozott fellépésével a fél világot (!) az orránál fogva vezette, aki háromszoros dezertőrnek(!!!) minősül (Kőszeg, Budapest, Nagykovácsi), aki tábornoktársait a bitóra segítette és elfoglalta az egyik kivégzett beosztását, birtokba vette egy másik lakását (ingóságaival egyetemben), aki azt hazudta, hogy évekig ült a siralomházban és a felkelők szabadították ki a rabkórházból, aki a szocializmus építésére jelentkezett Bata István honvédelmi miniszternél, majd néhány nap múlva Nagy Imrénél “kopogtatott” és kérte, hogy a Nemzetőrség Főparancsnoka legyen, de Nagy Imre nem egyezett bele ilyen tisztség létrehozásába, viszont ‘56. november elsején kinevezték Budapest katonai parancsnokává, amelyet elfogadott, de november 4-én – a szovjetek első puskalövésére – a Dunántúlra majd Ausztriába szökött.

És ezt a “szuper szélhámost” léptette elő Göncz Árpád vezérezredessé, jutatta az SZDSZ a parlamentbe, választotta Orbán Viktor katonai főtanácsadójává, majd Medgyessy tanácsadójaként értékesítette tudását és tapasztalatát…Kitüntetései gazdag kollekciójának részét képezték: Horthytól, Mussolinitól, Hitlertől, Szálasitól, Rákositól, Göncztől, Mádltól, Medgyessytől, Gyurcsánytól és a Yad Vashemtől kapott példányok, nem beszélve Vietnamból, Japánból, Indiából, Indonéziából, Tajvanból, Argentínából és más helyekből “begyűjtött” elismeréseiről… Király Béla elhunytakor Bajnai Gordon miniszterelnök mondott búcsúbeszédet, a RUBICON folyóiratban pedig Romsics Ignác, akadémikus (történész?) ismertette Király “gazdag és tartalmas” életútját, de nyílván merő véletlenségből egy másik személy dossziéja volt a keze ügyében, mert egyetlenegy mondata sem volt köszönő viszonyban Király tetteivel.

Bánkuty (Frankel) Géza előkelő helyet foglal el a szélhámosok között, kétszer is előléptettek (Für Lajos és Szabó János “hadügyérek”) a rendszerváltozást követően, előbb alezredessé majd ezredessé, mert fogalmuk sem volt, hogy mit tett vagy mit nem tett az ‘56-os forradalom és szabadságharc időszakában… Az közismert, hogy ÁVH-s barátját látta el nemzetőr igazolvánnyal, az is, hogy a harctevékenységekben nem vett részt, majd arra is dokumentum van, hogy a BM Bécsben lévő rezidenséhez (Szabó Miklóshoz) csatlakozott (az itthoni BM szervek tudtával és hozzájárulásával), és közvetlen vagy közvetett együttműködésük eredményeként irányítottak haza Ausztriából több forradalmárt Kádár pribékeinek karmaiba, majd a bitójuk alá!

Szalay Róbert, mint a szélhámosok egyik pitiáner, de szorgalmas tagja, szintén elő lett léptetve (alezredessé) Szabó János jóvoltából, mivel úgy emlékezett Szalayra, mint aki ott volt a Sztalin szobor ledöntésénél. Az kiesett Szabó emlékezetéből, hogy az adott szobordöntésnél mintegy 75-80 ezer ember vett részt, ezért elfelejtette azokat is előléptetni. Szalay egyetlenegy forradalmi tevékenysége sem nyert igazolást, de az közismert, hogy Sztalin Akadémiát végzett politikai tisztként (komisszárként) tette a dolgát, 56 november 4-e után pedig a pufajkásokhoz csatlakozott és Horn-hoz hasonlóan “csak” objektumok védelmében segítette a szovjet agresszorokat és Kádár hatalmának megszilárdítását. Jelenleg egy antibolsevista társaság tagjaként hirdeti a forradalomban végrehajtott hőstetteinek számos változatát.

Kárpáti (Kurely) Ferenc mindent megtett, hogy elhitesse magáról “reform kommunista” szerepben való rendszerváltó tevékenységét, Göncz “papa” rá is harapott a csalira, és nem sajnálta az egyik legmagasabb magyar kitüntetést adományozni annak a fő-komisszárnak, aki évtizedeken át mosta a Néphadsereg katonai és polgári állomány agyát a marxista-leninista-sztalinista maszlaggal, meleg szavakkal kiemelve “áldozatos” munkáját. Göncznek ez a “gesztusa” vagy az amnéziájára vagy a tudatlanságára utal, de mindenesetre példa nélküli tett egy rendszerváltást követő időszak elsőszámú közjogi méltóságtól, hogy a bukott (bűnös) rendszer egyik főgurujának a homlokára babérleveleket rakosgasson!

GONDOLATOK A KDNP ÁLLAMI KITŰNTETÉSEKKEL KAPCSOLATOS TÖRVÉNYJAVASLATÁRÓL

Az előző példákból kiindulva, célszerű lenne a törvényjavaslatba bevenni a jogtalanul (érdemtelenül) kapott kitüntetések visszavonási lehetőségét. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a kitüntetések értékét devalválja, ha olyanok is viselik (megkapták), akik bizonyíthatóan érdemtelenek a birtoklására. Hasonló törvénytervezetet kellene készíteni a rendfokozatokra (katonai, belügyi-rendőri, tűzoltói) is, mivel kifejezett bohóckodásnak minősül, hogy egyes tárcavezetők úgy osztogatják a rendfokozatokat, mint Mikulás a pemetefű cukorkát az óvodás gyerekeknek.

Volt olyan időszak is, amikor az MH-nál 90 (azaz kilencven) dandártábornok “feszenget””, miközben egyetlenegy feltöltetlen dandárunk volt! A vezérezredesek száma is szinkronban és szinfázisban növekedett a jól képzett tiszthelyettesek, tisztesek vagy szerződéses katonák csökkenésével… A kitüntetések adományozásánál azt is figyelembe kell(ene) venni, hogy az adott kitüntetés milyen eredmény, tevékenység vagy életmű elismerése alapján adható valakinek. Csökkenti az emberek (a közvélemény) szemében a kitüntetés értékét, ha “cilinderből” húzzák ki a jelöltek nevét. Azt is célszerű lenne rögzíteni, hogy egy adott kitüntetést milyen feltételek mellett lehet elnyerni. Elrettentő például szolgáljon Kádár Szovjetunió Hőse c. kitüntetése (amely odaítélési indoklásában szerepel a második világháborúban végrehajtott tevékenysége), Gergényi Péternek Demszkytől kapott két plecsnije vagy a Francia Köztársaság Becsületrend odaítélése (Medgyessy Péternek/2 db/, Dávid Ibolyának, Szili Katalinnak, Für Lajosnak, Mécs Imrének, Gergényi Péternek, Kosáry Domokosnak, Schweitzer Józsefnek), amely már egy kabaré műsorban is nagy sikerre számítana.

Közvetve kapcsolódva a fenti témákhoz, célszerű lenne a “fekete bárányokkal” is foglalkozni. Többek között Belovai Istvánról van szó, aki nem volt olyan szimpatikus Göncz számára, mint Kárpáti (Kurely) Ferenc, ezért még egy kokárdát sem kapott  elnökünktől.  Belovait ugyanakkor  a  kémnek nyilvánította Pokornyi, Kövér és több más hozzájuk hasonló tájékozatlan (vagy elfogult), önmagát megfellebbezhetetlen “kivagyiságban szenvedő”, “uborkafára” felkapaszkodott ember, bár  fogalmuk sem volt a címkézés tartalmáról.

Dávid Ibolya és/vagy Hende Csaba, az igazság egykori legfőbb őrei (Dávid Ibolya igazságügyi miniszter, Hende Csaba igazságügyi államtitkár volt az első Orbán-féle kormányban) a kisujjukat sem mozdították Belovai tettének tisztázására. A Joli-joker Hende még azt a javaslatomat is visszautasította, hogy egy jogászokból, katonákból, történészekből és politikusokból álló team vizsgálja felül Belovai tevékenységét. Dávid Ibolyának viszont arra volt gondja, hogy maga mellé vegye felelős beosztásba azt a “lebukott” legfőbb ügyészt (Györgyi Kálmánt), aki foggal-körömmel védelmezte a Kádár-rezsim piszkos ügyeit.

Aligha van olyan állam Európában vagy a világon, amely ne lenne büszke olyan jól képzett, bátor és mindenét (karrierjét, házasságát, vagyonát) feláldozó (kockára tevő) katonafiára, mint Belovai István,  aki felmérte a hazánkat és Európát (sőt talán a világot) fenyegető háborús veszélyt  és elszakította azt a gyújtózsinórt, amely a NATO és a VSZ közti konfliktus robbanó töltetét aktivizálta volna. Göncztől  Kövérig bezárólag  több ezren köszönhetik Belovainak, hogy eljutottak oda, ahová nélküle  sohasem jutottak volna!

VAGYIS: a kitüntetések (elismerések) újbóli szabályozásakor meg kell teremteni a feltételeket a körültekintő (elfogulatlan) vizsgálatok lebonyolítására, az érdemtelenül kapott személyektől való visszavonásra (akár posztumusz is), hiszen ezt alkalmazta brit kormány Ceausescu esetében, de ez történt Sztalin és Haynau Budapest díszpolgári címük megvonásakor is. Hazaárulók, gyilkosok, népirtók, tolvajok, csalók és hazugok nem birtokolhatnak olyan kitüntetéseket, amelyekhez minden tekintetben fedhetetlen, kimagasló eredményeket elért, hazáját és vagy az emberiséget önzetlenül szolgáló személyek kaphatnak. Ilyenek is vannak szép számmal, csak  azoknak is észre kellene venni őket, akik most  (egy ideig)  Néróhoz hasonlóan,-  a hüvelykujjukkal dönthetik el a sorsukat… Lejegyezte:

(Prof. Dr. Bokor Imre)

az MJB elnöke

(Nemzeti InternetFigyelő)